Új igazgató nyolc külföldi magyar intézet élén

Vágólapra másolva!
A Sziget Fesztivál programigazgatója, Szép Fruzsina lesz a New York-i Magyar Intézet következő vezetője, míg Ablonczy Balázs történész Párizsba kerül. Rajtuk kívül hat, külföldön működő magyar kulturális intézmény élére neveztek ki új vezetőt. 
Vágólapra másolva!

Új igazgatókat neveztek ki a 18 külföldön működő magyar intézet közül nyolc intézmény élére. Az eddigi vezetők külszolgálatának ideje lejárt, az új pályázatot a magyar kultúra külföldi bemutatásáért felelős Balassi Intézet írta ki. Az eredményeket kedden tették közre.

A New York-i magyar kulturális intézetet Szép Fruzsina, a Sziget fesztivál eddigi programigazgatója irányítja a jövőben, aki korábban a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta mellett dolgozott, részt vett a Magyar Zenei Exportiroda és a Roots&Routes tehetséggondozó program elindításában, 2005-ben pedig egy évre a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet megbízott igazgatója volt.

A Párizsi Magyar Intézet vezetését Ablonczy Balázs történész veszi át. Szakterülete a 20. század első felének magyar történelme, legutóbb Trianon-legendák címmel jelent meg könyve, a Heti Válaszban és az [origo] véleményoldalán publikál rendszeresen.

A varsói magyar kulturális intézet igazgatója a jelenlegi igazgatóhelyettes, Tischler János történész-polonista lesz, aki korábban az 56-os Intézet munkatársa volt. A pozsonyi intézetet Kollai István történész-közgazdász irányítja majd, aki 2010 októbere óta ugyanennek az intézetnek az igazgatóhelyettesi teendőit látja el.

A szófiai intézet élére Doncsev Toso író, műfordító, szociológus került, a prágai magyar intézetet Kiss Szemán Róbert irodalomtörténész, Bohumil Hrabal és Jaroslav Hasek műveinek fordítója fogja vezetni.

Stuttgartba Ódor László megy, aki korábban a budapesti közgazdaságtudományi egyetem nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésért volt felelős. ,

Az Újdelhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ igazgatója Kovács Tibor közgazdász lesz, aki 1997-2001 között Újdelhiben magyar konzul és sajtóattasé volt, később a Külügyminisztérium főtanácsosaként, valamint Tel-Avivban konzulként tevékenykedett.

A kulturális diplomáciai feladatokat ellátó intézetvezetők feladata többek között a fogadó ország és Magyarország közötti kulturális és tudományos együttműködés bővítésének elősegítése, kulturális programok, tudományos és oktatási feladatok szervezése, az intézeti és az intézeten kívüli magyar nyelvtanfolyamok működésének felügyelete, az intézet arculatának alakítása.

A Balassi Intézet felügyelete tavaly júliusban került át a kulturális tárcától az országkommunikációt koordináló Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz.