Per Olov Enquist: Én a történelemben nyomozok

Vágólapra másolva!
Ingmar Bergman a jó barátja volt, Olof Palme a tanácsait kérte, A tetovált lány írójának családja meg a szomszédban lakott. Per Olov Enquist svéd író, a csütörtökön kezdődő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége a hatvanas évek végén lett írósztár hazájában, elsősorban oknyomozó könyveivel, majd drámáival. Második - még sikeresebb - korszaka azután kezdődött, hogy leszámolt alkoholizmusával. Per Olov Enquisttel a Könyvfesztivál megnyitója előtt beszélgettünk a népszerű skandináv krimikről, a svédek közismert toleranciájának okairól, és arról, hogy mi segít, ha az ember mélyponton van. 
Vágólapra másolva!

- Mit gondol, miért lett a skandináv krimi világjelenség az utóbbi években?

- Ezek divathullámok. Egy időben az amerikai próza volt felkapott: mindenki úgy akart írni, mint az amerikai írók. Most a történetekre éhesek az emberek. A skandináv krimik nem túl kísérletiek, legalábbis a felszínen nem. Egyébként hajlok rá, hogy azt gondoljam, az északi írók hajlama és képessége a mesélésre az izlandi sagákra vezethető vissza, amelyekből sokat tanultunk. A fabulának van egyfajta hagyománya nálunk.

- Önnek biztos érdekes figyelni ezt a divatot, hiszen a nagymamája és Stieg Larsson családja szomszédok voltak.

- Honnan tudja, hogy szomszédok voltak? Tényleg azok voltak, néhány száz méterre volt a farmjuk.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Ön írja az új regényében.

- Igaz, tényleg, bár csak célzok rá. Ezek szerint beazonosítható, kire utaltam.

- Ön szereti a krimiket, vagy ellenkezőleg, inkább zavarja, mert most mindenki azt hiszi, csak ebből áll a svéd irodalom?

- Nem túl sokat aggodalmaskodom ezen. Valóban nagyon sok krimiszerző tűnt fel az utóbbi tíz évben Észak-Európában. Mondhatjuk azt is, hogy most ez az irány dominál. De többféle trend él egymás mellett, például látni sok nagyon tehetséges fiatal írónőt is, akik sikeresek is. Nemcsak a krimi létezik Svédországban.

- Az önéletrajzi könyvében nyíltan beszél az alkoholizmusáról. A szókimondása meglepte a hozzátartozóit?

- A családom és a barátaim tudtak mindenről. Vagy ha nem is mindenről, de a betegségről igen. Talán meglepődtek a szöveg nyíltságán, de nem nehezteltek érte, hiszen én úgy mondtam el a történetet, ahogy volt.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Az önéletrajza ott ér véget, hogy abbahagyja az ivást. De utána még következik az életéből húsz év, amikor sikeres regények tucatjait írta meg. Ezekről nincs szó a könyvében. Folytatja majd az önéletrajzot?

- Ki tudja. Ha egy éve kérdez, azt válaszoltam volna: határozottan nem. Még most is azt gondolom, hogy nem fogom továbbírni, de ha azt nézzük, az önéletrajznak vannak más, trükkösebb formái is.

- Elmeséli, hogy a könyv, amit sok, alkohollal töltött év után végre elkezd írni, megmentette az életét. De hogy?

- Néha, amikor az ember túl sokat iszik, azt hiszi, elitta már a képességeit is. De azon az éjszakán, amikor nekifogtam a könyvnek, hirtelen ráébredtem, hogy még tudok írni. Úgy, mint régen, ha nem jobban.

- De akkor és ott mi változott, miért tudott hirtelen írni? Mi volt a fordulópont?

- Egy izlandi jéghideg éjszaka. Tudja, megpróbáltam elszökni az intézetből, ahol kezeltek. Futottam a hidegben, és nagyon közel voltam hozzá, hogy lefeküdjek a hóba, és feladjam.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Nagyon érdekes, ahogy témát választ. Írt leszbikus nőkről, egy kalapácsvetőről, Marie Curie-ről, Knut Hamsunról, egy régi dán királyról és svéd történelmi traumákról. Ön szerint mi a közös ezekben? Mi fogta meg önt ezekben a témákban?

- Hú. Nézzük Knut Hamsunt. Őróla mindenki tudja, hogy náci kollaboráns volt, de ezekről nem illett beszélni. Vagy a Legionärerna című könyvem (magyarul nem jelent meg, azokról a balti katonákról szól, akik a Waffen-SS-ben szolgáltak, és a háború után Svédországba menekültek; a svédeknek kellett dönteniük arról, hogy kiszolgáltatják-e őket a Szovjetuniónak - a szerk.), a balti katonák sorsa mély svéd trauma volt, de arról sem beszéltünk. Azt hiszem, az a közös, hogy ez mind-mind egyfajta nyomozás. Próbáltam kideríteni, mi az igazság, ami elől menekülünk, akár történelmünkben, akár személyes életünkben. Nyomozok. Néha igazam van, néha tévedek - pont, mint egy krimiben, látja!

- Gyerekkönyveket hogyan kezdett írni? Nagyon népszerű nálunk AHárom Barlang Hegye.

- Igen, nemcsak önöknél, 24 nyelvre fordították le a legnagyobb örömömre (A mesét Esterházy Péter fel is olvasta a rádióban, egy rövid regisztrációt követően meg is hallgatható itt - a szerk.). Eredetileg az unokáimnak szántam ajándékba, soha nem akartam kiadatni. Öt unokám volt akkor, és arra gondoltam, szépen elkészítem a könyvet öt példányban, és nekik adom. A kiadóm viszont elkérte. Adtam egyet mutatóba, és akkor kérdezték, nem adhatnák-e ki. Miért ne, válaszoltam.

