Újabb négy évre ez már nem lesz elég. Santigold új lemeze

Santigold a sikeres első lemeze után megtehette, hogy négy évig várjon a folytatással, és még a nevét is megváltoztatta. Vajon az új album után is annyi világsztár fogja hívni a turnéjára őt, mint az első után?

Santi White a négy évvel ezelőtt megjelent első lemezével olyannyira megalapozta az alternatív popsztár hírnevét, hogy az azt is elbírta, hogy négy év is eltelt, mire elkészült a második albummal. Arról, hogy a hosszú szünet ellenére sem felejtette el a világ, leginkább más zenészek tehetnek, hiszen a jelek szerint Santigold különböző kultúrákat és stílusokat vegyítő zenéje sok mindenkinek bejött: az énekesnő vendégeskedett például Björk, M.I.A. és a Coldplay turnéján, de lépett fel Jay-Z és Kanye West, sőt még a Beastie Boys társaságában is. Csinált aztán közös Converse-dalt Julian Casablancasszal és Pharrell Williamsszel, szerepelt a N.A.S.A. lemezen, és énekelt a Beastie Boys, a Basement Jaxx és Amadou & Mariam új albumán, továbbá írt számot Christina Aguilerának. Mindennek következtében még azt is túlélte a karrierje, hogy jogi okokból meg kellett változtatnia a nevét Santogoldról Santigoldra, és így valahogy sikerült kibekkelnie az alkotói válsággal súlyosbított éveket.

A Master Of My Make-Believe-en Santigold is bevet pár nagy nevet, noha nem szupersztárokra kell gondolni, de az ő közönsége számára talán nem is kell jobb közreműködő a két fontos Yeah Yeah Yeahs-tagnál (Karen O, Nick Zinner), David Siteknél (TV On The Radio) vagy Diplónál. Besegítenek aztán olyan, különböző háttérből érkező arcok, mint korunk egyik legügyesebb popzenei producere, Greg Kurstin, aztán a rapper Spank Rock, a globáltechno-fúziós Buraka Som Sistema és a német elektro producer, Boys Noise. Igaz, egyikük sem játszik annyira fontos szerepet a lemezen, hogy elvegye a reflektorfényt Santigoldtól, aki hozza a saját - most már azt is mondhatjuk, hogy megszokott - hiphop, dub, posztpunk, poprock keverékét, de azért még mindig eszünkbe juthat egykori mentora, M.I.A. is a lemezről. Igaz, Santigold utóbbinál sokkal kevésbé akar sokkolni, mint ahogy hangzatos jelszavakat sem sulykol - ő elsősorban énekesnő szeretne maradni.

Akik szerették a kifejezetten bátorító első albumot, nem valószínű, hogy nagyot csalódnának az új lemezben - kár, hogy olyan sok újat nem tud mutatni az előzőhöz képest. Sőt, míg a Santogoldon nagyjából fele-fele arányban találhattunk slágeres, illetve nehezebben befogadható darabokat, itt nagyjából két olyan szám van, amiből komolyabb karriert is kinéznék: egyik a klipes Disparate Youth, amely nem elsőre üt, de pár hallgatás után ellenállhatatlanul himnikus lesz, mellesleg mindennél jobban emlékeztet az XTC halhatatlan Making Plans For Nigeljére. A másik pedig a Kurstin közreműködésével készült The Keepers, bombaerős kórussal, melybe ráadásul egy háborús vízió is vegyül: "We're the keepers, while we sleep in America our house is burning down." Az év eddigi legjobb számai között van a helye, túlzás nélkül.

Van aztán még néhány pörgős, de nem túl egyéni globáltechnós-hiphopos szám, amely mindenképpen megszilárdítja Santigold helyét az előremutató, crossover popsztárok között, ám ahhoz, hogy az album igazán kiemelkedő lehessen, egyszerűen túl sok a lassú, dubos alapra énekelt és nem túl izgalmas szám. Akárhányszor hallgattam, valahogy a közepe felé minduntalan elkalandozott a figyelmem, és ha nem lenne ott a The Keepers, szolid unalomba fulladt volna a lemez második fele. Szerencsére sikerül kicsit felpörgetni a dolgokat, úgyhogy még pont lehet ajánlani, de ezzel Santi White már nemcsak nem fog újabb négy évet nyerni, de legközelebb valami karakteresebb dologgal kell előállnia ahhoz, hogy továbbra is megőrizhesse a jelenlegi státusát. B