Nőként folytatja életét az Against Me! énekese

Tom Gabel, Against Me!
Vágólapra másolva!
Az amerikai punkzenekar énekese, Tom Gabel bejelentette, hogy transznemű, és mostantól Laurának hívják, de a feleségével továbbra is együtt maradnak.
Vágólapra másolva!

A 31 éves floridai punkénekes a Rolling Stone-nak adott interjújában mondta el, hogy hormonkezelés és elektrolízis segítségével alakul majd nővé, a neve pedig ezentúl Laura Jane Grace lesz. Gabel elmondta, hogy régóta küzd nemi identitászavarral, melyről már számot is írt: "Ha én dönthettem volna el, nőnek születtem volna, anyám egyszer azt mondta, hogy Laurának hívnának, ha lány lettem volna, és olyan erős és szép lettem volna, mint ő" - énekelte a The Ocean című 2007-es szám szövegében.

Forrás: AFP

Gabel ugyanakkor azt is elmondta az interjúban, hogy egyáltalán nem vonzódik a férfiakhoz, sőt a feleségével, Heatherrel szándékozik maradni: "Számomra az ebben a legfantasztikusabb, hogy ő milyen megértően fogadta a hírt. Szuper-megértő és lenyűgöző volt" - mondta feleségéről az énekes, aki tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolga. "Lesznek kínos pillanataim, és ez nem lesz jó. De ez benne van, ha beszélni kell másokkal - remélem, az emberek meg fogják majd érteni, és kedvesek lesznek" - tette hozzá az énekes, akinek a nyilatkozatát egyelőre még a rajongók sem tudják hová tenni, noha többségük támogatásáról biztosította Gabelt az együttes internetes fórumain. Az 1997-ben alakult Against Me! főként a tengerentúlon népszerű punkzenekar, és két legutóbbi lemeze már felkerült a Billboard százas eladási listájára is, új albuma pedig pont Transgender Dysphoria Blues címmel jelenik majd meg.