"A magyarok nem magabiztosak" - A Travel Channel műsorvezetője a magyar borokról

Vágólapra másolva!
A reptéren kaptuk el a Travel Channel francia műsorvezetőjét, Isabelle Legeront, aki egy Pannonhalmán rendezett borverseny után repült vissza Londonba. A Master of Wine címet egyetlen francia nőként birtokolja, és a természetes borok mellett kardoskodik, a borral kapcsolatos egyik legfontosabb felismerés pedig egy egri borász szőlőjében érte. Az interjú készítése közben a reptér várakozó utasai közül ketten felismerték.
Vágólapra másolva!

Négy éve bukkant fel a Travel Channel műsorvezetőjeként a francia Isabelle Legeron, ahol boros műsorokat vezet angolul. Tizenkét éve foglalkozik hivatásszerűen a borral, tevékenységeinek köre igen széles: kóstolás, ítészkedés, tanácsadás, tanítás, fesztiválszervezés. Budapestre a XII. Pannon Bormustra nevű borversenyre érkezett, és három napig Pannonhalmán zsűrizett. A becsekkolás után, a poggyászellenőrzés előtt beszélgettünk. Miután visszatért Londonba, a hétvégén megrendezte az első Natural Wine Fairt, a természetes borok fesztiválját.

Hogyan került a Travel Channelre?
Hat évvel ezelőtt az egyik angol tévécsatornán volt egy stúdióműsorom. Aztán négy évvel ezelőtt találkoztam a csatorna embereivel, akik mondták, hogy csináljunk valamit közösen, és akkor találtuk ki a Journey into Wine című műsort. Imádom a televíziót, szerintem a kommunikáció legjobb formája; rengeteg embert el lehet érni, nagyon interaktív, eleven. Pont most indult egy új sorozatom, aminek a címe That Crazy French Woman; az első részben Grúzia szőlőhegyein jártunk.

Magyarországon Somlón, Badacsonyban, Egerben és Tokajban járt eddig. Hogyan esett éppen ezekre a borvidékekre a választása?
Az egyik ok földrajzi: sosem tudunk egy ország összes fontos borrégiójába eljutni. És miután sok magyar bort eleve ismertem már, úgy gondoltam, hogy ezekben a régiókban lehet nagy potenciál. Sopron még érdekelt volna, de túl messze volt, Villány pedig engem személy szerint nem annyira érdekelt, úgyhogy ott nem is forgattunk.

Az egyik adásban egy vicces kísérletre hívott össze somlói és badacsonyi borászokat: vaktesztben kellett felismerniük, hogy kilenc olaszrizling közül melyik jött a saját régiójukból, melyik a másikból és melyik a kakukktojás. Honnan jött az ötlet? (Lásd videó 3:00-tól)
Igazából csak egy kis izgalmat akartam generálni abból, hogy a borászok mindig azt mondják, hogy ezer közül is felismerik a saját borukat, aztán kiderül, hogy mégsem.

Milyenek a legfrissebb magyarországi benyomásai?
Most csak három napig kóstoltam és ítészkedtem Pannonhalmán. Édes borokat, fehérborokat, vörösborokat kóstoltunk. Az édes borok voltak a legerősebb kategória; az aszúk, a kései szüretelésű borok. A fehérborok között volt néhány nagyon érdekes, de a vörösborok számomra kicsit kiábrándítóak: nem nagyon volt köztük hazai fajta, viszont jó sok merlot syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon és egyéb fajsúlyos borral találkoztam. Miközben elképzelésem szerint a magyar vörösbor elegáns és nagyon változatos: ott van a kadarka, kékfrankos és még egy sor jó magyar fajta. Szóval ott a lehetőség, hogy csodálatos, elegáns borok készüljenek, viszont a borászokban még mindig nincs meg a kellő magabiztosság.

Az említett Travel Channel-adásban ugyanakkor azt is mondta a magyar borokról, hogy "világszínvonalú borok igazi egyéniséggel". Ez azt jelenti, hogy ön szerint a világ legjobbjai között vannak magyar borok?
Készítenek Magyarországon mesés, világszínvonalú borokat. Ha például az 5-6 puttonyos aszút vesszük: szerintem a világ egyik legjobb édes bora. Nagyon jó a savassága és a frissessége. Ahogy eddig láttam, Magyarországon most a legtöbb fantázia az édes és a száraz fehérborokban van. Ahogy az előbb is utaltam rá: a vörösboroknál sokkal inkább a magyar fajtákra kellene koncentrálni.

