Elhalasztják a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összevonását

Vágólapra másolva!
A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása. A döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.  
Vágólapra másolva!

A szerdai kormányhatározat a Szépművészeti Múzeum főigazgatójának kezdeményezése és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előterjesztése alapján az egyesítésről szóló 2011. októberi döntést csupán határidejében módosította, tartalmában nem - tájékoztatta a Szépművészeti vezetője csütörtökön az MTI-t. Baán László szerint világossá vált: a Nemzeti Galéria költségvetésében olyan mértékű hiány mutatkozik, hogy a két intézmény egyesítésére csak a pénzügyi problémák rendezése után kerülhet sor. "Ez jelenti egyfelől az okok feltárását, másrészt az ebből fakadó intézkedési terv elkészítését" - jegyezte meg a Szépművészeti főigazgatója. Baán kiemelte, hogy a kormány az intézkedési terv alapján tudja meghozni azokat a döntéseket, amelyek után az egyesítés "tiszta lappal" mehet végbe. Az összevonásig a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria önállóan működik, ugyanakkor a kormánydöntés alapján, az egyesítés utáni időszakra vonatkozó, hosszabb távú döntéseiben a Galéria vezetése egyeztet a Szépművészetivel.

Baán László tudomása szerint az MNG-ben a Csák Ferenc igazgatása alatt, 2011 végéig felhalmozott adósság meghaladja a 110 millió forintot, ráadásul az intézmény költségvetését ezen felül az elmúlt hónapokban végrehajtott leépítések nyomán fizetendő több tízmillió forintnyi felmentési és végkielégítési összegek is terhelik. A négy hónapos halasztás az egyesítés folyamatát a gyakorlatban nem befolyásolja - hangsúlyozta a főigazgató, aki reményét fejezte ki, hogy a vizsgálatok lezárulta után egy egyszeri kormányzati gyorssegéllyel rendeződhet az MNG mint a magyar képzőművészet országos múzeumának pénzügyi helyzete.

Baán beszámolt arról is, hogy a következő időszak hazai és nemzetközi kiállítási terveiről már most rendszeres konzultáció folyik a két intézmény között. Az együttműködés zökkenőmentes a Nemzeti Galéria vezetőivel, köztük Szücs György megbízott főigazgatóval.