Vissza az alapokhoz és az emo&bass születése

Vágólapra másolva!
A rendszerváltás éveinek egyik legnépszerűbb hazai alternatív zenekara, a Pál Utcai Fiúk új lemezzel jelentkezett, és hallhatóan szeretne visszanyúlni a dicsőség éveihez. Az emo-rock és a drum&bass összeházasítását a Pendulum új lemezének köszönhetjük, erős lemezzel szilárdítja meg a vezető amerikai indie rockzenekarok között a Death Cab For Cutie, míg öntudatos és szép lemezzel lép ki bátyja árnyékából Martha Wainwright. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Pál Utcai Fiúk: Legelő

Várakozások: A negyed százada alakult, Leskovics "Lecsó" Gábor vezette PUF a magyar alternatív rock egyik legrégebben működő zenekara. A korai punkos, újhullámos gimnazista formáció a kilencvenes évek elejére a hazai gitáros popzene egyik megkerülhetetlen jelenségévé vált, az ekkoriban megjelentetett, hazai viszonylatban mindenképpen klasszikusnak számító lemezeiknek (Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc) köszönhetően. Az 1993-as, kommercionálisan eddig talán legnagyobb dobásuk, a Szerelemharc után a zenekar már egyre nehezebben viselte a sikerrel járó felhajtást, és egy nagyszabású koncert után csendben visszavonult, végleg átadva a terepet az akkoriban már szintén erős bázissal bíró pályatársnak, a Kispál és a Borznak. A PUF az évtized második felében inkább koncertzenekarként, mintsem kreatív csoportként funkcionált, jóllehet népszerűségük azért továbbiakban is megmaradt. Legközelebb az ezredfordulón jelentkeztek új anyaggal (Ha jön az élet), azóta Lecsó leginkább a Kispál és Kiscsillag gitárosaként került újra a köztudatba, a PUF pedig ismét hallgatásba burkolózott.

Eredmény: Nyolc év után pedig itt az új lemez. Turjánszki György basszusgitáros kiválása után mára az alapítótagok közül már csak Lecsó, és felesége, a vokalista Potondi Anikó maradtak,de az akár kísérletezősnek is nevezhető Ha jön az élet-hez képest az állatos tematikára építő Legelő mégis sokkal inkább egy a 'vissza az alapokhoz' szellemében fogant, egyenes vonalú, közép-európai gitárpop lemeznek tekinthető, és inkább rokonítható a kilencvenes évek eleji PUF munkásságával, mint a nyolc évvel ezelőttiével. A hangzás persze sokat változott a tizenegynéhány évvel ezelőttihez képest, korszerű és sokkal rockosabb - bár a lendület ritkán merészkedik a középtempó fölé -, mint valaha, a fúvósokkal megtámogatott címadó sodró és nagyon fiatalos, ilyenből talán több is elfért volna a lemezen. De panaszra azért nincs ok, a PUF hallhatóan ismét erőre kapott, és talán a folytatásra ezúttal nem kell hosszú éveket várni.

Kiknek ajánlható: A PUF-on felnőtt harmincasoknak, illetve a Lecsót csak a Kiscsillagból ismerő kamaszoknak.

Olyan, mint: A zenekar egy kissé megkésett, de sikeres továbblépése a huszonegyedik századba.

(SZSZCS)