Madonna Amerikát támadja

Vágólapra másolva!
A Warnertől ezzel az albumával szabaduló Madonna letudja a szerződéses kötelezettségeit úgy, hogy neki lehetőleg minél kevesebb dolga legyen a lemezzel. Győzedelmeskedik benne a praktikus gondolkodású üzletasszony, aki most sztárokra bízza a Hard Candy sikerét, mely azonban túlzottan is hallatszik az elsősorban az amerikai piacra szánt albumon. Hosszú szünet után tér vissza a Portishead, melynek harmadik lemeze sötétebb, gépiesebb és nehezebben emészthető a korábbi munkáinál, míg szintén a sötét oldal foglya marad a homlokráncolós hiphopban utazó The Roots. Az év egyik nagy felfedezettje lehet Santogold a visszafogottan multikulti, eklektikus rockzenéjével, míg 27. lemezén is tartja saját szintjét a legendás The Fall. Lemezajánló.
Vágólapra másolva!

Madonna: Hard Candy

Várakozások: Az idén ötvenéves Madonna továbbra sem mutatja semmi jelét annak, hogy le akarna fékezni. Sőt, nem sokkal azután, hogy bejelentette új lemezszerződését a Live Nation koncertügynökséggel, már azt is lehetett tudni, hogy új albuma igazi R&B/urban partislágerek gyűjteménye lesz. Madonna eddigi karrierje során ugyan átélt kisebb krízis-szerűségeket, de komolyabb veszélybe sosem került a pályája, gyakorlatilag mindvégig a csúcson maradt. Ezt többek között annak köszönheti, hogy remek érzékkel választ zenei társakat, producereket, általában nagyon jól érzi a trendeket, tökéletesen kitanulta a szórakoztatóipar szabályait, a hírnév fenntartásának eszközeit és üzletasszonyként is ügyesen végzi a dolgát. Emellett lemezkiadóként, gyermekkönyv-szerzőként, kabbala-rajongóként, divatdiktátorként és tervezőként is bemutatkozott már, idén iktatták be a Rock N' Roll Hírességek Csarnokába és idén mutatják be az első általa rendezett játékfilmet. Képes az állandó megújulásra, ahogyan ezt legutóbbi albumával is bizonyította: a Confessions On A Dance Floor közel három évvel ezelőtt újra a csúcsra repítette Madonnát, miután a 2003-as American Life nem volt képes ezt a hatást kiváltani, sőt, eddigi legrosszabbul fogyó albuma lett az időközben Angliába áttelepülő énekesnőnek. A Confessions... azonban hiába volt elvileg siker mindenütt a világon, pont Amerikában nem sikerült igazán nagyot szólni, és ugyan a lemez platinastátusig vitte, de ez csak az alulteljesítő American Life-hoz képest bizonyult előrelépésnek, még mindig nem az a bombasiker, amit a maximalista Madonna magától elvárt volna.

Eredmény: A "Popkirálynő" a bűnöst az előző lemez oldschool elektro-diszkóhangzásában vélte felfedezni, és ezért az új lemezen nemcsak stílust, de szemléletet is váltott. Szemben korábbi szokásával ezúttal a lehető legnagyobb neveket kérte fel segítőként, azaz az új albumon Timbaland, a Neptunes, Danja és Justin Timberlake gondoskodnak arról, hogy a lemez kompatibilis legyen a legfrissebb hiphop/R&B trendekkel. Előző lemezein ugyebár Madonna kevésbé felkapott, noha ugyancsak gondosan kiválasztott producerek mellett döntött, most viszont beállt a sorba Nelly Furtado, Gwen Stefani, Britney Spears és a többiek mögé, és valódi sztárokkal dolgozik együtt. Ez sokak számára jelentett csalódást, mondván, hogy az a Madonna, aki idáig a trendek előtt szaladt, most inkább biztosra megy, és a már bevált utat választja. Pedig ennek kapcsán nem árt leszögezni, hogy Madonna sosem formálta a popzenét, mindössze jó érzékkel ismerte fel, mik azok a felfutóban levő trendek, melyek még nincsenek elég súllyal a mainstreamben, és beemelte őket a saját zenei világába. Ez azonban a Hard Candy kapcsán valóban nem állja meg a helyét, hiszen ugyanezt a fajta futurisztikus R&B-pop keveréket hallhattuk Justin Timberlake legutóbbi albumán ugyanúgy, mint Timbaland koprodukcióban készített slágerein. Közülük nem egy konkrétan előkerül itt is, némiképp persze átdolgozva (leginkább eklatáns példa a Devil Wouldn't Recognize You, amely Timberlake Cry Me A River-jét idézi zavarbaejtően), míg más dalokon a közreműködőknek köszönhetően néha lehet az az érzésünk, hogy Madonna a saját dalában vendégszerepel. Persze, ha tudjuk, hogy a cél most Amerika teljes letarolása, akkor nincs mit csodálkozni, mert ezzel az ultramodern, táncos R&B-diszkó hibriddel ott valóban bankot lehet robbantani. És igazságtalanok lennénk, ha nem vennénk észre, hogy a lemezen vagy féltucat olyan dalt is hallhatunk, melyek alkalmasak rá, hogy kislemezre kinyomják (ha rajtunk múlna, a diszkós She's Not Me, a melodikus Miles Away vagy az ugrabugra Give It 2 Me például előbb került volna a rádiókba, mint a közepes 4 Minutes), de még így is túl sok a töltelék, melyek ugyanúgy lehetnének Nelly Furtado két évvel ezelőtti sikeralbumán, és Madonnának ez a gesztusa, mellyel ennyire nyilvánvalóan rátámaszkodik segítőire, ugyancsak beszédes. A célt nyilván így a legkönnyebb elérni, de pont tőle azért nem erre számítottunk korábban.

Kiknek ajánlható: Akik nem az újszerűséget keresik Madonna lemezein. Leszámítva azokat, akik korábban ignorálták a mainstream R&B-t, nekik ugyanis hathat újnak.

Olyan, mint: Az üzletasszony profiként teljesíti a szerződésben foglalt kötelezettségét.

(IB)