Ifjúsági darabokra áll át a Pesti Magyar Színház

Vágólapra másolva!
Ifjúsági és családi színházzá alakul a Pesti Magyar Színház: a nagyszínpadon a gyerekelőadások mellett a Kőmíves Kelemen című darabot mutatják be a jövő évadban.  
Vágólapra másolva!

Őze Áron igazgató az új művészeti koncepcióról tartott pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: olyan színházi élményt adó közösségi teret szeretnének létrehozni, ahol a család együtt van, a Sinkovits Imre Színpad azonban továbbra is nyitott műhelyként működik, helyet ad a kísérletezésnek. Hozzátette: a színházban 20 százalékos leépítés zajlott le, de a színészek közül nem távozik senki a társulattól. Mint mondta, nem lát olyan veszélyt, hogy a színház máról holnapra bezárná kapuit.

A jövő évadban a nagyszínpadon Lázár Ervin A kisfiú és az oroszlánok című darabját mutatják be, tavasszal Janikovszky Éva Égigérő fű című művének ősbemutatóját láthatja a közönség. Júniusban Szörényi Levente-Bródy János Kőmíves Kelemen című művét Alföldi Róbert rendezésében tűzik műsorra.