"Ha beszélsz a nők nyelvén, jó életed lesz" - a Punnany Massif a Quartnak

Tényleg az lehet csak menő zenekar Magyarországon, amelyet 15 taxisból 15 ismer? A pécsi Punnany Massif a hiphopból indult, mára azoban túlnőtte a műfaj kereteit: országosan ismert, milliós nézettségű videókkal bíró, a fesztiválok kiemelt előadói közé tartozó együttes lett. A Punnany Massif a nőkről, gagyi popról és üres celebekről beszélt a Quartnak, illetve arról, hogy a sikert nagyikkal lehet mérni. A pécsi zenekar tagjai közül Wolfie-val és Rendben Mannel, valamint az együttes menedzserével, Soltész Péterrel beszélgettünk.

A 2010-es ShenKick kisfilmben elkaptok az utcákon pécsieket és megkérdezitek, hogy hallottak-e a Punnany Massifról, és senkinek fogalma sincs róla. Most már megismernek titeket a pécsi utcán?

Rendben Man: Persze, de hát Pécs azért egy kisebb város; meg a magyarok nagyon hajlamosak rá, hogy hősöket válasszanak maguknak. Mivel kis ország vagyunk, minden második embert celebnek titulálnak, ha csinál valamit. Kis dolgokat is túlmisztifikálunk. Ebbe beletartozik az is, hogy a város imidzsével együtt lett jelenség a Punnany Massif. Vannak nálunk jóval népszerűbb zenekarok, zenészek a városban, de a Punnany Massifnak az a imidzse, hogy innen jött; elég erősen hangoztatjuk ezt, ezáltal Pécs kis nagyköveteinek tartanak minket.

Wolfie: Egy időben úgy vettük észre, hogy Budapesten komolyabb közönségünk volt; aztán tavaly szeptemberben Pécsett a székesegyház előtti főtéren léptünk fel, és közel ötezer ember volt ott. Számunkra ez nagyon pozitív visszajelzés volt.

Soltész Péter: Ez részben az internethasználat következménye is. Régebben ahhoz, hogy megismerjenek az utcán, be kellett kerülnöd a tévébe és az újságokba. A Punnany-nak vállaltan erős az online nyomulása... és hát valljuk be, elég jellegzetes feje van az uraknak.

A kép a Punnany Massif (azon belül Rendben Man, balra) és a Mary Popkids zenekar közötti örök és megbonthatatlan barátságot ábrázolja

Wolfie: Most a Volt Fesztiválon azt vettük észre, hogy már nem tudunk turistáskodni, eltűnni a tömegben. Pár percenként jöttek az emberek aláírásért.

Rendben Man: Azért még mindig nem értük el azt a szintet, hogy beivódjon a köztudatba a zenekar, de mondjuk egy tízfős társaságban egy-két ember tudja, hogy mi ez. Nagyon érdekes, hogy ki miért szereti a zenekart: a zenéért, a szövegért vagy a kettő fúziója miatt. Például odajött hozzám egy srác, hogy el sem tudja mondani, hogy mit jelent neki, miben segített neki a zenénk - és elsírta magát. Tehát ilyen mélységű szeretet is van.

Wolfie: A siker egyik legnagyobb kulcsa az azonosulás, aminek különböző formái lehetnek. Lehet, hogy egy szám akkor mond valamit valakinek, amikor éppen szerelmes, vagy éppen szakított...

Rendben Man: Vagy éppen két napja nem találkozott a barátnőjével, vagy éppen elvesztette a szüzességét...

Soltész Péter: Ez zeneileg is igaz a Punnany-ra: metálosok és a hiphoposok is bírják; a hagyományos és az alternatív rockot, vagy dubstepet, esetleg csak elektronikus zenét hallgató emberek is találnak egy-két számot, ami tetszik nekik.

Hallottam egy megfejtést, hogy azért ilyen népszerű a Punnany Massif, mert a lányok nagyon szeretik.

Rendben Man: Ez így van.

Wolfie: Már eleve a név is...