Korábban azt mondta, hogy a juhfark az egyik kedvenc magyar bora.
Ó, igen, kóstoltunk néhány nagyon-nagyon jó juhfarkot, volt pár remek furmint és hárslevelű is. De ahogyan a versenyeken ez lenni szokott, voltak jó, rossz és közepes borok is.

A személyes ízlését ki tudja zárni a kóstoláskor?
Igen, mert elsősorban a minőséget kell néznem. Persze az ítészkedés mindig egy kicsit szubjektív dolog. Az egyéni ízlést nem könnyű félretenni, de hát az a munkánk, hogy felismerjük a minőséget - függetlenül attól, hogy ki mit szeret. Úgyhogy amennyire csak lehet, megpróbálunk objektívak maradni; és az általános minőségre és a bor kiegyensúlyozottságára figyelünk.

Van különbség a férfi és női ítészek munkamódszere között?
Azt szokták mondani, hogy van, de én ebben nem vagyok annyira biztos. Találkoztam elképesztő jó férfi és ugyanilyen jó női ítészekkel is. Úgyhogy szerintem ez inkább egyéni érzékenység kérdése, mivel a borhoz nagy érzékenység kell. Emellett persze fontos a tudás is: ha korábban sosem kóstoltál hasonló borokat, akkor az összefüggések ismerete nélkül elég nehéz ítélkezni. Az érzékenységnek a tudással kell párosulnia.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A reptéri kávézóban, a beszállás előtt

Sokakban azért alakul ki valamiféle távolságtartás a borkultúra iránt, mert úgy gondolják, hogy az valami elitista dolog. A műsoraiból hiányzik ez a fajta attitűd, pedig még francia is. Tudatosan dolgozik a klisék ellen?
Inkább az az oka, hogy eléggé nyugisan állok a borhoz, mivel szerintem a bor egy pofonegyszerű dolog. Mostanában szerintem túl intellektuálisan közeledünk a borhoz: sokan túlgondolják, -elemzik, -tanulmányozzák, miközben nem szabad elfelejteni, hogy ez voltaképpen egy mezőgazdasági termék. Nyilván megvan a helye a tudásnak is, és nagy néha nyilván kimondottan jó, ha az ember hozzáállása komoly. A bort viszont szerintem elsősorban élvezni kell, és itt ismét belép az érzékenység-faktor. Sok olyan embert ismerek, akik hatalmas hozzáértéssel csinálnak fantasztikus borokat, és éppen ők a legegyszerűbb emberek: nem hordanak öltönyt és nyakkendőt, egyszerű pólós-farmeres figurák, és napi kapcsolatban állnak a természettel. Szerintem fontos, hogy megmaradjon ez a kapcsolat.

Ön híres arról, hogy a természetes borokat hirdeti, és erősen ellenzi a tömegtermelést.
Az egyik legnagyobb borral kapcsolatos pillanat az életemben éppen itt volt, Magyarországon: a Travel Channelnek forgattuk a magyarországi részt, amikor Egerben találkoztam Kaló Imre borásszal. Akkor jöttem rá, hogy igazából nagyon kevés dologra van szükség ahhoz, hogy kimagasló bort csináljon az ember: nem kell hi-tech felszerelés, nem kellenek hatalmas borospincék. Innentől kezdve természetes módon előállított borokat igyekeztem kóstolni, elkezdtem gondolkodni a boriparról, és arra jutottam, hogy a bor voltaképp a szőlő és a föld terméke. Mostanában hajlamosak vagyunk technikai szemlélettel közelíteni a szőlőhöz, rengeteg kémiai anyagot használunk a borászatokban, ezért a borok 90 százalékát ipari módon állítják elő. Így viszont alig marad benne valami természetes. Amikor borkóstolásokra visznek a borászok, elképesztő felszereléseket és berendezéseket mutogatnak, de a szőlőjükről mintha megfeledkeznének. Az is feltűnt, hogy mostanában inkább a borászatokba viszik el az embert, a szőlődombokra csak nagy ritkán. Úgyhogy mostanában azon vagyok, hogy felhívjam az emberek figyelmét, hogy gondolkozzanak el rajta, mit isznak.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
A szomszédos asztalnál ülő angolok a beszélgetés után megkérdezték Isabelle Legerontól, hogy ő-e Isabelle Legeron

Azt sem kedveli, ha valaki a nemzetközi trendekhez igyekszik igazítani a borát. Mi ezzel a baj?
Mindig fájdalmas látni, ha valahol nagyon nagy a lelkesedés a nemzetközi szőlőfajták iránt. Magyarországon is többen azt hiszik, hogy okvetlen nemzetközi szőlőfajtákat kell ültetniük. Nem értem, miért készül itt annyi syrah, cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot, chardonnay, sauvignon blanc - ennek egyszerűen nincs értelme. Saját szőlőfajtáikat használják, ne ültessenek chardonnay-t! Londonban például láttam magyar borkóstolásról szóló hirdetéseket, és legjobb magyar termékként a cabernet franc-t reklámozták. Szerintem az nem tartozik a legjobb magyar borok közé.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
"Ne ültessenek chardonnay-t!"

