Acél könnycsepp és Isten keze - hogyan emlékezik szeptember 11-re Amerika?

9/11 szeptember 11 terrortámadás emlékhely emlékmű
Vágólapra másolva!
Tíz éve rombolták le öngyikos merénylők a Világkereskedelmi Központ ikertornyait. Az elmúlt évtizedben több száz emlékhely létesült szerte az Egyesült Államokban. Mit árulnak el ezek a 2001. szeptember 11. után megváltozott amerikai identitásról?
Vágólapra másolva!

Nemzeti 9/11 Emlékhely és Múzeum, New York

Az Egyesült Államok legmonumentálisabb emlékműve a Világkereskedelmi Központ egykori helyén fog állni, a Ground Zerónak nevezett területen. Az emlékkomplexum egy nagy parkból, két vízesésből, egy hétemeletes föld alatti múzeumból és öt felhőkarcolóból áll majd, ebből idén, a terrortámadás tizedik évfordulóján egyelőre csak a két vízesést és a parkot adják át (itt követheti végig a terület történetét képekben). A múzeum a tervek szerint jövő szeptemberre készül el, a tornyok pedig az azt követő években. Az emlékhely koncepciójának kidolgozásával a berlini Zsidó Múzeum új szárnyát és a manchesteri Hadtörténeti Múzeumot is tervező sztárépítészt, Daniel Libeskindet bízták meg, aki az elmúlt évtizedekben az emlékezéssel és a múlttal foglalkozó modern építmények specialistájává vált. Elgondolását némileg módosították, és az emlékhelyet végül az izraeli Michael Arad tervei szerint készítették el.

A négyzet alaprajzú, háromlépcsős zuhatagok pontosan a tornyok helyére épültek, 15 méter mélybe süllyesztve a föld szintje alá. Az építész tervei szerint a mélyedés a hiányt jelenítené meg az emlékezők számára. A medence peremére a közel háromezer áldozat nevét gravírozták. A vízeséseket övező parkba tölgyfákat és díszkörtét ültettek, amellyel "zöld mennyezet"-et kívántak létrehozni.

Forrás: AFP

Daniel Libeskind az MTI-nek azt mondta, az volt a céljuk, hogy pesszimista hangulatú térség helyett életigenlő, új társadalmi-kulturális teret létesítsenek. "Idővel, egy gyógyuló sebhez hasonlóan, ez a hely észrevétlenül be fog olvadni a környezetébe, a város egyik élőhelyévé válik, olyan emlékhellyé, ahol az emberek közösséggé tudnak összeolvadni" - mondta Michael Arad építész. Az emlékhely alatt új metrómegálló is létesül majd. Az emlékhelyre a belépés ingyenes, viszont internetes regisztrációhoz kötött. Decemberig közel egymillió látogatóra számítanak. Az építkezés 2006-ban indult, az összes költséget 700 millió dollárra becsülik. (A múzeum terveiről itt lehet bővebben olvasni.)

- - -

A 93-as járat Nemzeti Emlékhelye, Shanksville

Szintén a terrortámadás tizedik évfordulóján adják át a 93-as légijárat utasainak emlékére létesített 800 hektáros parkot Shanksville mellett. Tíz évvel ezelőtt itt zuhant le az a repülőgép, amelyet a terroristák által irányított négy gép közül egyedüliként sikerült az utasoknak eltéríteniük, és a törvényhozás alsóházának épülete helyett egy pennsylvaniai üres mezőre irányítaniuk. A gépen utazó negyvennégy ember meghalt.

Az emlékparkot Paul és Milena Murdoch tervezte, de már tervezési fázisban nagy vitát robbantott ki, ugyanis sokak szerint az a forma, amelyet a félkör alakban ültetett juharfák és fehértölgyek kirajzoltak volna, az iszlám félholdra emlékeztet. Valaki azt is kiszúrta, hogy a félhold Mekka felé néz. Végül kompromisszumos megoldásként a formát kör alakúra egészítették ki (a képen a gyöngyökből összeállított makett látható).

Az emlékmű megépítése 60 millió dollárba került, amelynek harmadát civilek ajánlották fel.

- - -

Könnycsepp, Bayonne, New Jersey

Forrás: AFP

Szintén sok kritika éri a Manhattantől néhány kilométerre délre fekvő Bayonne-ban található furcsa alakú emlékművet, amelynek neve (teardrop, vagyis könnycsepp) szomorúságra, formája viszont - a helyiek szerint - inkább női nemi szervre emlékeztet. Az emlékmű maga egy 30 méteres bronzoszlop, amelynek hasadékában egy rozsdamentes acélból készült cseppforma függ. A 2006-ban átadott emlékmű az orosz állam ajándéka volt. A szobrot egy Zurab Csereteli nevű orosz művész készítette, de sok amerikai úgy érezte, a szobor sértő, ezért bár kezdetben úgy tervezték, hogy a Manhattannel szemben lévő partra teszik, végül jóval délebbre, Bayonne-ban dugták el.

- - -

Pentagon Emlékhely, Arlington, Virginia

Forrás: AFP

A Washingtonnal szemközt lévő emlékművet annak a 184 embernek a tiszteletére építették, aki a Pentagon nyugati szárnyába csapódó American Airlines 77-es járatán, illetve az épületben vesztette életét. Minden egyes áldozatot egy pad jelképez, amelyen a neve olvasható. A tervet Julie Beckman és Keith Kaseman készítette, az emlékparkot 2008 szeptemberében adták át. A padok alakja repülőgépszárnyat idéz.