Rendben Man: És nem hozta szóba a nevet! Az az örök kérdés... [nevet]

Wolfie: A Volton utánunk jött a Toddla T, és beszélgettem az egyik MC-vel, aki azt mondta, hogy meghallotta ezt a nevet, és órákon keresztül azon gondolkodott, hogy ez a legjobb név, amit valaha hallott.

Rendben Man: Vagy ezt mondják, vagy azt, hogy a legszarabb.

Wolfie: Valószínűleg alapból van egy kis erotikus töltet benne. Dehát ez igaz a tánczenére is: ha a lányokat meg tudod mozgatni, akkor a fiúkat is.

Soltész Péter: Ez minden bulinak az alapja.

Szerintetek miért szeretik a lányok a zenekart?

Wolfie: Húha, most egy szerény választ kéne kitalálni...

Rendben Man: Szerintem benne van az, hogy még azok a fricskák is, amik a női nem viselkedéséről írunk, azok is nagyon árnyaltak és nem direkt bántók; és ugyanakkor nagyon sok nőtisztelő mondat is elhagyja Roland száját. Ez szerintem fontos a nőknek, hogy "na, ez az ember még a fejében tartja, hogy mi a nő és mit követel meg tiszteletben."

Wolfie: Ha tudsz beszélni a nők nyelvén, akkor minden nyelven tudsz beszélni.

Rendben Man: Szerinted. Attól még nem leszel jó kémikus vagy gépészmérnök.

Wolfie: Nem, de jó életed lesz.

Eléggé jól fel lehet osztani a számaitokat "bulis" és "komoly" számokra, legalábbis hallgatóként nekem így tűnik. Ti is így látjátok? Ez tudatos?

Wolfie: Hát az élet is ilyen, nem? Ezt próbáljuk visszaadni a szövegekben is.

Rendben Man: Nekem teljesen egyértelmű, tudatos koncepcióm az, hogy legyen egy olyan szám, ami egy nagyon széles réteget megfog a kicsiktől az idősekig; és aki azt megszereti, utána belehallgat a többi számba.

Soltész Péter: Nagyon furcsa örvények és erők dolgoznak ebben a "populáris - underground" szembenállásban nálunk. Amikor valami ívet kap, bekerül a fősodorba vagy legalábbis elindul felé, akkor a széleken azért elég érdekes hangok és vélemények jelennek meg. Mintha megölnéd a zenét csak azáltal, hogy sokan szeretik; mintha akkor már nem lehetne őszinte. Mintha magyarázni kellene, hogy miért vállalunk be valamit, ami népszerű tud lenni.

Rendben Man: Szerintem a zenében azért van ez, mert ami széles körben ismert, az tényleg az amerikai tömegprodukciók nagyon gagyi másolata. Nagyon ritka, hogy van egy Most múlik pontosan, egy nagyon jó szöveggel megáldott jó dallam; vagy egy olyan zenekar, mint a Tankcsapda, ami olyan tudott maradni, amilyen, és közben ismertté is vált. Emiatt aztán az emberek azonosítják azt, ami ismert, a gagyi popmásolattal - ami nem zene, csak egy megcsinált imidzs és egy produkció. Valószínűleg ez az, ami miatt ódzkodnak.

Wolfie: Szerintem a popot két oldalról lehet megközelíteni: van a megcsinált, direkt profitorientált változata; és a másik, ami saját erőből, esetleg hosszú évek kemény munkája után lesz népszerű, mert van benne olyan egyediség.

Van bennetek valami népnevelő szándék?

Rendben Man: Nincs, és szerintem pont ettől szép: inkább csak népneveléssé formálódik a tudálékos része a mondanivalónknak. Az igaz, hogy például a Függöny című számunkat úgy szoktuk felkonferálni, hogy "ne drogozzatok, ne igyatok" - de amikor magát a számot írtuk, akkor ez nem volt bennünk, csak hogy valamilyen normális, erkölcsös gondolkodást jelenítsen meg a szöveg. De olyan nem volt, hogy "ha ezt meghallgatják, akkor jobban fognak élni."

