Nagymamák versenyeznek az egzotikummal az Eurovízión

Vajon mely indulókra kell odafigyelnie májusban a Compact Discónak az Eurovíziós Dalversenyen? Kiderül, talán jobban jártunk volna, ha nyugdíjas vagy Európán kívüli országból származó jelöltet indítunk, legalábbis ez most a fő trend. Visszatérnek viszont az ecsetfejűek és az is kiderül, ki a svéd Szenes Iván.  

Májusban Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezik az ötvenhetedik Eurovíziós Dalfesztivált, és már minden országnak megvannak a versenyzői. Nálunk még február 11-én dőlt el, hogy a Compact Disco Sound Of Our Hearts című dala képviseli Magyarországot a dalversenyen: a Magyar Televízió egy önálló show-műsor, A Dal keretében versenyeztette meg az induló produkciókat, melyek közül a közönség négyet juttatott a döntőbe, és ott a szakmai zsűri szavazatai alapján győzött a négytagú elektropop-zenekar, melyet egyelőre a fogadóirodák a középmezőny aljára várnak. Időközben csaknem az összes országban eldőlt már, kit indítanak, úgyhogy átnéztük a mezőnyt és kiválasztottuk a legérdekesebb neveket.

Nagy-Britannia - Engelbert Humperdinck

A legmeglepőbb választás kétségtelenül a briteké, akik egy 75 éves énekest, a hatvanas-hetvenes évek ünnepelt énekesét, Engelbert Humperdincket indítják a versenyen. Aki nem ismerné, Humperdinck (aki egyébként Arnold Dorsey néven született, és később vette fel egy német operaszerző nevét) leginkább szirupos balladákkal szerzett magának hírnevet és többnyire középkorú nőkből álló rajongótábort a hatvanas évek második felében. Első és mai napig legnagyobb slágere a Release Me, de akkor volt még pár ehhez hasonló giccsdala az anyai ágon indiai elődökkel is rendelkező énekesnek, aki utoljára negyven éve tűnt fel a Top 40-ben. Mondani sem kell, hogy a bejelentés enyhén szólva is ellentmondásos reakciókat váltott ki.

A brit tévénézők tömegesen reklamáltak a döntés miatt a BBC-nél, mondván, hogy azt mutatja, nincsenek egyáltalán feltörekvő, fiatal előadók Nagy-Britanniában, és az ország ismét csak leégeti magát ezzel. A Guardian zenei blogján megszólaló szakértő szerint a Hump becenevű énekes hiába volt nagy név a maga idejében, a jelölése most csak mindennél jobban rávilágít arra, hogy a BBC már régóta képtelen aktuális előadókat csatasorba állítani, ugyanis a kereskedelmileg sikeres, fiatal előadók túlnyomó többsége egyszerűen kínosnak érezné a részvételt az Eurovízión, pedig más országokban a verseny rendszerint lehetőséget teremt a további sikerekre.

A másik oldalon is vannak ugyanakkor érvek. A BBC leginkább arra épít, hogy Humperdinck - aki tavaly Belgiumban, Hollandiában, Romániában, Izraelben és Oroszországban is turnézott - még mindig népszerű jó pár európai országban, és az Eurovíziót leginkább követő idősebb korosztály is jól ismeri a 150 millió eladott lemezzel bíró énekest. Maga a dal még nem ismert, pedig azon is sok fog múlni, és állítólag egy olyan producercsapat írja majd, amely Adele, Lana Del Rey és Mary J. Blige számára is ír számokat. Ezeket figyelembe véve pedig már talán nem is olyan nehéz elhinni, hogy Humperdinck legalábbis jobb eredményt fog elérni, mint az elmúlt évek többségében noname brit indulói.

Oroszország - Buranovszkije Babuski

A májusban a 76. évét is betöltő Humperdinck minden idők legidősebb résztvevője lehetne, ha az oroszok nem egy udmurt asszonykórust indítottak volna, melynek az egyik tagja úgyszintén betöltötte már a 76-ot. A Buranovo nevű udmurt faluból érkező nyolctagú kórusból csak hatan lehetnek majd színpadon Bakuban, és annyira nem is meglepetés, hogy ők fogják képviselni Oroszországot, mivel már az előző két versenyen is szóba került az indulásuk, de akkor még nem sikerült a győzelem, idén viszont az orosz tévénézőket és a zsűrit is sikerült meggyőzniük.

