Újnácikat csapott be az ingyenes fesztiválpóló

Vágólapra másolva!
Titkos üzenetet tartalmazó pólókat osztogatott egy antirasszista csoport a szélsőjobboldal által szervezett hétvégi rockfesztiválon.
Vágólapra másolva!

A hétvégén Türingiában megrendezett Rock für Deutschland rockfesztiválon 250 ingyenpólót osztottak szét a fesztivál látogatói között. Otthon derült ki, hogy a szétosztott pólók titkos üzenetet tartalmaztak. Mosás után az eredeti halálfejes embléma helyén egy felirat tűnt fel: "Ami a pólóddal megtörtént, megtörténhet veled is. Segítünk szakítani a szélsőjobbal."

A pólóosztás az Exit Deutschland nevű náciellenes csoport kampányának része volt. A 2000-ben alapított antirasszista csoport a felvilágosítást és az újnáci ideológiával szakító fiatalok védelmét tartja feladatának. Számos eset igazolta ugyanis, hogy a szkinhed szubkultúrából kilépő fiatalokat sűrűn éri erőszakos támadás régi társaik részéről.

A kelet-németországi rockfesztivált a szélsőjobboldali Nemzeti Demokratikus Párt rendezte, és körülbelül hatszáz, újnáci jelképeket viselő fiatal vett rajta részt. A párt, amikor értesült az Exit Deutschland akciójáról, sms-ben figyelmeztette a fesztiválózókat.

"A pólókkal az volt a célunk, hogy megismertessük magunkat a szélsőjobboldaliakkal, különösen azokkal a fiatalokkal, akik még nem teljesen elkötelezettek" - mondta az akcióról az alapító Bernd Wagner.