Parti Nagy Lajos: A fitnesz csak a felszín

Parti Nagy Lajos, költő, író,
Vágólapra másolva!
Parti Nagy Lajost a legnagyobb szómágusnak szokás tartani, aki imád játszani a nyelvvel. Sárbogárdi Jolán néven írt lányregény-paródiájával írta bele magát a halhatatlanságba, de legtöbben a novellái alapján készült Taxidermia című film miatt jegyezték meg a nevét. A Könyvhétre megjelent, Az étkezés ártalmasságáról című új kisregényében egy kövér ember szónokol a káros étkezési szokásokról. Parti Nagy Lajos mesél a magyaros öblögetésről, autóversenyzésről, új musicaléről és a fitneszhez fűződő viszonyáról. Interjú.
Vágólapra másolva!

- Miért írta ezt a könyvet: dühös az egészségiparra, vagy szórakozik rajta? Vagy esetleg fontos mai problémának tartja az elhízást, amiről beszélni kell?

- Mindhárom, és egyik sem. Ahogy egyre többen olvassák a könyvet, kezdem látni, hogy általában mindenki a fitneszipar karikatúrájaként értelmezi. Így is lehet olvasni, de eredetileg nem a fitneszmizéria felől írtam, nem is az egészségmánia felől. Az érdekelt, hogyan deformál a szenvedély, hogyan rontja el saját magát egy ember. Az én ormótlan figurám teljesen paradox módon került bele a fitnesziparba, ahol csak hibátlan testek és hibátlanul degenerált lelkek tudnak profi módon létezni. Azért árulja azt a borzalmas méregtelenítő szert, mert valamiből meg kell élni. Számomra azonban a fitneszvilág csak a keret, illetve alkalom a karikaturizálásra - de melléktéma.

Fotó: Nagy Attila [origo]
Parti Nagy Lajossal almafröccsöt ittunk | Fotó: Nagy Attila

- Azért gondoltam, hogy az egészségipar volt a kiindulópont, mert ez a téma nagyon benne van a levegőben. Betegség is kinőtt az egészségeséletmód-mániából, az orthorexia.

- Ahogy alakult a szöveg, úgy vett föl egyre többet ebből a világból, ez kétségtelen. Az alapváltozatban a pasi saját magáról beszél, az élettársához való viszonyáról, a halálfélelméről, a kövérségéről. Ez kapott menet közben egy "fitneszkritikai" karaktert.

- Hogy került a képbe Csehov A dohányzás ártalmasságáról című szövege? Több interjúban mondta, hogy ez volt a kiindulópont.

- A címmel Csehov szövegére akartam utalni. Tulajdonképpen egyszerre született meg az ötlet, hogy egy hatalmas test nekiáll beszélni nyilvánosan, meg a cím.

- És az, hogy ez a hatalmas test pont az étkezésről beszéljen, az később jött?

- Igen. Tizenegy éve találtam ki, hogy mi lenne, ha egy gnóm beszélne. Akkor jött a cím, amiről nyilván eszembe jutott Csehov, és így kezdtem el gondolkozni azon, hogy mi a közös a két alaphelyzetben. A pasi - Csehové - egy lepattant öregember, akit azzal bíz meg a felesége, hogy egy előadáson beszéljen a dohányzás ártalmasságáról. Neki esze ágában sincs erről beszélni, ezért az életéről mesél, és néha közbeszúrja, hogy ja igen, és a dohányzás káros az egészségre. Ez volt a közös: az én hősöm is azt csinálja, hogy van egy téma, amiről beszélnie kéne - a magyarság táplálkozása -, de ami őt jobban izgatja, az étkezés ártalmassága. Úgyis az lesz a vége, hogy halálra fogja enni magát, mint a magyarság - vagy mint az ember -, és akkor inkább már arról beszél. Mindig visszakanyarodik a halálfélelemhez. Csak a felszín, hogy fitneszelőadást tart, amelyen az Emese Acapulco Gyógyírt népszerűsíti.

Fotó: Nagy Attila [origo]
A fitnesz csak a felszín, amúgy a halálról szól a könyv | Fotó: Nagy Attila

- Lőjük le a poént, hogy voltaképpen mi is ez a gyógyír?

- Nem nehéz kitalálni, de ne lőjük le.

- Ez a "gnóm" miért pont az evésről beszél? Beszélhetne az ősegyházról, az ufók eljöveteléről stb.