A nagymamák a Party For Everybody című, angol-udmurt nyelvű dallal versenyeznek az idén, és olyan neveket előztek meg az orosz válogatón, mint a volt T.a.t.u.-tag Julia Volkova, aki a korábbi Eurovízió-győztes Dima Bilannal énekelt duettet. A buranovói nagyik már azt is tudják, hogyha lesz bármi bevételük a versenyen, azt a falusi templom építésére szánják. Valószínűleg az udmurt népzenét modern dance alapokkal keverő dal hallatán nem csak mi kaptunk a fejünkhöz, hogy miért nem jutott soha eszébe senkinek ilyenkor a Veresegyházi Asszonykórus? Pláne, hogy a fogadóirodáknál a nagyik számítanak az egyik legfőbb esélyesnek.

Franciaország - Anggun

Ezen az idei dalversenyen Engelbert Humperdincken kívül nem lesz igazi, nemzetközi értelemben vett sztár, de a franciák indulója, Anggun egész közel jár ehhez. Az indonéz, de már régóta Franciaországban élő énekesnő több európai országban is sikeres többé-kevésbé, nem mellesleg pedig egy komoly idei trendbe is betagozódik, hiszen több nyugat-európai ország is az egzotikumot veti be, vagyis afrikai, ázsiai vagy éppen közép-amerikai előadót indít. Igaz, az Eurovíziónál sosem vették túl szigorúan a nemzetiségi szabályokat, de talán ennyire tömegesen még nem fordultak a harmadik világhoz, mint idén.

Maga Anggun egy 38 éves énekes-dalszerzőnő, aki óriási névnek számít az indonéz popzenében, de hiába költözött csaknem húsz éve Európába, világszinten nem tudta ezeket az eredményeket megismételni (az angolszász piacba csak épp beleharapnia sikerült), de még így is az első indonéz előadó lett, aki több európai lemezeladási listára is fel tudott kerülni. A legközelebb a nagy áttöréshez a Snow On The Sahara című giccsdallal jutott 1997-ben, ezt a kommersz francia pop egyik nagy sikerproducere, a többek között Celine Dionnal is gyakran dolgozó Erick Benzi írta a számára. Az Eurovízión induló Echo (You And I) sokkal jobb dal ennél: ezt szerencsére nem Benzi szerezte, és a jelenlegi trendekhez igazodva egy tempós, bár nem túl eredeti elektropop-dal, amely Anggun egzotikus szépségével együtt akár még össze is hozhat egy jó helyezést.

Svédország - Loreen

A svédek már tavaly is egy libanoni apával rendelkező fiatalembert indítottak Eric Saade személyében, aki végül a második helyre futott be a győztes azeri induló mögött, úgyhogy talán ezen felbuzdulva idén egy marokkói (pontosabban berber) származású énekesnőre szavazott a tévénézők többsége. (Amúgy a hollandok egy török apától származó énekesnőt indítanak, és nehéz nem a törökországi szavazók iránti gesztusként is gondolni erre.) A Loreen művésznéven éneklő Lorine Zineb Noka Talhaoui egy tévés tehetségkutatóban tűnt fel még nyolc évvel ezelőtt, de mostanáig nem sikerült igazán nagyot dobnia.

A Euphoria című dallal viszont Loreen megnyerte a svéd válogatót februárban, bár ez a szám nem is igazán miatta érdekes, hanem az egyik szerzője, a Thomas G:son néven alkotó Thomas Gustafsson miatt. G:son ugyanis egy valódi eurovíziós iparos: elképesztő mennyiségben ontja magából a dalversenyre szánt szerzeményeket: eddig összesen 58-szor próbálkozott, mely dalok többsége nem nyert ugyan a hazai vetélkedőn, de hét száma így is eljutott az Eurovízióig, ráadásul a svédeken kívül írt már döntős dalt a spanyoloknak, a norvégoknak és a dánoknak is. A Euphoria egyébként egy bombasztikus kórussal megtámogatott slágerdal (Skandináviában legalábbis már az), ami ráadásul kapcsolódik a mai pop mainstreamhez is. Ebből következik, hogy normális esetben Loreen abszolút esélyes lenne a végső győzelemre (a fogadóirodák is így gondolják), de mivel ez az Eurovízió, simán lehet, hogy el fog vérezni az elődöntőben. (Egy kicsit amúgy emlékeztet erre a Kleerup-számra is.)