Az ön szemlélete a biogazdálkodással rokon?
A bio nem elég, az a minimum. Lehet egy bioszőlészeted, de a borászatok már messze nincsenek annyira leszabályozva. Amikor a szőlőfürtök befutnak a borászatba, ott már adhatnak hozzá élesztőt, pasztörizálhatják stb. A természetes bor túlmutat az ökológiai termelésből származó bioboron, mert a borászati eljárást is érinti.

Ez pénz, tradíció vagy valami más kérdése?
A pénzhez ennek nincs sok köze, inkább a gondolkodás érettségétől függ. Hasonló ahhoz, mint amikor valaki a biotermelést választja, ami ugye azt jelenti, hogy foglalkozik a környezetével. Két lehetőség van szerintem: vagy adaptál az ember egy szőlőfajtát és egy divatos bort csinál, mert azzal kalkulál, hogy majd nagyon népszerű lesz, és Kínában, Franciaországban el tudja majd adni - csakhogy ezzel elveszti az identitását. A másik lehetőség, hogy az ember olyan szőlőfajtából készít bort, ami hagyományosan az adott vidéken terem, és benne van a tudása, az örökség, a klíma, a termőföld; és akkor a világ jön el hozzá és le van nyűgözve.

Ön az első francia nő, aki megkapta a Master of Wine címet. Mennyire gyakoriak a nők a jellemzően férfiak által dominált borszakmában?
Négyen vagyunk Franciaországban, a másik három férfi. Alapvetően több férfi viseli ezt a címet, de ha eléggé elszánt az ember, el tud jutni idáig, függetlenül attól, hogy férfi vagy nő. Magyarországon nem tudom mi a helyzet, de úgy tűnik, azért itt is inkább a férfidominancia jellemző. Grúziában nagyon érdekes volt, hogy egyetlenegy nővel sem találkoztam a borászatokban. Akartam segíteni egy férfinak a préselésnél, de elkezdett tiltakozni, hogy ne, ne. Később jöttem csak rá, hogy balszerencsének tartja, ha egy nő beteszi oda a lábát, ahol a bor készül.

Ha valaki elszánja magát, hogy elindul ezért a címért, mit kell tennie?
Először is mindenképp jó, ha ismeri a borokat. Aztán fontos az önfegyelem, mivel ez egy nagyon-nagyon nehéz munka: tudományos téren ez volt a legnehezebb munka, amit valaha is végeztem. Nekem négy éven át tartott, az összes hétvégét végigtanultam, reggelente 2-3 órával korábban keltem a munka előtt, aztán munka után 2-3 órával később mentem aludni, a szombatokat és a vasárnapokat is beleértve. Az első két és fél évben nyaralni sem tudtam elmenni, szóval nagyon elszántnak kell lenni, ha valaki meg akarja szerezni ezt a címet.

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Van saját szőlője?
A családomnak van egy szőlője Cognacban, ezért mindig kapcsolatban álltam a borral, de "főállásban" csak 12 éve foglalkozom vele. Nekem nincs saját szőlőm, a családi szőlőt a bátyám kezeli, és állandóan vitatkozunk, amikor hazamegyek, mert az egy kicsit sem bio. Elvesztettem az apámat, és ennek szerintem köze lehet azokhoz a komoly kémiai szerekhez - permetekhez satöbbi - amelyeket használt. Nagyon sok a megbetegedés azon a környéken, mert rengeteg az ipari szőlészet. És mivel arrafelé a klíma nem túl kedvező és nem mindenkinek biztos a tudása, teljesen azokra a szerekre hagyatkoznak, amelyeket a nagy cégek kínálnak nekik. Persze nagyon szeretnék egy saját szőlőt akkor, amikor majd minden más munkámat befejezem. Csak ehhez - ahogy mondani szokták - jó sok pénz kell, hogy majd egy kis pénz legyen belőle.

Isabelle Legeron június 3-5. között visszatér Budapestre, ahol a Budai Gourmet fesztiválon két beszédet tart majd a természetes borokról: egyet a szakmának, egyet a közönségnek.