Trambulin és vízágy találkozása az ülep alatt - Lakástrend Kiállítás a Millenárison

laksátrend és design, dizájn, kiállítás
Vágólapra másolva!
Saját dobermannja előtt tisztelgő művész, sóval szórt nyúl-ülőke és szekrénynek álcázott hangszóró - így fest a pénteken nyíló Lakástrend Kiállítás néhány extrém kiállítási tárgya. Amúgy pedig az idei év központi gondolata nem sokban különbözik a tavalyitól, miszerint a divatos bútor a fenntarthatóság és az ökotudatos szemlélet jegyében készül. A magyar tervezők idén is jók: erőszeretettel hajtogatják és keverik különböző stílusokban a bútoraikat.
Vágólapra másolva!

A központi gondolat az "ökológiai gondolkodás, a fenntartható fejlődést támogató eszmék" - írtuk tavaly a Lakástrend Kiállításról, és az ideiről is pont ezeket lehet elmondani. A mottó viszont más: "Megújulás kívül-belül - ez az idei szlogen" - mondta Lovas Cecília enteriőrtervező, a pénteken nyíló kiállítás arca a csütörtöki sajtótájékoztatón. A Lakástrend Kiállítás tizenötödik éve a naptári tavasz első napjaiban mutatja meg, mit ígér az adott év - legalábbis a jelenlévő designshopok és lakásdesignüzletek szerint. Az aktuális bútortrendek mellett ökodesign, kertépítészet, designtárgyak, tehetséges magyarok és kelet-európaiak láthatók vasárnapig a Millenárison.

Tisztelgés a dobermann előtt

A terem közepén Szőke Gábor Miklós szobrász kiállítása látható, akit ötéves dobermannja, Dante ihletett alkotásra, így a különös enteriőr valamennyi darabja hozzá köthető. Szőke egyébként a tavalyi Art Fairen állított már ki dobermannokat, itt pedig egy olyan hatalmas szobányi birodalmat rendezett be, ahol az asztaltól a szobainason át a faliképekig, minden eleme kutyája előtti tisztelgését jelzi. Ő egyébként visszatérő vendég a kiállításon: tavaly ötméteres óriástrónja alatt lehetett sétálgatni.

A legizgalmasabb idén is a Made in Hungary rész, amely a galériában kapott helyet: hetedszer rendezik meg, és idén először fuzionált a MEED-del (Meeting of European and Central Eastern European Designers, a visegrádi négyek feltörekvő designinnovációjának platformja). Ennek köszönhetően a magyarok mellett hét lengyel, szlovák és cseh tervező munkáját is bemutatják. Különösen ötletes a cseh Michaela Tomiskova üvegbura alatti üvegvárosa, de látható a híres lengyel bútordesign két remeke (Michal Piasecki és Piotr Stolarski) is. Legbájosabbak a szlovák Jana Novakova szekrényei: az egyiken madarak ülnek villanydrótokon, ahol a drótok voltaképp a fiókok közti rések, a madarak pedig az üregek, melyek sziluettjébe nyúlva lehet kihúzni a fiókokat. Még több a humor a tervezőnő ülőkéiben: az egyikből egy nyúl alakját vágta ki, melynek hátát stencilezett sószóró szórja. A másikból egy madár alakja hiányzik, amely pedig festett grillpálcikára van felfűzve.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Ülőkék: sószóróval ízesített nyúl és grillpálcikára felfűzött madarak (További képekért klikkeljen!)

Izgalmas magyarok

A Made in Hungary szekció nagyobb részén magyar iparművészek munkái láthatók, akik a részleg leírása szerint, "önálló designerként fejlesztik a lakáskultúra tárgykörébe tartozó egyedi és kisszériában gyártható bútoraikat, kiegészítő tárgyaikat, lakástextíliáikat". A kiállított darabok tanulsága szerint erős a bútordesign, és sokan alkotnak a redesign és az ipari design jegyében. Sok a játékos megoldás, mint a hajtogatható lámpák (Pongrácz Farkas), a régi tulipános láda autó csomagtartójának fedelével kombinálva (Bokor Gyöngyi), a raklapbútor (Nyilas Kálmán), a kartonlámpa (Buza Krisztina) és a hajtogatott kartonbútor (Simonfalvi Ágnes).

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Vékony Fanni Keresztszemes brossa lett az év ékszere (Klikkeljen!)

Szomszédságukban további magyar érdekességek, a Pannon Arts Galéria által meghirdetett Év Ékszere Díj nyertesei láthatók. Az év ékszere Vékony Fanni Keresztszemes brossa lett, amelyen szatmári keresztszemes minták variálhatók a készítő által megadott sablon alapján. Közönségdíjas Zsabokorszky Lili Meteor című alkotása, a legjobb pályakezdőnek pedig Smid Esztert választották Forintvirág gyűrűjével. Átellenben, a galéria túlsó oldalán Reök Cecília érdekes hulladékruhái vagy másképp ökodesignruhái láthatók, köztük újságpapír ruha, pufifólia-reklámmolinóból készült ruha és függönyruha.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Magyar fejlesztés a szekrénynek vagy képnek álcázott hangszóró (Klikkeljen!)

A magyar design iránt érdeklődőknek egyébként a szombat tartogat izgalmakat, amikor 11-től pályakezdő fiatal designereknek tartanak érdekes előadásokat, délután 4-től pedig fiatal tervezők mutatkoznak be PechaKucha-stílusban, tízperces előadásokkal.

Holland túlerő és indiai lebegőfotel

Nem hivalkodó ugyan, ugyanakkor a Lakástrend Kiállítás végére egyértelművé válik, hogy a termékek között feltűnően sok a holland. Lovas Cecília szerint ennek egyrészt a magas szintű holland design-képzés az oka, másrészt az, hogy a "hollandok úgy tudnak kortársak maradni, hogy nem feledkeznek el a múltjukról sem, illetve jellemzi munkájukat a humor".

A kiállítás egyik legviccesebb darabja, a Bounce névre keresztelt lebegőfotel viszont nem holland. Ülőfelülete elsőre úgy néz ki, mint egy felnagyított, elrontott szövésű tollasütő. Tervezője indiai, a szingapúri székhelyű Raffles Design International akadémián végzett Fenny Ganatra. A ruganyos fotel felülete szilikonháló, váza polikarbonát; érzésre pedig olyan, mintha a trambulin és a vízágy találkozna az ember ülepe alatt.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Lebegőfotel szilikonból (Klikkeljen a képre!)

Megkérdeztük az esemény arcát, milyen általános témaköröket felfedezett fel a kiállításon. Lovas Cecília szerint a bútoroknál a fenntarthatóság és az ökotudatos szemlélet a jellemző, amely megmutatkozik a gyártásban, a raktározásban és a szállításban is. Emellett az individualizmust említette, amely stílusok és korok mixeléséből eredményezhet személyre szabott stílust. A sok zöld ellenére az év színe szerinte a "pikáns, merész, vibráló vörös", ami olvasatában optimizmust sugall, de a finom pasztellek és a teli árnyalatok is jellemezni fogják az idei évet - tudtuk meg Lovas Cecíliától.

A szerteágazó kísérőprogramok mindegyikét lehetetlen felsorolni, mindennap 11-től lehet az idei színtrendekről tájékozódni, de lesznek bútortrendekről és ökodesignról szóló előadások, valamint divatbemutató is. További infó itt.