Fideszes alpolgármester lett a Helikon Kastélymúzeum új igazgatója

Vágólapra másolva!
A Fidesz keszthelyi szervezetének alelnöke, Pálinkás Róbert lett a Helikon Kastélymúzeum új igazgatója. A város alpolgármestere a szerdán azonnali hatállyal elbocsátott Czoma Lászlót váltja.
Vágólapra másolva!

Pálinkás Róbertet nevezte ki a Helikon Kastélymúzeum ügyvezető igazgatójának a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a megbízatás egy évre szól. Pálinkás 2002 óta tagja a keszthelyi képviselő-testületnek és a Zala Megyei Közgyűlésnek, a Fidesz keszthelyi szervezetének volt elnöke, jelenleg alelnöke.

"Hogy a kastély ne kerüljön hamarosan fizetésképtelen helyzetbe, újfajta vezetői szemlélettel rendelkező igazgató kinevezését tartották szükségesnek, és feladatul határozták meg Keszthely városa és a Festetics-kastély közti szorosabb együttműködés kialakítását" - mondta kinevezése után Pálinkás, aki lemond főállású alpolgármesteri tisztségéről, és a jövőben társadalmi megbízottként segíti Keszthelyt.

Szerdán menesztették azonnali hatállyal a múzeum előző igazgatóját, Czoma Lászlót, aki politikai döntésnek nevezte a felmentését. Úgy vélekedett: júniusban pályázati lehetőségek nyílnak meg, talán ez volt az oka a hirtelen menesztésnek. A volt igazgató szerint leváltása semmiképpen sem lehetett szakmai döntés, mert - mint fogalmazott - a múzeum élén eltöltött 27 év eredményei önmagukért beszélnek. Czoma László (aki független képviselő volt a rendszerváltás előtti utolsó, illetve az az utáni első parlamentben) azt is mondta, hogy megbízatását másfél évvel ezelőtt "hosszabbították meg", a szakmai bizottság akkor a pályázata alapján bízta meg a Helikon Kastélymúzeum vezetésével.