- Amikor ezt a témát kitaláltam a millennium idején, akkor ezek a dolgok, mint az Emese gyógyír, nagyon benne voltak a levegőben. 2000-ben a csapból is a magyarság folyt, táplálkozásostul, mindenestül. Ennek a magyaros öblögetésnek nagy volt a keletje. De a könyvből, remélem, kiderül, hogy nem az evésről van szó elsősorban, hanem az önsorsrontás módozatairól. Megkísértett, hogy nem cicózunk, hagyjuk a Csehov-alluziót a fenébe, az lesz a címe, hogy A magyarság táplálkozása. De sajnáltam volna kihagyni az étkezés veszélyeiről szóló megabulvárt, amivel el van árasztva főleg Európa és Észak-Amerika. Egyébként nem csak most, már 120 éve. Hihetetlen, hogy a századfordulón tömegével voltak ugyanilyen egészségszekták, Nyugat-Európában hatalmas kultusza volt ennek. Akkor alakult ki a legújabb kori fürdőkultúra és a kozmetikai szerek divatja, amikor "Isten meghalt", s az ember a halálfélelmével már nem tudott a gyakorló kereszténység mögé bújni. Kellettek a csodaszerek ahhoz, hogy meggyőzzenek róla, hogy nem fogok meghalni, mert bekenem magam.

Fotó: Nagy Attila [origo]
"Nem fogok meghalni, mert bekenem magam" | Fotó: Nagy Attila

- Ön egyébként hogyan viszonyul ehhez az egészségeséletmód-szemlélethez?

- Ha valakinek ez az életében céllá válik eszköz helyett, az baj. Az ember nyilvánvalóan próbál minél tovább élni.

- Önnek kellett fogyókúráznia?

- Fogyókúrázni jó néhányszor kellett. Ha az ember ül, akkor óhatatlanul elkezd hízni, ezzel nem lehet mit kezdeni. Ezzel is el lehetne játszani, hogy ez mennyire személyes könyv, de egyre inkább arra jövök rá, hogy nem az. Nincs senki, aki ne lenne ettől személyesen érintve valamennyire.

- Mondta, hogy tizenegy éve írja a könyvet. Miért kellett ennyi idő?

- Nem írtam én ezt tizenegy évig folyamatosan, csak ennyi ideig volt munkában. Tíz éve egyszer már végig volt írva, aztán újra és újra elővettem. Nagyon sokszor végigírtam, közben elakadtam, nem volt hozzá kedvem, azt gondoltam, mégsem ezt csinálom belőle. Hajszálon múlt, hogy a 2007-ben megjelent A fagyott kutya lába című novelláskötetbe nem került bele utolsó szövegként. Hála istennek megálltam, hogy abban az állapotában ne kerüljön bele a szöveg.

Fotó: Nagy Attila [origo]
"300 ezer tonna magyar zsír" - Parti Nagy kiszámolta a statisztikák alapján | Fotó: Nagy Attila

- Kész pszichológiai elemzését adja a mániás evésnek, hogy az ember a frusztrációját, a boldogtalanságát nyomja el az evéssel, miközben ezt megfejeli a magyarkodással. Értsük úgy, hogy ez a magyar néplélek pszichológiája?

- Ez nem a magyarokról szól, a nem magyarok is épp ilyenek. A téma univerzális.

- Amikor olvastam a szöveget, akkor úgy képzeltem, hogy a fickó olyan karakter, amilyet Mészáros Máté alakít abban a bankreklámban, amikor a seftes csávó mutogatja a karóráit. Ön előtt volt esetleg valamilyen arc?

- Készült a szövegből pár évvel ezelőtt egy hangjáték a Magyar Rádióban, Magos György rendezte. Amikor azt hittem, kész a szöveg, összehúztunk belőle egy 45-50 perces változatot, amelyben Csuja Imre volt a hősöm hangja. Nagyon jó volt benne. De bennem a figura sokáig egy fisztulásabb, konkrét színészhez nem köthető hangon szólt. Most úgy néz ki, lesz belőle színházi előadás, abban is Csuja lesz a főszereplő. Ha minden igaz, Máthé Zsolt rendezné.


- Most nyáron fogják bemutatni egy új darabját, A Bandy-lányok-at Udvaros Dorottyával és Hernádi Judittal a főszerepben. Az a projekt hogy született?

- Udvaros és Hernádi mindenekelőtt énekelni akartak, és megkértek, írjak darabot abból, hogy ők Andrew Sisters-dalokat énekelnek. Ismeri őket? Három amerikai csaj, az összes ordas világslágert elénekelték a negyvenes-ötvenes években, a háló tele van velük. Dorottya kitalálta, hogy írjak köré valami színdarabfélét. Mindeközben megfűzték Ascher Tamást, hogy rendezze meg. Én megírtam a darabot, az a fikciója az egésznek, hogy ez a három lány a hetvenes években Andrews Sisters-dalokat énekelgetett Ki mit tud?-szerű helyeken. Egy őrült haverjuk írta nekik a szöveget, aki mellesleg az én egyik alteregóm, Dumpf Endre, aki később az őszológiai gyakorlatokat írja (Parti Nagy Lajos Grafitnesz című verseskötetének egyik ciklusa - a szerk.).


