Heten maradtak az objektumban. Jön a Pozvakowski új lemeze

Pozvakowski
Vágólapra másolva!
A Pozvakowski visszanyúl zajrockos gyökereihez, kidobja a csendes részeket és többet matekozik - illetve az egyik számban egyáltalán nem is szerepel, hanem Grencsó Istvánt dolgoztatja maga helyett. Az együttes eddigi leghosszabb nagylemeze sevenpeopleleft. címmel jelenik meg májusban. A Quarton látható először a lemezt beharangozó kisfilm, amely egy katonai objektumban készült - ugyanott, ahol a lemez.
Vágólapra másolva!

A lemezt hét ember készítette, illetve hét szám van rajta, de Darvas Ádám gitáros szerint az csak véletlen egybeesés, hogy sevenpeopleleft. a címe is. A Pozvakowskinak ez lesz a negyedik lemeze, ha nem számítjuk a 2010-ben megjelent hétinches kiadványát, illetve annak Ozon remixeivel ep-vé bővült verzióját (erre írtunk róla). A sevenpeopleleft. több mint egy órás anyag, ezzel pedig minden eddigi Pozvakowski-kiadványnál hosszabb. "Próbáltunk rövidebb számokat játszani, de nem sikerült" - mondta a Quartnak Darvas, aki szerint a Pozvakowski ezen a lemezen zajrockos gyökereihez tér vissza, vagy legalábbis azokat helyezte előtérbe, továbbá "több lesz benne a matek", azaz komplexebb ritmusképletek, illetve -váltások várhatók, és kevesebb csendes, elszállós rész.

Forrás: [origo]

Az anyagot egy katonai objektumban vette fel a trió, oda járt próbálni is. A lemezt beharangozó és lent megtekinthető videóban szereplő folyosó és kültéri rész is ehhez az épülethet tartozik. "Nem akartunk stúdióba menni, egy sokkal nyitottabb térben szerettük volna rögzíteni a lemezt" - mondta Darvas. A kisfilmet Somogyvári Gergő és Lehoczky Tamás készítették, előbbi rendezte a Riksaláz című, nemrég bemutatott dokumentumfilmet is, amelyben korábbi Pozvakowski-felvételeket használtak fel filmzeneként. A próbák során nagyon sok videófelvétel készült egyébként, Darvas szerint ezeket is fel tervezik használni valamiképpen a jövőben, de hogy milyen formában, azt még nem tudják.

A sevenpeopleleft. várhatóan május elején jelenik meg, de az együttes VHK-val közös koncertjére (május 26., A38) már egészen biztosan. A cikk illusztrációjaként is használt borítót Horváth Tamás készítette, neki erre nézhető meg a blogja, a hangmérnök pedig Puha Szabolcs (Hiperkarma, EZ Basic, Colorstar) volt. A lemezen hallható továbbá egy olyan szám is, amelyen nem a Pozvakowski játszik: az egyik szerzeményüket Grencsó István triójával játszatták el, hasonlóan gitár-basszusgitár-dob felállásban. Az egyik dalban lesz egy rövid, de nagyon szörfös rész is.

A Pozvakowskival erre készítettünk interjút korábban, az együttes Farkas Bertalan űrhajós tiszteletére készített videóját itt mutattuk be, összes eddigi lemezük itt hallgatható meg.