Márta István: Gyűlöletből nem lehet színházat csinálni

Vágólapra másolva!
Színházat gyűlöletből nem lehet csinálni, mert az ilyen hozzáállással létrejött színház függönyt érdemel és kap - írta egyebek mellett Márta István, az Új Színház eddigi igazgatója abban a nyílt levélben, melyben Csurka Istvánnak a színházzal kapcsolatos, napokban tett kijelentéseire reagált. Csurka intendánsként fog dolgozni az Új Színházban Dörner György oldalán. Kedden két osztrák írószervezet is csatlakozott az új kinevezések ellen tiltakozókhoz.
Vágólapra másolva!

A Főpolgármesteri Hivatal a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy az Új Színház igazgatói posztjára meghirdetett pályázat alapján Dörner György színművészt nevezi ki Tarlós István a teátrum új vezetőjévé. Csurka István, aki vele együtt pályázott, intendánsként dolgozik majd az intézményben - ezt a szerepkört a pályázat így határozza meg: "nem operatív dolgozó, hanem szellemi egyben tartó, mondjuk intendáns, aki elsősorban a műveivel akar jelen lenni".

Márta István - aki 13 évig vezette az Új Színházat - nyílt levelében egyebek mellett leszögezi, hogy Csurka retró mondatai az 50-es, 60-as évek stílusára, módszerére emlékeztetik: "A jövőben várható sárfröccsentéseire, provokációira nem reagálok, mivel az 'intendáns úrral' semmilyen jog- és egyéb viszonyban nem állok és nem is akarok állni." A későbbiekben ezt írja: "Színházat lehet elkötelezettségből, dacból, indulatból, szolidaritásból, ellenállásból, szórakoztatásból, különféle hitből és elkötelezettségből, ön- és közösségi célból, szenvedésből és szenvedélyből, szeretetből csinálni. Egy módon nem: gyűlöletből." Végezetül kijelenti: "Az ilyen hozzáállással létrejött és létre segített színház minden szereplője sérült és kiszolgáltatott lesz, ördögi körbe kerül, végül függönyt érdemel és kap."

Osztrák írószervezetek is tiltakoznak

Egy keddi közlemény szerint két osztrák írószervezet is csatlakozott a Csurka István és Dörner György kinevezése miatt tiltakozókhoz. Az Osztrák Írók Érdekközösségét (IG Autorinnen Autoren) és a Grazi Írók Közgyűlését (Grazer Autorinnen Autorenversammlung) nagy aggodalommal tölti el, hogy Budapest városa az Új Színház vezetését a - megfogalmazásuk szerint - "szélsőjobboldali és antiszemita" Csurka Istvánnak és a "hasonlóan gondolkodó", magát nemzeti radikálisnak nevező Dörner Györgynek adta át. Az aláíró szervezetek kijelentették, hogy csatlakoznak a kinevezések ellen tiltakozó művészekhez.

A döntés ellen tiltakozott kilenc fővárosi színházigazgató, a Magyar Színházi Társaság, a Mazsihisz, az LMP és az MSZP. A Magyar Színházi Társaság nehezményezte, hogy a főpolgármester annak ellenére döntött Dörner György mellett, hogy a szakmai bizottság 6:2 arányban a másik pályázót, Márta Istvánt támogatta.

Csurka István korábban az MTI-nek azt mondta, a színházat Hátország Színházra keresztelnék át. A névváltoztatást Tarlós István főpolgármester nem támogatja, ezt egy hétfői sajtótájékoztatón jelentette ki. Az [origo] kérdésére a hivatal sajtóosztálya azt mondta, hogy a névváltoztatás a fenntartó, azaz az önkormányzat hatáskörébe tartozik, és bizottság dönt róla.