Hallgasd meg a Bermuda új dalát először a Quarton!

Bermuda
Vágólapra másolva!
Itt hallgatható meg a Monte Carlo című dallal a Petőfi Rádió talán legnagyobb idei nyári slágerét produkáló Bermuda új száma, az Ugyanúgy.
Vágólapra másolva!

Az egykori Jacked-énekes Mórocz Tamást, az eddig inkább zenekarok menedzsereként illetve dj-ként ismert Urbán Dánielt és a 19 éves dobos, Török Mátét felvonultató Bermuda első dala tavasszal jelent meg Monte Carlo címmel. Vezette az MR2 slágerlistáját is, és a videót már több mint 130 ezren látták az interneten. Most itt a trió következő dala: ennek a címe Ugyanúgy, és ez ugyanazt a franciapopos, könnyed, nyárias feelinget hozza, mint a Monte Carlo tette, és ennek is Kuriouss a producere, a hozzá készült szöveges videót pedig Fodor Márton és Miló Gábor készítették.

Az együttes májusi bemutatkozó koncertjén Uffie volt a sztárvendég, és lehet tudni, hogy fellép a szerdán kezdődő Volt Fesztiválon és a Szigeten is, azt pedig elárulták, hogy eredeti terveikkel ellentétben ősszel kijönnek egy hatszámos minialbummal is.