Egyikük disszidált külföldre, és csinált valami kis szórakoztatóipari karriert. Az ötvenedik születésnapjukon kitalálják, hogy egyszer még el kéne énekelni a dalokat. Ketten meg is érkeznek a Csattanoga bárba, ahol már várja őket a zenekar, de a harmadik nő nem jön. Várnak rá, mint Godot-ra, próbálnak, közben eléneklik a 14 dalt, ez a darab.

- Ismeri a modorosblogot és a szlengblogot?

- A szlengblogot igen, a modorosblogról nem hallottam.

- Önnek találták ki, aranybánya.

- Néha nézem ezeket, nagyon jók vannak, persze kiderül, hogy a szleng nagyon nehezen változik, az egynyári divatkifejezések nem tudnak megtapadni.

- Ön specialistája új szlengszavak feltalálásának, viszont van pár kifejezés a mostani könyvében, amiről el nem tudom képzelni, honnan jön. Például amikor a főszereplő azt hajtogatja, hogy a micsurinba.

- Micsurin egy szovjet növénynemesítő tudós volt a harmincas években.

- És hogy kerül a szovjet növénynemesítő a könyvébe?

- Hangzási alapon, kis kezit csókolom. Az én hősöm nem káromkodik, ezért mond kibaszmatit a kibaszott helyett, és micsurint a picsába helyett. A cs betű miatt.

Fotó: Nagy Attila [origo]
"Hölgyeim és uraim, hol zsírsejt van, ott zsírsejt van, a szerelmi csókban, a pillantásban, mindenütt" (részlet Az étkezés ártalmasságáról című könyvből)

- A magánéletben, civilben is kitalál ilyen szavakat?

- Nem nagyon.

- Ennyire kettéválasztódik az életében, amikor ír, és amikor nem ír?

- Amikor az ember beszélget, akkor nem dolgozik. Olykor az ember innovál ilyesmit, ha szemléletesebbé akarja tenni a mondandóját, de az autóversenyző se villog a versenypályán kívül.

- Esterházy Péter mesélte, hogy egyszer Kovács András Ferenccel hárman kontráztak egymásra, aztán ő nem bírta tovább, és kiszállt.

- Társaságban van ilyen, elkezdünk valamiről beszélni, a másiknak van egy ötlete, rákontráz, így megyünk bele. KAF-fal ezt nagyon jó csinálni, mert ő azt is tudja, amit Péter nem, hogy mindezt átfordítja rímbe. Péterrel olykor játszunk ilyet. De ez nem is játék, mert nem úgy ülünk le, hogy akkor ezt játsszuk, hanem ez csak így megtörténik a beszélgetésben.

- Egy régebbi interjúban mondta, hogy kezdi unni magát, mint a rontott köznyelv professzionális használóját. Most is unja még? Azért kérdezem, mert az új könyvében ha nincs is annyi nyelvi humor, mint a Sárbogárdi Jolánban, de azért bőven akad.

- Attól még rengeteg tere van a nyelvi játékosságnak, hogy bázisul az ember nem ezt a rontott köznyelvet használja. De teljesen eltekinteni nem tudok tőle, mert csak a köznyelvhez képest tudjuk megfogalmazni a másfajta nyelveinket. A Moliére-átiratoknál tudtam megcsinálni, hogy bázisnak nem ezt a mai dzsuvát tekintem, hanem egy régiesebb csokonais nyelvi anyagot oltok be.

Fotó: Nagy Attila [origo]
"Néha magam sem tudom, hogy mi az, amit én találtam ki, és mi az, amit olvastam" | Fotó: Nagy Attila

- Dzsuva alatt mit ért?

- A rontott köznyelvet, de a köznyelv is elég távol áll a nyelvművelők eszményétől. Hochdeutsch van, hochmagyar nincsen. Vagy azért, mert kisebb nyelv, vagy azért, mert kiiktatták azokat a társadalmi osztályokat történelmileg, amelyek tradicionálisan beszéltek volna ilyen emelkedett nyelvet, vagy azért, mert egy ilyen kis országban, ahol van egy Budapest nevű garat a közepén, oda minden lefolyik.

- És jó lenne, ha lenne hochmagyar?

- Nekem azért lenne jó, mert világosabb lenne, hogy mihez képest mit csinálok, de amúgy persze, nem lenne jó. A németek sem beszélik feltétlenül a hochdeutschot, de erősebb tudomásuk van arról, hogy mi lenne az. Mi is tudjuk, mi a választékosabb beszéd, de nálunk nincs olyan erős normaképzés. A bajor és osztrák irodalomnak egy erős ágánál - Ödön von Horváthnál is - az a leggenerálisabb hatáselem, hogy az ő kispolgáraik igyekeztek beszélni ezt a hochdeutschot, de mindig alulmaradtak.

