"Táncoltatni, ugráltatni kell az embereket" - Dizzee Rascal a Quartnak és másoknak

Balaton Sound, csütörtök, dizzee rascal
Vágólapra másolva!
Dizzee Rascal nem bánja, hogy a popsztárságért elhagyta eredeti műfaját, és úgy érzi, itt az ideje az amerikai befutásnak is.
Vágólapra másolva!

Dizzee Rascal a Balaton Sound nagyszínpadán adott koncertje után tartott sajtótájékoztatót. Itt először a legközhelyesebb kérdések merültek fel: csodák csodájára gyönyörűnek találja a magyar csajokat; még mindig zsiványnak (a rascal szó jelentése magyarul) tartja magát a popsztárság ellenére; szerinte nem gond, ha egy előadó politizál, amennyiben ez a téma érdekli. Kifejezetten izgalmasnak találja a popzene utóbbi időben történt változásait, különösen az elektronikus zene térnyerését. Úgy fogalmazott: "Imádom a house zene vibrálását és energiáját, és azt, ahogy a közönségre hat, amit kivált az emberekből." Hozzátette, hogy ez meg is változtatta a zenéjét, hiszen amikor elindult a pályáján, akkor még csak kis, ótvar ("grimey") klubokban lépett fel, ahol a lényeg nem a táncoláson volt. Amikor azonban egyre-másra jöttek a fesztiválfellépések, érezte, hogy ideje váltani, táncoltatni és ugráltatni kell az embereket.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

És soha nem volt ezzel a váltással kapcsolatban semmilyen kétsége, félelme? - tettük fel a kérdést. "Az első no.1. slágerem a Dance Wiv Me volt, amit Calvin Harrisszel csináltam. Korábban is hallottam dalait és volt bennük valami, amiért az ösztöneim azt súgták, hogy az lenne a legjobb út számomra a popzenéhez, ha ezekre szövegelnék. Tudtam, hogy tudok rá rappelni, és hogy elég popos és fogós ahhoz, hogy elérje a tömegeket. Szóval, amikor átküldte a Dance Wiv Me alapjait, egy deka kétség nem merült fel bennem, hogy használjam-e vagy sem."

Mivel a az előző, Tongue n' Cheek lemeze három éve jelent meg, jogos a kérdés, hogy mikor várható új lemez. Ezzel kapcsolatban jó hír, hogy jelenleg is dolgozik rajta hol Los Angelesben, hol Londonban; a tervezett megjelenés pedig ez év novembere. Az esetleges együttműködésekkel kapcsolatban elmondta: "Most, hogy láttam Calvin fellépését [utána jött a nagyszínpadon], azonnal húznék vissza vele a stúdióba. Őrületes." Az album kapcsán felmerült Snoop Dogg neve is, ezt azonban nem erősítette meg Dizzee: "Snoop Doggal egy tévé-show-t csináltunk, ami nagy élmény volt számomra, hiszen gyerekkori bálványom."

Fotó: Hajdú D. András [origo]

A Quart kérdésére, miszerint mekkora lát esélyt arra, hogy a grime - ez a jellegzetesen brit hiphop-műfaj, amiből indult - komolyan befusson Amerikában, elmondta: "Úgy gondolom, most inkább van esélye betörni a mainstreambe, mint korábban bármikor. A világ, de főleg Amerika most már készen áll rá; míg egy pár évvel ezelőtt, amikor például a Bonkersszel és dubstepes dolgokkal próbálkoztam ott, még teljesen más volt a helyzet. A kiadók sem értették, mit lehet ezzel kezdeni, ezért is voltak problémák az előző lemezzel az Államokban. Viszont mostanában elég sok időt töltök Los Angelesben és Miamiban, és mind a dubstepnek, mind az elektronikus tánczenének elképesztő a sikere, szóval tényleg: most vagy soha." Elmondta továbbá, hogy a nemrégiben megjelent mixtape-je az internetes oldalának promója érdekében készült, és szuper volt végre az album formátum kötöttsége nélkül alkotni. (Innen tölthető le, itt írtunk róla.)