Az internetes koncerteké lehet a jövő

Vágólapra másolva!
A közösségi oldalak mostanság kapnak rá az online közvetített koncertekre, mely egyre komolyabb szerepet kap az internetes zenebizniszben. Exkluzív koncerteket közvetít a MySpace, és az úttörő kezdő zenekart szerződtető Facebook is.
Vágólapra másolva!

Az, hogy a közösségi weboldalak fontos szerepet játszanak a popzenében, már évek óta tudjuk. Ma már semmi újdonság nincs abban, ha egy zenekar a MySpace-en hetekkel a megjelenés előtt ingyenesen meghallgathatóvá teszi az új lemezét, és azon is túl vagyunk már egy ideje, hogy hírértéke legyen egy közösségi portálon népszerűvé vált zenekarnak. Mindezek ellenére bőven van még tér az újításokra nyitott közösségi portálok és a popzene együttműködése előtt, és az idei évben máris megjelent egy új jelenség: az exkluzív, közösségi site-okon közvetített koncert.

Az amerikai Wired magazin már az év elején úgy vélte, hogy 2008 egyértelműen a zenei webcast évének ígérkezik, és az azóta történtek a lapot igazolják. Egyre nagyobb táboruk van a koncerteket közvetítő honlapoknak (van néhány kifejezetten erre specializálódott site is), de a helyzeti előnyük révén a már eleve hatalmas táborral rendelkező közösségi weboldalak vannak a legjobb helyzetben.

Ezért is érdekes különösen, hogy az egyik legnagyobb nemzetközi közösségi weboldal, a Facebook most júniusban döntött úgy, hogy az oldalon közvetíti egy zenekar koncertjét Nagy-Britanniából. Még érdekesebb, hogy egy ismeretlen, lemezszerződés nélküli zenekar kapott először lehetőséget arra, hogy a világszerte 70 milliónál is több felhasználóval rendelkező Facebookon adhasson koncertet. Márpedig így történt, hiszen a RedBoxBlue nevű zenekar egymás után öt este adott exkluzív koncertet, melyet csak a felhasználók nézhettek meg az oldalon, és összesen körülbelül tízezren láthatták így az együttest.

"Nagyon sikeres volt, már több másik zenekar is megkeresett bennünket, hogyan tehetnék meg ezt ők is" - mondta az Independentnek Jonathan Haselten, az együttes frontembere. "Koncertenként olyan kétezren néztek meg bennünket, ami egy szerződés nélküli zenekarnak fantasztikus eredmény. Amikor idáig játszottunk Londonban, pár száznál több nézőnk sosem akadt."

A RedBoxBlue online koncertje egy új trend kezdetét is jelentheti, hiszen eleddig a közösségi oldalak közül a MySpace kapcsolódott össze leginkább a popzenével, de most megnyílhat az út a Facebook előtt is. Legalábbis Haselten szerint a RedBoxBlue nem véletlenül választotta ezt az utat: "Voltak már online koncertek természetesen eddig is, és megteheted ezt a MySpace-en keresztül is, de mi inkább a Facebookot választottuk, mert ott inkább megtaláljuk a célcsoportunkat, vagyis a 18-35 éveseket. A MySpace közönsége fiatalabb, és egyértelműen jobban kötődik a zenéhez, és jobban megszólítja a rajongókat. A Facebook előtt még hosszú út áll, de hasznos az új közönség kialakításában az erősebb hálózati jellege miatt. Hiszen ha valaki hozzáadta a profiljához az applikációt, amivel nézheti a koncertünket, ezt látják az ő ismerősei is, és megnézhetik a zenekar profilját, melyen később is megtekinthetők a koncertjeink."