Evés közben jön a gyilkos

Gyilkosság a vacsorán: ezzel a címmel igyekszik meghonosítani egy Angliában gyökerező, Olaszországból átvett műfajt egy magyar társulat. Véletlenszerűen összeültetett több tucat ember keresi egy krimi megoldását, merül el egy elképzelt világban, miközben egyik fogást kapja a másik után. Nem áruljuk el, ki a gyilkos.  

Mielőtt az egybegyűltek nekilátnak az evésnek, egyperces néma felállással tisztelegnek az elhunyt előtt, akinek emlékét egy gyertyákkal körberakott fotó idézi. Többen kuncognak, összevigyorognak a mellettük ülővel, a pincérek a kegyeletre fittyet hányva hordják a rizottókat az étterem másik részébe. Az embernek az az érzése, hogy nem adják meg a tiszteletet a megboldogultnak, pedig éppen miatta gyűltek össze halálának egyéves évfordulóján. A legközelebbi családtagok szerint ugyanis a 35-40 vendég mind a dúsgazdag Medici családfő barátja, rokona és üzletfele volt.

Mindez persze a vacsoraszínház szervezői által teremtett világban történik. Az asztalok között szaladgáló és pörlekedő családtagok ugyanis színészek, akik fokozatosan vonják be a családtagnak és vendégnek kikiáltott nézőket a rejtélybe, amelynek megfejtésére akkor vállalkoztak, amikor befizettek a Király utcai étteremben rendezett Vérkötelékek című vacsoraszínházra. Az étkezés a színdarab szerves része, a történet valós idejű: az előétellel kezdődik, a desszerttel zárul.

Hogy pontosan mi is történik a közel három óra alatt, a szervezők kérésének engedelmeskedve ugyanolyan homályban kell tartanunk, mint egy krimiről szóló beszámolóban a gyilkos kilétét. Legyen elég annyi, hogy az utcaszínházakra és a szerepjátékokra jellemző folytonos interakció közben a vendégek egyre jobban bevonódnak és a körülöttük zajló események részesévé válnak. A színészek kérdezgetik őket, ők viszontkérdeznek, információkat szednek ki belőlük, ki-ki vérmérséklete szerint. Az egyes asztaltársaságok - amelyek tagjai sokszor véletlenszerűen kerülnek össze - a bűntény felderítésekor, de különösen a végén együtt kell, hogy dolgozzanak. "A lényeg, hogy az asztaltársaságok nyomozócsoportokat alakítanak ki" - magyarázza az étteremről étteremre vándorló színház marketingese, Kurucz Balázs.

Olaszország után Budapesten

A krimimegfejtős-színházas-evős murik előképét Nagy-Britanniában kell keresni a 19. század végén, ahol közkedveltek voltak az úgynevezett murder mystery partyk. Olaszországban tíz éve jelentek meg az első ilyen társulatok, a magyar társulat olasz párja két éve indult Milánóban. A Gyilkosság a vacsorán című előadássorozat bármelyikén résztvevők egy krimi megtekintése és megfejtése közben költhetik el többfogásos vacsorájukat. A darab rendezője szerint tíz évvel ezelőtt egy budapesti kaszinó már próbálkozott a műfajjal, de leállt vele, riválisról nem tudnak.

Minden szereplő rövid adatlapja megtalálható az asztalokon - kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

Magyarországon szeptembertől futnak az előadások, amelyek mindegyikét a házi szerző, Lisa Moras írta - egyelőre kizárólag az ő műveit fordították le és adják elő magyar színészekkel. Két szereposztásban játsszák a darabokat, Fekete Dávid rendező és csapata havonta 4-5 előadást tart. Magyarország a franchise-rendszerben, az Európa felé indult olasz vállalkozás első célpontja: "A magyar mentalitás áll legközelebb az olaszhoz" - magyarázza az okot a anyacég olasz vezetője, Francesco Maria Malaspina.

Azt sajnos nem árulhatom el, ki a gyilkos, annyit viszont mondhatok, hogy könnyed-kellemes péntek esti program olyan felnőtteknek, akik egyszerre szeretik a társasjátékokat, szeretnek jót enni, és akiknek ezek egyikével szemben sincsenek túlságosan nagy elvárásaik. A darab végén található csavar ellenére a történet nem tartalmaz megrendítő fordulatokat, a fogások többsége pedig jól emészthető és felejthető (a társulat több étteremben is játszik, a szervezők szerint vannak helyek, ahol sokkal jobb a menü). Az asztalunknál ülő, mindvégig lelkes és vidám olasz stáb szerint leginkább csak a mozzarellás-paradicsomos előétel emlékeztetett Itália ízeire, a többi inkább az étterem sajátságos - és meglehetősen szabadon értelmezett - olasz-felfogását tükrözi.

Koccintás az édesapa emlékére - kattintson a képre a galéria megtekintéséhez!

"Soha semmi nem úgy történik, ahogy el van tervezve"

A fiatal színészek játékával nincs semmi gond, van köztük kiemelkedő, jó és közepes. Abban egyformák, hogy jól reagálnak a váratlan helyzetekre, pedig a hozzájuk irányzott kérdések miatt nincs egyszerű dolguk, még akkor sem, ha bizonyos témák előadásról-előadásra ismétlődnek. Némi könnyebbség, hogy az alapsztoriról van egy közös tudásuk - magyarázza az előadás után Szakács Zsuzsa, az öt színész egyike. A képzeletbeli világ minden elemét alaposan ismerniük kell, olyan apró részletekig, hogy a másik milyen színű szobában lakik. "Nehezebb lejátszani, mint egy háromórás előadást, egy kőszínházban. Soha semmi nem úgy történik, ahogy el van tervezve, nagyon érzékeny műfaj ez, minden előadásnak más a tempója, más a rezgése" - mondja Hajdú László, a társulat egyik színésze, aki kőszínházban is játszik.

És bár míg a vendégek esznek, ők szusszangatnak egyet az étterem egyik zugában, lazítani ilyenkor sem lehet: az egyes jelenetek közti pihenőkben nem hívhatják egymást saját nevükön, mivel bármikor megkopogtathatja a vállukat egy arra járó vendég, hogy "Napoleone, ne haragudj, mit is mondtál az imént Carlónak?".