- Sárbogárdi Jolán is hasonlóval próbálkozik.

- Igaz, az egy minősített eset. Ő is próbál választékosan beszélni, ahogy Móricka elképzeli, de ő a választékosságot kizárólag a fényes magazinokból ismeri.

- Az új könyvében öntudatlanul is Sárbogárdi Jolánt kerestem, vagyis a nyelvi karikatúrának ugyanezt az ironikus gesztusát.

- De miért?

- Mert azt imádtam, és még olvastam volna hasonlót.

- Havonta meg tudnék írni egy Sárbogárdi Jolánt - de minek? Saját magát devalválná.

- Ez a szónok nagyon idegesítő figura, szemben Margittay Edinával, akin jókat lehetett nevetni.

- Sárbogárdi Jolánban az a humorforrás, hogy egyfolytában magasztosabbat, szebbet akar mondani, ami a száján kifér. Ez a dilettáns alapképlete egyébként. Az én előadóm pedig ezen már rég túl van, soha nem voltak különösebb nyelvi ambíciói, tehát más korosztály, más nyelv, más figura

- Mindig úgy képzeltem, hogy a fiatalabbak számára ön a legkönnyebben megközelíthető kortárs író a nyelvi humor miatt. Önnek mi a tapasztalata, tényleg szeretik a fiatalok?

- Ez olyasfajta irály, ami szabadossága, lazasága miatt tényleg közel tud kerülni nemcsak a fiatalokhoz, de azokhoz is, akik Feinschmeckerként a groteszk és az intertextualitás, az úgynevezett posztmodern felől nézik. De ha ez csak ennyi volna, hogy poénkodás, meg karikatúra, akkor nagyon kevés volna. Az, amit most ennél a könyvnél érzett, hogy idegesítő ez a figura, azt nagyon fontos, hogy érezze.

- A honlapján találtam meg azt a nagyon vicces interjút, amelyben fiktív olvasói levelekre válaszolt. Ott volt az egyik levélben, hogy "holnapra kell írnom egy dolgozatot a bácsiból, tetszene valamit mondani a bácsinak arról, mennyiben alakult át a novellisztikája az utóbbi időben?" A valóságban kapott ilyen levelet?

- Nem nagyon fordult elő, nem tudják az e-mail-címemet. Ezért nem facebookozok például. Egyszer valaki írt egy mélt, hogy "tisztelt író úr, jövő héten önből fogunk érettségizni, legyen szíves ezt és ezt a novellát értelmezni nekünk". Visszaírtam, hogy bocsánat, de nem fogok segíteni az érettségin. Már rég nincs ám, hogy az olvasók vadul leveleznének az íróval. Vagy csak én nem vagyok olyan író. De elég sokat hívnak iskolákba.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az új könyv a könyvheti kínálatban | Fotó: Tuba Zoltán

- Hogyha ön választhatná ki, hogy gimnazisták mely művein keresztül tanuljanak önről, melyeket választaná?

- A Jolánt azért, mert ha jól olvassák, akkor nagyon erős nyelvkritika. A Grafitnesz-t igen, de még inkább a Szódalovaglás-t. A Hősöm teré-t azért, mert arról a világról szól, amelyben élünk. A novellák, az nehéz ügy. Ennek ellenére általában a novellákat tanítják középiskolában, mivel kisebb szövegtest. Ahhoz képest a vers mindig nehéz dolog, a Jolán meg kétséges ügy, mert ahhoz a tanárnak is nagyon jól kell értenie a nyelvi karikatúrát. Tudni kell, hogyan lehet a paródiát tanítani, és azt meglehetősen nehéz tanítani, ha az embernek nincs humorérzéke, vagy másfajta humorérzéke van - akkor csak ül, és néz. A gyerekek fogékonyak rá, de nehezebb tanítani.


- Elég szerencsés volt a művei adaptációjával. Volt olyan, amiről mégis azt érezte, hogy nem sikerült annyira?

- Nem, ezzel általában tényleg szerencsém volt. De nincs is határozott elképzelésem arról, hogyan kéne színre vinni a műveimet. Pont az érdekel, hogy mások mit gondolnak arról, amit csinálok. Nézze meg a Taxidermiá-t. Pálfi nem azon görcsölt, hogy tudja pontosan megfilmesíteni az írónak a nem tudom mijét, hanem vette az alapanyagot, és csinált belőle egy saját filmet. Ettől lett jó. Az interpretációk nem az én bőrömet viszik a vásárra. Én a művet megírtam, azért felelek. A másik műalkotásért, amit a rendező csinál belőle, ő felel. Van, aki ezt másképp gondolja, de ez szerintem mégiscsak így van.