Inkább zenei népnevelésre gondoltam: hogy például a nem bulis számokban olyan dolgokról van szó, olyan alapok szólalnak meg, amikkel nem nagyon lehet itthon találkozni.

Rendben Man: Ja igen, persze. Szerintem még messze nem mentünk el a gagyiba.

Soltész Péter: Nem hasonlott meg senki önmagával, azt a zenét, azt a szöveget írják, amivel elkezdték - és nagyon bejön az embereknek. És ennél jobb helyzetben nem lehet egy zenekar.

Rendben Man: Igen, őszinte...

Wolfie: ...és Isten bocsássa meg, hogy bejött.

Van egy sor a ShenKick első számában: "Hol vannak a válaszok a kérdések korában?" Nektek vannak válaszaitok? Szeretnétek válaszokat adni a zenétekben?

Wolfie: Nem válaszok vannak, hanem lehetőségek. Nem azt szeretnénk mondani, hogy csináld ezt vagy csináld azt, csak gondolkodunk a dolgokon. Nem szeretnénk okoskodni, csak elmondjuk a véleményünket. Annyiban lehet ez tudatos, hogy olyan témákat választunk, amik valószínűleg érdeklik is az embereket.

Rendben Man: Egy jó kérdés többet érhet, mint egy válasz. Az egyébként koncepcionális, hogy a ShenKick első számában, az Előjátékban csak kérdéseket teszünk fel, amiket aztán boncolgatunk a lemezen.

Soltész Péter: Talán az a legnagyobb baj ma Magyarországon, hogy a fontos kérdésekre adott eddigi válaszok, úgy tűnik, befuccsoltak. A szüleink generációja, a rendszerváltó generáció első ránézésre jónak tűnő válaszairól kiderült, hogy mégsem olyan jók. És itt maradtak a fiatalok, akik nem nagyon találják a válaszokat. Inkább fesztiválokon találkozunk velük hajnali négykor a gonosz dubstepre széjjelküldve - ez sok esetben menekülés a hedonizmusba. Olyan irányba mentek el a dolgok, hogy ahhoz, hogy boldog legyél, egy feltételrendszernek kell megfelelned: legyél kigyúrt, ilyen csajod legyen, olyan kocsid legyen - ezek a minták, amiket a fiatalok kapnak. Ebből a szempontból nagyon fontos az Élvezd című szám, ami meg azt mondja, hogy azokat az apróbb, természetes dolgokat éld meg, amik ott vannak az életedben, hogy ha figyelsz rájuk. Talán ezért van az, hogy ez - bátran kimondom - ez a legnagyobb slágerünk eddig. Nyilván a dallamvilága is fülbemászó, de szövegileg és mondanivalóját tekintve is megfogalmaz egy ilyen őszinte dolgot. Úgy látszik, van erre hallgatóság: nem mindenkinek az tetszik, amit egyébként a média sugároz, hogy milyen feltételek között lehetsz boldog.

Wolfie: Igen, kábé arconköpjük a státusszimbólumokat. A videoklipjeinkben sem az látható, hogy a legmárkásabb autók között táncolnak a csajok. Nem egy szokásos, szarrá fényezett rikító szar, hanem lehet érezni, hogy van íze a történetnek és nem egy gyorséttermi förmedvény.

Rendben Man: Ott van a refrén végén, hogy "mert maradsz wannabe." Szerintem Magyarországon nagyon erős ez a wannabe jelenség. Egy ilyen metropoliszban, mint Budapest, nagyon elveszel a sok ember között: ha nem vagy valaki, ha nem tettél valamit, akkor nem köszönnek rád másodszorra az utcán. És nagyon sok mindent a külsőség határoz meg, mégiscsak egy fogyasztói társadalom vagyunk. Szerintem az Élvezdnek nagyon jó üzenete lehet annak számára, aki egy kis önbizalmat akar meríteni az életéhez. Meghallgatja, és azt mondja, hogy na, akkor nem vagyok egyedül a világon. Szerintem ez jó, pozitív.

Szerintetek az ember a zenétől várják a válaszokat?