- - -

9/11 Emlékmű, Boston

Forrás: AFP

A bostoni emlékmű is sok bírálatot kapott. Az üvegkocka egyrészt szerintük nagyon rossz helyen van, mert az emlékmű mellett húzódó autópálya nem szolgálja az elmélyülést, másrészt hasonló koncepció alapján épült, mint a bostoni holokauszt emlékmű (amely hasonló színű üvegoszlopokból áll). "Ezeket IKEA-katalógusból rendelik?" - kérdezte egy blogger. A kocka annak emlékére áll Bostonban, hogy a négy halálos járat közül az a kettő, amely a Világkereskedelmi Központ két tornyába fúródott, a bostoni Logan reptérről indult el szeptember 11-én, kedden reggel.

- - -

9/11 Emlékmű, Staten Island

Forrás: AFP

Pillangó, repülőgép, elhajolt torony? Maszajuki Szono tervező levelezőlapokra akart utalni művével, amelyeket a hozzátartozók küldenének szeretteiknek. A Bayonne-tól délre eső Staten Islanden álló szobrot annak a 270 Staten Island-inek az emlékére állították, aki 2001. szeptember 11-én az ikertornyok alatt lelte halálát. Építését 2003-ban kezdték, és egy év múlva adták át.

- - -

Zászlók a Pepperdine Egyetem parkjában, Malibu, Kalifornia

Forrás: AFP

Az előző évekhez hasonlóan idén is felállítják két hétre a malibui egyetem előtt a szeptember 11-i terrortámadásban elhunytakra emlékező 2977 zászlót. Az amerikai lobogók mellett más nemzetek zászlai is helyet kapnak az áldozatok nemzetiségének megfelelően. A megmozdulást az egyetem republikánus fiataljai szervezik, az egyetem egykori diákjára, Tom Burnettre emlékezve, aki azon a repülőgépen ült, amelyet sikerült az utasoknak eltéríteniük.

- - -

Üres Ég Emlékmű, Jersey City, New Jersey

Forrás: AFP

Idén adják át a két falból álló emlékművet, amely a terrortámadásokban elhunyt 746 New Jersey-i lakos tiszteletére épült Jessica Jamroz tervei alapján. A két fal hosszússága megegyezik a New York-i ikertornyok magasságával, rajtuk a helyi áldozatok neve áll.

- - -

Felemelkedés (Rising), Valhalla, New York állam

A New Yorktól 40 kilométernyire északra fekvő település szintén az itt élő áldozatok emlékére állított szobrot 2006-ban. Az indián sátor alakba összerendeződő acélszálakon egy-egy áldozat neve olvasható, illetve egy idézet róla egy családtagjától. Az elképzelés szerint az összefonódó kötegek a közösség összetartozását jelképeznék, és semmi közük az indián sátorhoz.

- - -

9/11 Emlékhely, Nassau

Forrás: AFP

Az Egyesült Államokban az elmúlt tíz évben állított 9/11-es emlékhelyek túlnyomó része nem túl fantáziadús sírkő. Nagy részük viszont az ikertornyok motívumára épül. Ez utóbbiak közé tartozik a nassaui emlékmű is, amelynél a két oszlop alumíniumváza egy mesterséges tóban áll. 344 nassaui polgár vesztette életét a terrortámadások során.

- - -

9/11 Emlékhely, Lyndhurst

A Washingtonhoz közeli település rendhagyó módon variálta a két oszlop-motívumot. Annyi fapalló van a stégen, ahány emeletesek voltak a tornyok.

- - -

Emelkedő Kereszt (Rising Cross), Newark

A két tornyot jelképező rozsdamentes acélvázakat egy kereszt köti össze. A szakadások azokat a helyeket jelölik, ahol a gépek becsapódtak a tornyokba. Az emlékművet tervező Bronna Butler szerint a kereszt arra emlékeztet minket, hogy"Isten a tragédia közepette is jelen volt". A szobor a newarki katolikus temetőben áll.

- - -

9/11 Emlékhely, Holmdel, New Jersey

Mind kinézetében, mind gondolatiságában ez a legbizarrabb valamennyi 9/11-es emlékmű közül. A két felfelé fordított bronztenyér a szociálisan rászorultak szobra is lehetne, ehelyett azt jelképezi - a tervező Kyle Galante szerint -, hogy mindannyian Isten kezében vagyunk. Minden évben szeptember 11-én a két tenyérből egy-egy fénysugár indul, amely a tornyokat jelképezi.

- - -

Emlékezés és fény, Padova, Olaszország

Forrás: AFP

2005-ben adták át Padovában a szeptember 11-i áldozatok emlékére készült installációt, amely egy nagy üvegkönyvet formáz. A magyarázat szerint: "A Szabadság fénye átsugárzik a Történelem Könyvén. A Könyv nyitva áll az emlékezés előtt."

- - -

9/11 után, London

Forrás: AFP

A tragédia tizedik évfordulójának hetében avatták fel Londonban a fiatal képzőművésznő, Miya Ando alkotását, aki a Világkereskedelmi Központ egy darabját felhasználva készítette el nyolcméteres látomását a terrortámadások utáni világról.

- - -

Emlékcserepek, New York

Forrás: AFP

A Szent Vince kórházzal szemben gyűlő cseréphalom egyike a világ kevés spontán szerveződő emlékművének. A terrortámadások után egy közeli fazekasműhely tulajdonosnője akasztott a kórházzal szemben álló foghíjtelek kerítésére angyalszobrokat, hogy így öntsön lelket a sérültek hozzátartozóiba. Az angyalok helyét nemsokára cserepek vették át, amelyekre mind üzeneteket írtak vagy rajzoltak az emberek. Távoli városok fazekasműhelyeiben is elkezdték gyártani a helyiek a szolidaritásukat kifejező emlékcserepeket, amelyeket a boltok tulajdonosai hordtak New Yorkba. Jelenleg körülbelül hatezer cserép függhet a kerítésen.