Istenem: Így látják a kereszténységet a modern művészek

Vágólapra másolva!
Istenem címmel keresi a kortárs képzőművészetben látható keresztény nézőpontot a debreceni MODEM. A tizenkét kiállító mind más keresztény felekezethez tartozik, és olykor meglepő alkotásokat mutat be.
Vágólapra másolva!

Istenem - Keresztény nézőpont a kortárs magyar képzőművészetben címmel nyílt kiállítás a debreceni MODEM-ben (Modern és Kortárs Művészeti Központ). A szervezők ígérete szerint a tárlat a keresztény nézőpontot mutatja be a kortárs magyar képzőművészetben. A kiállítás ismertetőjében ez áll: "[...] a történelmi vallásokban való hit gyakorlatilag kívül esik az intézményes kortárs művészet fő áramának diskurzusán, és ritka a személyesebb formájú, nem feltétlenül egyházakhoz kötődő spiritualitás megjelenítése is. Kiállításunk a kortárs magyar képzőművészet hithez, valláshoz, transzcendenciához kötődő műveiből mutat be jelzésszerű, de remélhetőleg reprezentatív keresztmetszetet."

Mint írják, nem szerepelnek a tárlaton az Istennel való találkozást segítő liturgikus, illetve a vallási közösség élményét megjelenítő, a hagyományos ikonográfiát követő szakrális műalkotások, és a bemutatott művek elsőre meglepetést okozhatnak a szemlélőben. "Az itt látható vallásos munkák egyéni hitélményeket fogalmaznak meg, alkotóik nem törekszenek közvetlenül az isteni megjelenítésére, inkább áttételesen idézik meg a transzcendens erőket" - olvasható a tájékoztatóban.

A tizenkét kiállító művész, aki a legkülönbözőbb keresztény felekezetekhez kötődik vagy éppenséggel kívül áll azokon: Asztalos Zsolt, Borsos János, Borsos Lőrinc, Bukta Imre, Ganczaugh Miklós, Gerber Pál, Huszár Andrea, Kicsiny Balázs, Lovas Ilona, Mátrai Erik, Oláh Mátyás, Udvardy Emese.

A február végén indult kiállítást május 15-ig lehet megtekinteni, további infó itt olvasható.