Wolfie: Nem, de ha mondjuk a nap 24 órájából mondjuk nyolcat dolgozol egy gyárban vagy egy irodában; azt gondolod, hogy az életed szar és szürke - akkor jó, hogy kikapcsolnak ezek a számok. Ahogy a szövegben is benne van: "egy percig lennék oltalom" - vagyis nem akarjuk megváltani a világot, csak azt szeretnénk elérni, hogy az emberek arra a pár percre, amíg ezt a számot hallgatják, próbáljanak másképp gondolkodni, lépjenek ki a hétköznapi mederből.

Én azt vettem észre, hogy manapság sokkal inkább várnak válaszokat a zenétől az emberek, mint sok, hagyományosan erre szolgáló dologtól. Legalábbis időről időre feltűnnek olyan slágerek, amik ezt adják.

Soltész Péter: Én az életem során nagyon sokszor a zenétől kaptam válaszokat. Gondolom, minden korban, minden műfajban megvolt ez, még ha az is az üzenet, hogy nincs üzenet, szarok rá, mint a punkban. Ez is egy válasz.

Rendben Man: Sokan vannak, akik elhiszik, hogy csak az a világ, amit a híradóban látnak. A zenének, a szövegeknek itt nagyon fontos a közvetítő szerepe, ami mindig is megvolt. Például a magyar alternatív zenének a rendszerváltás előtt: azt mondták rájuk, hogy "na, ez egy szabad, gondolkodó ember, mindentől független." Egy zenekarnak általában nincsen pártállása, legalábbis nem jellemző - most nem egy Magozott Cseresznyéről beszélünk. Ezáltal egy-egy előadó úgy gondolkodik, ahogy akar, nem regulák között él.

Ebből a szempontból a hiphop...

Wolfie: Huhú, ingoványos talajra fogunk lépni.

Csak azt akartam hozzátenni, hogy például az amerikai hiphop önképében pont benne van ez, hogy olyasmiről szól, amiről a média, a híradók nem. A Public Enemy-t Chuck D úgy jellemezte, hogy "a fekete CNN".

Rendben Man: A rap eredetileg a szólásszabadság szócsöve.

Wolfie: Igen, csak nálunk furán jött át. Eleve rosszul nézünk ki, ha párhuzamot akarunk vonni az amerikai és a magyar hiphop között. A kezdeti időszakban, a kilencvenes évek közepén olyan előadók voltak, akik konkrétan lefordították a frázisokat: "word up" - "szó fel". És egy idő után ha az emberek meghallották azt, hogy rap vagy hiphop, egyből úgy érezték, hogy ez nekem büdös.

Soltész Péter: Lemásoltak valamit, de nem éltek az abban rejlő lehetőségekkel.

Rendben Man: A legtöbbe nem sok üzenet szorult. De ez más műfajokban is így volt: pont akkor volt egy ötfős popcsapatunk, amikor ment a Backstreet Boys... Közben meg tele van az ország kreatív emberekkel, csak a megközelítés aspektusának kellene másnak lennie. Nem azt kéne nézni, hogy az milyen, hanem hogy az mitől olyan - és ez nagyon nagy különbség.

Soltész Péter: Működhet az is, ha valaki a millió dollárjáról beszél, ha az a csávó például Notorious BIG, akinél tényleg kofferben állt a lóvé. Ha ugyanezt egy kerepestarcsai csávó adja elő, akkor körberöhögöm, még akkor is, ha esetleg béreltek neki egy Lexust a klipforgatásra.

Rendben Man: Aztán viszi vissza és buszozik haza... De szerintem egyébként ennek is megvan a terepe Magyarországon. Egy pár pillanatig jónak tűnik ez a csillogás: az olyan mondvacsinált műsorokban is, mint a Való Világ, az emberek el tudnak merülni heteket, hónapokat.

Wolfie: Aztán azok, akik részt vettek ezekben a műsorokban, bekerülnek a médiába.

Soltész Péter: Ez a Viva Cometes gála, amin részt vettünk, nagy szemfelnyitó pillanat volt számunkra. Föl voltunk készülve arra, hogy kb. milyen arcok lesznek ott, de...

