Vágólapra másolva!
Magyar sztárok Ákostól a Tankcsapdáig, dj-hegyek és metálhősök - sok minden lesz a Volton. Most hat külföldi fellépőt emelünk ki, a Snow Patrol sajna nincs közöttük.
Vágólapra másolva!

David Guettát már kineveztük a fesztiválszezon legnépszerűbb és egyben leggyűlöltebb fellépőjének; de Skrillex is szorosan ott van a nyomában mindkét fronton. A dubstepet új szintre emelő / eláruló Sonny Moore már járt nálunk klubbulin, de az ő igazi terepe valószínűleg a fesztivál. Ráadásul annyira rettentően aktuális most, hogy még annak is bele kell néznie, aki utálja; csak vigyázzon, nehogy úgy elragadja, mint például ezt az újságírót.

Forrás: AFP

A Stooges a rockzene történetének egyik legfontosabb zenekara, hiszen tudjuk. Nem nagyon van érv a megnézése ellen; az sem, hogy Iggy Pop járt már nálunk kb. százszor, még a (mostanitól haláleset miatt eltérő felállású) újraalakult Stoogeszal is.

A Faith No More pedig a nyolcvanas évek vége és a kilencvenes évek egyik legfontosabb rockzenekara volt. Feloszlott, majd visszatért, Mike Patton 2009-ben már a Sziget nagyszínpadán ette meg a cipőfűzőjét. Még ha a Quartnál nem is vagyunk túl nagy FNM-rajongók, az biztos, hogy aki még nem állt rá teljesen a vartyogó basszusokra, annak nem szabad kihagynia.

Katy B 23 éves, de mivel 16 éves kora óta zenei körökben mozog, akár nagy öregnek is mondhatjuk. Ő a legújabb brit elektronikus (urbánus!) popgeneráció egyik legnagyobb sztárja: dubstep, drum and bass, house stb. alapokra, morgós basszusokra és/vagy szárnyaló szintikre énekel fülbemászó popdalokat. Örömmel hívják e stílusok nagyágyúi vendégeskedni, illetve ők készítik neki az alapokat saját slágereihez (vagy remixelik, mint a Volton szintén fellépő Caspa).

Toddla T a grime közeléből indult, de nagyon brit zenéjében az elektronikus ütemek, harsány szintik mellett van minden: funk, soul vagy éppen keményebb techno, R&B és jamaicai stílusok. Számos vendégrapperrel és -énekessel dolgozik, meglátjuk, hogy a Toddla T Sound élő formáció mire képes.

A norvég Röyksopp igazán jellegzetes hangzás- és dallamvilággal futott be villámgyorsan 2001-ben; akkoriban kicsit haboztunk, hogy ez most downtempo vagy micsoda, azóta szerencsére mondhatjuk azt, hogy electropop és kész. Az elmúlt bő egy évtized alatt nem vitték túlzásba a lemezkészítést, de van azért annyi jó slágerük, hogy simán kitöltsenek egy fesztiválműsort.