Dánia - Soluna Samay

Importban bízik Dánia is: Soluna Samay Guatemalában született, német és svájci szülőktől, és tízéves kora óta lakik Dániában. Már kiskora óta számos lemezen szerepelt, együtt a zenész apjával, és komolyabb hazai ismertség nélkül nyerte meg a dánok saját kis dalversenyét idén januárban. Ők amúgy annyira komolyan vették ezt a dolgot, hogy nemzetközi zsűrit is segítségül hívtak a dán induló kiválasztásához: szavazott például a tavaly győztes azeri Ell & Nikki duó, és a korábbi nyertesek közül Alexander Rybak és Alekszej Vorobjov is.

A győztes végül Soluna Samay dala, a Should've Known Better lett, amely szintén elég jól áll a fogadóirodák szerint, és ott van a társszerzői között a rosszemlékű Outlandish multikulti raptrió egyik tagja, az amúgy marokkói Isam Bachiri, illetve a több híres külföldi előadóval is dolgozó Remee is. A dal inkább a kilencvenes évek szenvedős csajénekesnőit idézi, leginkább egy felvizezett Alanis Morissette-számnak tűnik. Viszont Soluna pont olyan helyes lány, amilyet egy átlag Eurovízió-néző európai anya szeretne a fia mellett tudni, és ezt nem szabad alábecsülni.

Szerbia - Željko Joksimovic

Elég sokan vannak, akik szerint az Eurovízión nem a trendérzékenység dönt, hanem a mindent elsöprő érzelmek győznek, pláne, ha azok panaszos vonósokkal vannak megtámogatva. A szerbeket ráadásul általában a favoritok között jelzik, és már az is előfordult, hogy nem alaptalanul, hiszen nyerték már meg a dalversenyt még 2007-ben, illetve három évvel korábban második helyezettjük is volt, Željko Joksimovic személyében.

Most a szerbek ismét benne bíznak, és miután tavaly egy aránylag vállalható, retrós dallal csak a tizennegyedik helyig jutottak, idén a szerb köztévé arra jutott, hogy újra a giccshez kell nyúlni. Joksimovia egy szerb nyelvű dallal próbálkozik az idén, és a fogadóirodák a Nije Ljubav Stvart az esélyesek közé is sorolják. Az biztos, hogy imádni fogják ezt a hetvenes-nyolcvanas években kirajzott szerb vendégmunkások, Münchentől Stockholmig, és mint tudjuk, ők nagyon is sokat számítanak majd.

Írország - Jedward

Az ecsetfejűek visszatérnek! A két Grimes fivér (John és Edward) tavaly egész jól szerepelt a döntőn, akkor a Lipstick című számmal a nyolcadik helyig jutottak, amely valamennyire meg is lepte a közönséget, hiszen a Jedward igencsak megosztja a közvéleményt, és akkor még finoman fogalmazunk. Az X Factor 2009-es szériájában feltűnő testvérpár fiatalos, energikus előadásmódjával azonban rácáfolt a fanyalgókra, és a Lipstick ráadásként több külföldi országban is sláger lett a döntő után.

Az új dal, a Waterline talán egy fokkal gyengébbnek tűnik a Lipsticknél, de még így is jóval frissebbnek hat, mint a mezőny nagy része, és akkor ne feledkezzünk meg a Jedward táborát alkotó sok-sok fiatal lányról, akik nem csak Írországban rajonganak az ecsetfejűekért.

Norvégia - Tooji

Touraj Keshtkar az iráni Shirazban született 1987-ben, és egyéves kora óta él Norvégiában, ahol modellként indult a karrierje, majd Tooji néven a norvég MTV-nél dolgozott műsorvezetőként. Ez nem volt neki elég, és popzenei karrierre is vágyott, aminek eddigi csúcsát a februári Melodi Grand Prix 2012 megnyerése jelentette: ezen a versenyen dőlt el, hogy ő képviseli az országot az Eurovízión.

Tooji dalát egyébként egy svéd szerzőpáros jegyzi, és tempós, szintis europop, némi keleties ízekkel megbolondítva. Lehet belőle akármi, bár a konzervatívabb közönségnek lehet, hogy ez kicsit túl fiatalos lesz. Egyébként ez a modell, hogy skandináv ország egy helyes közel-keleti srácot indít, már ismerős lehet, de Tooji ráadásul még konkrétan hasonlít is a svédek tavalyi indulójára, a már említett Eric Saadéra. És ő ugyebár második lett. Ha valaki minderre azt mondja, hogy a norvégok a meleg nézőkre is számítanak, egyáltalán nem téved nagyot: ahogy a Guardian bloggere írta nemrég, az Eurovízió olyan szerepet tölt be a meleg kultúrában, mint a bajnoki focimeccsek követése.