Rendben Man: Nekem egy pecsétet rakott a homlokomra, hogy nem akarok a része lenni ennek a parasztvakításnak. "Parasztvakítássá vált a magyar kvalitás" - említette Máté egyébként valamelyik számában.

Wolfie: "Idézet magamtól." [Rendben Man polgári neve Máté]

Rendben Man: Mondvacsinált produkciók bemutatása és eladása nagyon csillogó sallanggal.

Soltész Péter: Ezt eddig is láttuk kívülről, de most testközelből figyelhettük meg, hogyan viselkednek ezek az emberek.

Rendben Man: Ebből a szempontból nekünk nagyon nagy szerencsénk van, hogy nem ezen tornázódunk, hanem jöttünk egy vidéki városból, csináljuk, amit csinálunk. Volt egy rendezvény, ahol 38 zenekarból 32 keresztprodukciója egy magnak, meg mindenki ismer mindenkit 18 éve, egymást hívják minden koncertre - és volt egy zenekar, a Punnany, ami hozza a kis saját szarát, mindig előáll valami ötlettel; ha mindenki elektronikus fellépő, akkor kiáll egy nagybőgővel és gitárral - és nem tudnak mit kezdeni vele, mert az embereknek kell. És ez egy tök jó dolog. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy ehhez az irányvonalhoz tartozzunk, ahhoz, hogy elérjük azt, amit szeretnénk. Eleve nem elérni akarunk valamit, hanem tart valamerre a dolog.

Soltész Péter: Külföldön is megy a gagyinak mondható pop, de ott emellett a média kitermel egy-két minőségi produkciót, amik aztán be tudnak menni a mainstreambe. Ők is járnak díjkiosztókra, játsszák a klipjeiket...

Rendben Man: Kanye West, Dizzee Rascal, ilyenekre gondolsz?

Soltész Péter: Igen; amiknek a tartalma viszont vállalható: nem teljesen üres, hanem szól valamiről. Magyarországon viszont teljes kontraszelekciót érzek: az a mérce, ami alapján bekerülhetsz, hogy legyél full gagyi. Ha nem szól semmiről, de divatos vagy és trendi, akkor nyert ügyed van. De ha már valami gravitáció működik a produkcióban, akkor már nehéz, mert akkor állást foglaltál valami mellett.

Rendben Man: És ilyennek kell lenned, ha akarsz valamit. A tehetségkutatókon is előre meg vannak a karakterek, amiket keresnek. Hogy legyen egy Kandech Evelyn, mert olyan még nem volt a magyar palettán. Vagy legyen egy Puskás Peti: ha félreintonál, hát félreintonál, de ettől függetlenül ő lesz a mi Bon Jovink. A szemem forgatom, ahogy hallgatom, hogyan véleményeznek egy teljesen elrontott produkciót: "ez dögös volt". Ez egy "szakmai vélemény" - már az is azt az irányvonalat követi, amit a műsor követel meg, nem azt, amit ő gondol.

Soltész Péter: Termeljük és fenntartjuk a gagyit.

Rendben Man: És a nagymamám előbb találkozott ezeknek a nevével, mint a mi zenekarunkkal. Nem is tudom, ki mondta, hogy az az igazán menő zenekar, amit 15 taxisból 15 ismer. Szerintem nagymamákban mérhető: ha a nagymamák tudják a nevét, akkor azt tényleg mindenhol nyomták a tévében.

Soltész Péter: Furcsa érzés, hogy egyre többször mondják a zenekarnak, hogy "láttalak a tévében." Ez egyfajta igazolás azoknak, akik eddig is hallgatták a Punnany-t, hogy "ezt már meg tudod mutatni a haverodnak". Meg tudja osztani, hogy ez egy létező dolog, hiszen van egy klipje, amit játszik a tévé.

Rendben Man: A legelső interjúnkban, amit a Vivának adtunk, pont erről beszéltünk: hogy az embereknek kell, hogy másoknak is tetsszen, hogy átmásolják és odaadják.