- A történet valóságos eseményeken alapszik?

- Erre az én válaszom: igen. De ha megkérdi az unokáimat, hogy tényleg minden úgy történt-e, ahogy a könyvben le van írva, ők azt mondják, hát néhány dolog igaz, más meg nem annyira. A második gyerekkönyvem, aminek a címe A harmadik barlang titka (nem jelent meg magyarul - a szerk.) jobban a valóságon alapul.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Ön tudósítóként ott volt 1972-ben a müncheni olimpián. Hogy tetszett Steven Spielberg München című filmje?

- Én arra számítottam, hogy az a film az izraeli sportolók elleni terrormerényletet dolgozza fel. De csak kis részben szólt erről, helyette azzal foglalkozott, később hogyan próbálják megölni egymást különböző csoportok. Ennek nem sok köze volt az 1972-es müncheni eseményekhez.

- A svéd társadalom híresen nyitott és toleráns. Ön szerint miben gyökereznek ezek az értékek? Kell a jólét a toleranciához?

- Nem, nem. Idő kell hozzá. Gondolja el, mi 250 éve békében élünk. Nem üzentünk hadat senkinek, és minket sem rombolt le senki. Volt időnk kiérlelni ezeket az értékeket. Végignéztük, ahogy a szólásszabadság eszméje háttérbe szorul, majd fontossá válik, háttérbe szorul, fontossá válik, és így tovább. Fokozatosan fejlődtek ezek az eszmék. Ne felejtse el, nekünk más a történelmünk, mint önöknek.

Fotó: Magócsi Márton [origo]

- Ön szerint melyik könyve lehet a legfontosabb a magyar olvasóknak, akár a történelmi lecke, akár emberi tapasztalat miatt?

- Nagyon örülök, hogy ezt az utolsót (A másik élet című önéletrajz, amiben gyerekkoráról, sikereiről és alkoholizmusáról egyes szám harmadik személyben ír Enquist - a szerk.) lefordították. A történelmi regények közül Az udvari orvos látogatásá-t ajánlom, ezt szeretik a legtöbben.

Per Olov Enquist - Az író, akinél "jól látszik a bonyolult"
Fotó: Magócsi Márton [origo]


Az író, akinél "jól látszik a bonyolult" - Esterházy Péter magyar író méltatta így laudációjában svéd kollégáját a pódiumbeszélgetésre összegyűlt közönségnek. Szerinte Enquist nem az a "bonyolítós", hanem inkább a "mesélős" fajta szerző, de nem rejti el a dolgok bonyolultságát. Művei a fikció, a napló és az oknyomozó riport keverékei, változó arányokban. Esterházy írótársa legutóbbi, önéletrajzi regényét is elemezte, szerinte Enquist most is történelmi regényt írt, de most a Per Olov Enquist nevű íróról.

Per Olov Enquist egy észak-svédországi faluban született 1934-ben. Ahogy a pódiumbeszélgetésen elmesélte, a környékről öt író származik (Stieg Larsson krimiszerző is), most is azzal viccelődött, hogy biztos azért, mert a kis közösségben egymás között házasodtak: mindenki vagy őrült, vagy író. Nagyon szigorú vallásos környezetben nevelkedett, nem volt sem kártya, sem alkohol, sem táncos mulatság. Édesapja meghalt, mikor ő még csecsemő volt, falusi tanítónő édesanyja nevelte őt egyedül. Rá is a tanítói pálya várt, de végül sikerült eljutnia az uppsalai egyetemre, és az írás felé fordult.

Közben folyamatosan sportolt, magasugróként majdnem kijutott az olimpiára. "Mindig a negyedik voltam, sosem kerültem be az első háromba" - meséli a közönségnek. "Rájöttem, sosem lesz belőlem jó maasugró, ezért abbahagytam." Sport iránti szenvedélyét átvitte az írásba: egy kalapácsvető doppingolása történetén keresztül könyvet írt a sport és a politika kapcsolatáról. Ez azokban az időkben volt, amikor ösztöndíjjal Berlinben élt. "Semelyik állam nem sajátította ki úgy a sportot, mint az NDK" - mondja. Olof Palme, a hetvenes évek befolyásos svéd politikusa is a sport miatt figyelt fel Enquistre: tetszett neki, hogy van egy gyakorlatias ember az értelmiségiek között.

Enquist szerint ő nem volt soha újságíró, bár valóban végzett újságírói munkát (publicisztikái jelentek meg két fontos svéd napilapban is, és sok riportot készített). Mégis ebből az újságírói kíváncsiságból született meg az elismertséget hozó könyve, amelyben a Szovjetuniónak kiadott balti katonák sorsát kutatja.

Az önéletrajzáról Enquist elmesélte, hogy azért írta meg úgy, mintha egy másik emberről beszélne (egyes szám harmadik személyben), mert magáról nem tudott olyan őszintén írni. Most sem tud választ adni arra, hogy miért lett alkoholista - annak ellenére, hogy ragyogó karrierje volt, és egész gyermekkorában az alkohol elutasítására nevelték. A történelem több kulcspillanatában volt az események sűrűjében: például 1972-ben Münchenben, vagy 1989-ben Prágában. "Annyi mindent láthattam volna" - mondja Enquist arra utalva, épp a rendszerváltás időszakában volt a legmélyebben: a szállodaszobájában elbarikádozva, borok társaságában töltötte a történelmi pillanatokat.