Eminem már új lemezére készül

Vágólapra másolva!
Eminem teljes gőzzel készül új albumára, állítják a zenész közeli források, akik szerint a rapper újra Dr. Drevel együtt munkálkodik új lemeze dalain. Menedzsmentje is megerősítette a hírt, miszerint már folynak az új Eminem-album előkészületei.
Vágólapra másolva!

Eminem hamarosan visszatér. Legalábbis egyre több forrás erősíti meg azt az információt, miszerint a rapper újra stúdióba vonult, hogy új dalokat rögzítsen. A napokban egy belső munkatárs szája járt el a New York Postnak, aki arról beszélt, hogy az új Eminem-korong egyik producertársa újból Dr. Dre lesz. Neki rengeteget köszönhet, hiszen felfedezője és egyben legjobban sikerült lemezeinek a producer volt, így nem csoda, hogy Eminem ismét az ő segítségét kérte.

"Már írják az új dalokat Dr. Drevel. Még sok munka vár rájuk, de már szépen haladnak" - nyilatkozta ez a belső forrás a New York Postnak.

A hírt időközben Eminem sajtószóvivője is megerősítette, mármint, hogy stúdióba vonult a rapper, bár a producer személyéről még nem kívánt nyilatkozni. A tény, hogy az egyszer már visszavonulását is bejelentő Eminem újra lemezen munkálkodik, valószínűleg azokat az aggódó rajongókat is megnyugtatja, akik az elmúlt hónapokban Eminem megromlott egészségi állapotáról szóló híreket hallották.

Mint ahogyan az [origo] is korábban beszámolt róla, Eminem a karácsonyt kórházban volt kénytelen tölteni, és mivel szívproblémákra gyanakodtak az orvosok, jobbnak látták bent tartani pár napra. A rapper az elmúlt időszakban egyébként igencsak rossz bőrben volt, rengeteget fogyott, és már barátai is aggódva figyelték állapotát. De talán a mostani lemez-előkészületekről szóló hírek mégis cáfolni tudják a korábbi értesüléseket, amire sajtószóvivője is csak annyit reagált, hogy a rappernél minden rendben van egészségileg, így részükről nem téma, amit a bulvárújságokban olvasnak.