Olaszország - Nina Zilli

Az olaszok elmondhatják magukról, hogy talán nekik van a legkomolyabb hátországuk, hiszen a Sanremói dalfesztivál évről évre hagyományos "táncdalénekesek" tucatjainak ad lehetőséget a kibontakozásra. Ha az előző focis hasonlatnál maradunk, akkor a Sanremói fesztivál az olaszok utánpótlás-nevelő akadémiája, ahonnét genetikusan az Eurovízióra tenyésztett énekesek vetélkednek évről-évre. Idén a 31 éves Nina Zilli kapta meg a lehetőséget, és ott, Sanremóban is jelentették be a hírt.

Igaz, azóta annyi változott, hogy az olaszok az utolsó pillanatban bejelentették, mégsem a Per Sempre című zongorás balladát, hanem a tempós, rockos, fúvósokkal színezett, és mi tagadás, szórakoztatóbb L'Amore e Femminát énekli majd Nina Zilli. Hogy ez mit jelent? Az olaszok a nagyívű giccs helyett a fiatalos lendületben és a jókedvben bíznak, vagy valami más áll a háttérben? A YouTube-kommentelők egy része mindenesetre nem értenek egyet a döntéssel, mint ahogy a fogadóirodák is kevésbé lelkesek, és az Eurovíziót ismerve valóban megkérdőjelezhető döntés, de lehet, hogy az olaszok már tudnak valamit.

Spanyolország - Pastora Soler

Az olaszokkal ellentétben a spanyolok maradtak a szívfájdító, zongorás balladánál, amit egy andalúziai énekesnő, Pastora Soler (eredeti nevén Pilar Sanchez Luque) ad majd elő. Akinek a hosszan kitartott, sőt, rezegtetett magas hangok a gyengéi, azok tobzódhatnak majd a spanyol induló fellépésekor, aki egyébként egyből a döntőbe jut majd, hiszen a spanyolok a német, olasz, francia és brit indulóval együtt mindig szabadkártyát kapnak a döntőbe, a rendező azeriekkel együtt.

Ami még érdekes lehet a Quédate Conmigo című dalban, az az, hogy ennek is társszerzője a svéd Thomas G:son, akinek idén két dala is indul majd a fesztiválon. Valami olyasmi lehet ő az Eurovízió világában, mint Szenes Iván volt a táncdalfesztiválokon, amikor a saját "lovaiként" versenyeztette Korda Györgyöt, Aradszky Lászlót és a többi, szerzeményeit éneklő énekest.

Azerbajdzsán

Mindeközben a rendező Azerbajdzsán az Eurovízión kívüli okokból is érdekes a külföldi sajtó számára. Az még ráadásul nem is dőlt el, hogy Sabina Babayeva mit fog énekelni, mert a dalt még nem jelentették be, de az Ell & Nikki duó tavalyi győzelme után Azerbajdzsánra irányuló reflektorfény nem feltétlenül csak azt fogja megmutatni az Európa szélén lapuló kis országról, amit az feltétlenül szeretne. Eleve nem tett jót a verseny megítélésének, hogy az országgal régóta rosszban lévő örmények távol tartják magukat a bakui döntőtől, mondván, hogy nem akarnak olyan országban tartózkodni, ahol ellenségnek tartják őket.

Az Economist blogbejegyzésben írt az azerbajdzsáni vezetést ért nemzetközi bírálatokról: ezeket ellensúlyozandó Ilham Alijev elnök dollármilliókat költött az ország megítélését javító pr-kampányra. Az viszont mindezek ellenére tény marad, hogy ellenzéki aktivistákat üldöznek az országban, és többen még most is börtönben vannak a tavalyi tüntetések szervezői közül. Sőt, még a döntőre épített, 23 ezer fős befogadóképességű Kristálycsarnok építésének körülményeit is bírálták emberi jogi szervezetek: szerintük ugyanis a hatóságok szimplán kisajátították az építkezés útjában álló telkeket, és volt olyan család, amelynek úgy kellett kimenekülnie a buldózerek körülvette házából.