Elvis a csepeli tengerparton

Hét letölthető magyar lemez: ordibálható társadalomkritika, melodráma Kápmegyerről, Moog-közeli vállalható rádiórock, csepeli szörfpunk, hangulatos ős-reggae, minimalista poszt-punk és Elvis a házban.

PseudoDeath címmel adta ki, vagyis tette itt letölthetővé második lemezét a hálószoba színtér egyik legeredetibb zenekara, a kápmegyeri Mayberian Sanskülotts. És bár mást ígérhet a félrevezető cím, ugyanazokat a sebzett, bukdácsoló, elragadó dalokat kapjuk, amiket annyira szerettünk a tavalyi Alone In Kápmegyeren is (ami innen szedhető le). Itt van minden: a magnószalag-beállítás intro; a nyomógomb kattanásai a számok közt; a recsegő, elcseszett hangminőség, ami mint egy harmadik hangszer kíséri végig a dalokat; az asztalon elkopogott dobok - és mindenek előtt, de az ezek mögötti biztonságos kis világban Gallus egyszerűségében megkapó, finoman sodró témái és Zita összetéveszthetetlen, ambivalens, egyszerre kislányos és sértetten érett hangja és hányaveti akkordozgatása. Ez az utóbbi évek magyar popzenéjének egyik, ha nem legszerencsésebb találkozása. (LÁ)

Dorozsmai Gergő, a Moog dobosa miután Amerikába költözve feloszlatta korábbi side projectjét, a Hammer Of Godsot, rögtön készített egy lemezt a Glow névre keresztelt egyszemélyes zenekarával. A beszédes című 27 a Hammer Of Gods kísérletezőbb, néha tízperces dalai után egy klasszikus, a barretti hagyományokból építkező indie rock lemez kerek dalokkal (Never Felt So), szép balladákkal (Spanish Motel), tradicionálisabb hangszereléssel. Bár a 27 dalait Gergő szinte teljesen egyedül játszotta fel, mégse nevezhető ez a műfaji értelemben vett singer-songwriter anyagnak, inkább egy olyan rádiórock-zenekar benyomását kelti a Glow, ami híján van mindazoknak a kellemetlen jegyeknek, amik miatt a rádiórockot elutasítani szokás. Már korábban tudni lehetett, hogy Gergő milyen jó dalszerző, és ezt itt is bizonyítja, hiszen bár nincsenek bombaslágerek, a dalok elsőre adják magukat, vannak megjegyezhető dallamok, és egész egyszerűen időként tök jó feltenni ezt a lemezt, ami letölthető innen. (LÁ)

Azért időnként nyomasztóvá tud válni, hogy szinte minden zenei fórumon azzal kénytelen találkozni az ember, hogy a gitárzenének rengeteg szenvedés után tényleg pillanatokon belül vége. A gitárzene kiszorulásával pedig olyan műfajok eltűnését kéne tudomásul venni, mint a punk rock. Pedig nem olyan régen még gond nélkül lehetett a a vízparton csapatni az operakorszak előtti Green Day, a Rancid, NOFX vagy Blink-182 zenéjére. Azoknak, akik nem adták fel a dolgot, itt a Kozmosz. A 2011 közepén összeálló együttes első, hatszámos ep-jéért itt mindenki annyit fizet, amennyit csak szeretne, külön kiemelik, hogy lehet 0-t is. Vállalható, néhol kifejezetten okos, ordibálható szövegek, rendszerkritika; dallamos, együtténeklős részek - tulajdonképpen minden megvan benne, aminek szabály szerint lennie kell. A legjobb szám talán a kétperces Kész: lendületes és tele van dallamos vokálozással. (AP)

A Mighty Fishers a reggae elődeként számon tartott rocksteady-t játssza, mint azt figyelmes olvasóink már tudják. De igazából nem is kell alapos (vagy tkp. bármilyen) ismeretekkel rendelkeznünk arról, hogy mi ez a rocksteady, hogy elragadjon minket az itt meghallgatható, illetve itt a klip alatti linkről letölthető második ep. A félreismerhetetlen jamaicai lüktetés nagyon szép régiesen szólal meg, én főleg az orgona hangzásába zúgtam bele, de persze minden más is rendben van az felelgetős énektől a gitárokig - naná, hiszen komoly Jamaica-specialista zenekarokból tagságából alakult a Mighty Fishers (PASO, Elefánt, Budapest Riddim és Dubaku), járja is a műfaji fesztiválokat Európa-szerte. Az első szám táncosabb, a második lágyabban ringatózik, aztán még jön egy dub-verzió - nem sok, de majd jön nagylemez. (RA)

A csepeli Wormkids az általunk is kedvelt Fuseism-zenekar három tagjának amolyan nyári side-projektjének indult, amiben az amúgy napsugaras szörf-rockot keverték némi iparvárosi sötétséggel és/vagy portlandi punkkal. Idén tavasszal felvették a tíz legjobbat az eddigi pár év alatt összegyűlt dalaik közül, ebből lett a titokzatos című Inzen lemez, amit itt meg lehet hallgatni, innen le lehet tölteni. A sokszor félbehagyottnak tűnő dalok jó része még a két perces hosszt se éri el, mégis az egyszerre feszes és dallamos ritmusszekció mellett a már-már hiperaktív gitártémák hamar deszkára állítják a hallgatót; amin aztán egyensúlyozhat, ugyanis a dallamok mindig valahogy más irányba kanyarodnak, mint azt várná az ember, és sokszor mintha még vége se lenne, csapódik be a következő - miként két hullám ütközik össze. (LÁ)

Az E Sávok név Nagy Gergely (Zombie Girlfriend) és Futó Péter (Fél Fény) duóját takarja, akik Elvis legendájának bűvöletében fogant, szenvedélyes, katartikus pillanatokkal sem fukarkodó dalokat játszanak zongorával és basszusgitárral - bár inkább Tom Waits és Nick Cave kocsmaasztalra boruló, legendamesélő világát idézik, mintsem a Királyét. Mindezt egy Cseh Tamást idéző laza koncepcióval fogja egybe a Levél Elvisünknek című lemez. Olyan ez az album, mintha két ember ülne egy kis szobában a villanykörtefény alatt, és két kör között néha odaülnének a pianínóhoz elpötyögni egy-egy régi dalt; majd hajnalban, amikor a sokadik üveg nyílik ki és egy már üres végiggurul dörögve a zongorán, a sarokban egy sziluett vibrálni kezd és ők csak töltenek, hát töltsetek ti is innen. (LÁ) (Az E Sávok korábbi nagyszabású projektjéről itt írtunk: akkor a Pink Floyd-rajongókat erősen megosztó The Final Cut lemez megvidámított feldolgozásába vágtak bele; azóta ennyi elkészült belőle.)

A Der Tanz szintén nemrég tette fel a netre ide bemutatkozó demo ep-jét, a White Party-t. The Fall-i hagyomány mentén játszanak sulykolós, rideg, ugyanakkor elragadtatott poszt-punk dalokat meglehetősen puritán hangszerelésben, robosztus basszusgitárral, végidőket előrevetítő dobsounddal és sokszor énekbeszéd felé elkalandozó, máskor kiabálós énekkel, ipari zajokkal. (LÁ)