Wolfie: Szájról szájra terjed, mint a magyar népmese.

Közismert, hogy többen a zenekarból hosszabb ideig külföldön éltetek. Arra gondoltatok, hogy a zenével is próbálkozzatok kint?

Wolfie: Nem, ez egy magyar, szövegcentrikus műfajban előadott, sokoldalú, folkos elemekkel tarkított zene. Magyar nyelvterületen szeretnénk úgy elterjedni, ahogy tudunk.

Angol szöveget nem tudnátok írni?

Wolfie: Tudnánk, de az más, teljesen más. Magyarok vagyunk, ezt dobta nekünk a gép, itt csináljuk meg.

Rendben Man: Kivéve, ha elfogy a pénz, mert akkor megcsináljuk, hogy Enjoy it! [eltúlzottan béna angolsággal, kiejtéssel előadják] Szóval ez határozottan magyaroknak íródik.

Wolfie: Persze volt arra példa, hogy két éve voltunk Isztambulban, a főtéren; törökök előtt léptünk fel. És bólogattak; persze odajöttek és mondták, hogy "egy szót nem értettünk abból, amit mondtatok, viszont éreztük." És ennél jobb kritika nem is kell. Látták, hogy valami van, és ottmaradtak, odajöttek és még többen lettek.

Soltész Péter: Azért legyünk őszinték: itt megjelenne egy zenekar török nyelvű rapperekkel, meghallgatnád, tetszene - attól még nem hiszem, hogy valaha még egy koncertjükre elmennél, vagy megvennéd a lemezüket.

A következő lemez hány évig fog készülni?

Rendben Man: Én szándékosan leállítom majd a zenekart egy hónapra, annyi időt rászánunk arra, hogy úgy újuljunk meg, ahogy szoktunk, hogy egy nem várt irányvonallal álljunk elő. Az első lemezünk, a Körkorkép [letölthető itt] azért volt érdekes, mert ugyan nem volt rá jellemző a zenei tudás netovábbja, de tele voltunk ötlettel és ambícióval, és ez akkoriban új dolog volt a magyar hiphopban: hát ezek tök minőségi dolgot csinálnak és végre nem azt az irányvonalat követik, mint az eddigiek. Volt a ShenKick, ami a korához képest nagyon modern volt. Ahogy Lovasi András mondta: nagyon barokk neki. És most jött egy Sun Kick, amibe nem várt fordulattal bekerültek a népzenék. Mindig van egy minőségi mérce, aminek meg kell felelni: hogy saját magunk is úgy érezzük, hogy új köntösbe kerültünk. Ehhez kell egy idő, amit rá kell fordítani. Legalább napi két óra.. [nevet]

Wolfie: Szünetekkel.

Soltész Péter: A céldátum a jövő tavasz. A barokk jelző egyébként szerintem azt jelenti, hogy túldíszített.

Rendben Man: Túl cifra.

Soltész Péter: Szerintem nagyon érződik a ShenKicken, hogy sokáig készült, hogy kijött rengeteg minden a fiúkból. Ezért lett két lemez, nagyon sok szám, minden számban is nagyon sok minden. A Sun Kicken meg azt lehet érezni, hogy ezután már kicsit nyugodtabban és lezserebben tudták csinálni. A zenéket szinte 100 százalékban Máté csinálja; amikor kellenek hangszeresek, akkor azt feljátsszák és együtt ötletelnek. De most már stabilan másfél éve működik a tíz fős brigád, és a következő lemezen szerintem ennek lesz nagyobb szerepe, hogy zenekarként készülnek majd a számok. Az a cél egyébként, hogy a duplalemez és a kislemez után egy igazi klasszikus sorlemez jöjjön, ötvenvalahány percben: tizenkét szám, egy adag Punnany.

Wolfie: De nem ígérjük meg, hogy ez tényleg így lesz. Jó sok ötlet van már szerencsére. Sokkal több az ötletünk, mint amennyit kivitelezünk, és ez jó mozgatórugója egy produkciónak.