Válogatós - jó és kevésbé jó válogatáslemezek

Vágólapra másolva!
Bár válogatáslemezek szempontjából a karácsony előtt időszak számít főszezonnak, az egyes előadók és zenekarok Greatest Hitsei és Best Ofjai egész évben stabil szereplői a listáknak. Az egy adott művész életművéből válogató albumtípus egyelőre jól tartja magát, ám a dalonkénti letöltés korában nem elképzelhetetlen, hogy lassan bealkonyul a gyűjteményes korongoknak. A napokban jelent meg a jeles angol énekes, Morrissey legújabb (sokadik) kompilációja, heves vitákat gerjesztve a válogatások aktuális létjogosultságáról.
Vágólapra másolva!

Morrissey legújabb Greatest Hits-e és az azon szereplő, valóban meglepő, ám cseppet sem megmagyarázhatatlan dallista felerősítette a válogatáslemezekről szóló vitákat. Ugyancsak néhány napja jelentette be a Radiohead egykori kiadója, az EMI, hogy válogatáslemezt fog megjelentetni renegát együttese katalógusából, ami azért bír hírértékkel, mert Thom Yorke zenekara eddig hevesen elzárkózott az ilyen jellegű kiadványoktól. A fentiek kapcsán röviden áttekintjük a formátum történetét és megemlékezünk néhány erős és néhány felettébb gyenge gyűjteményes albumról.

Elöljáróban azt rögtön leszögezhetjük, hogy a válogatáslemezeknek van létjogosultsága. Ugyan a fogyasztói igények folyamatosan változnak, az mp3-as playlistek-korában pedig valóban érdemes elgondolkozni a kérdésről, az azonban nyilvánvalónak látszik, hogy az átalakuló lemezipar számára az eddigi katalógusok áruba bocsátása tűnik a legbiztosabb bástyának és ebből a szempontból nagyon valószínű, hogy a gyűjteményes korongok a jövőben is fontos szerepet fognak játszani.

Az albumok megjelenésének hajnalán a legtöbb kiadvány rögtön válogatáslemeznek felelt meg, hiszen nagyrészt korábbi kislemezek, rádiós slágerek anyagát tartalmazta. Az első klasszikusnak tartott kompiláció Frank Sinatra 1956-os This Is Sinatra című albuma, az első kiadvány mely valóban Greatest Hits címmel, a maihoz eléggé hasonló funkcióval jelent meg, pedig nagy valószínűséggel Johnny Mathis 1958-as Johnny's Greatest Hits című lemeze volt. A karrierösszegzés a lemezmegjelenések hatvanas évek közepi robbanásakor meglepően rövid időszak után aktivizálódott, három-négy kiadvány már elég volt egy-egy slágercsokor elkészítéséhez. Később aztán ez a tendencia visszaszorult, többnyire azért indokolt eset kell a karrierösszegző vonal meghúzásához. Vagy egy feloszlás utáni összegzés, vagy egy kiadó elhagyása, vagy valóban annyi nagy sláger összegyűlése, mely már könnyedén megtölt egy albumot. A hetvenes évek zeneipari ébredése óta persze gyakorta bevetett szokás időhúzásként előjönni válogatással, szerződéskitöltésként megjelentetni egy Greatest Hits-et, vagy például, ha egy hosszabb szünet után tér vissza a művész, akkor feleleveníteni vele a vásárlók memóriáját (sőt akár egy karrier előre be nem jelentett végét is jelentheti - főleg a mai popzenekarok esetében).

Ha nem foglalkozunk a több előadót összeterelő - valóban válogatott produkciókat tartalmazó - válogatásokkal, a ritkasággyűjteményekkel, vagy a soklemezes díszdobozos kiadványokkal, akkor is számos árnyalata létezik a műfajnak. A Greatest Hits címke egy-egy zenekar/előadó többnyire valóban a legnagyobb, kislemezen is megjelent slágereit tartalmazza, de gyakran elsütött verzió a Singles Collection/Collected is, mely szintén vagy a kislemezes slágerek tárháza, vagy esetleg konkrétan az összes kislemez gyűjteménye, függetlenül, hogy azok némelyike mennyire jól, vagy rosszul szerepelt a listákon. A Best Of cím már árnyaltabb képet adhat, ez esetben valószínűbb, hogy felbukkan a lemezen olyan dal is, ami nem feltétlenül volt sikerszám, ám az összeállító szerint (aki lehet a kiadó, maga az előadó, vagy nem ritkán akár egy külső zenekritikus is) kiemelt helyet érdemel az életműben. A sort még lehetne folytatni a Very Best Of, Classic, Gold, Essential, Collection stb. megnevezésekkel, és persze sokan vannak, akik nem élnek a távolról ordító címek segítségével és sajátos nevet adnak gyűjteményüknek (ami vagy utal a rajta hallható dalokra - Neil Young: Decade -, vagy teljesen elrejti a tartalmat - The Smiths: Louder Than Bombs). Főleg az ezredforduló után vált divatossá a legnagyobbak előtt csak listavezető dalaik összegereblyézésével tisztelegni (Elvis Presley: ELV1S 30 #1 Hits, Beatles: 1, Michael Jackson: Number Ones - ezek a kollekciók persze néhány esetben nem feleltek meg a címben megadott kritériumnak, azaz nem mindegyik dal volt listavezető). Vagy éppen a már nagyon hosszú ideje pályán lévő dinoszauruszok teljes életművéből válogatást készíteni dupla, vagy tripla lemezes 'ultimate', vagy 'definitive'-formátumban.

Ezek a nagy nevek karrierjük során általában több kiadót is megjártak, eddig többnyire olyan slágergyűjteményeik léteztek, melyek az egyes cégeknél felvett, csak az adott időszakra koncentráló katalógusból szemezgettek, ám az utóbbi néhány évben a nagykiadók is rájöttek arra, hogy érdemes egyesíteni erőiket, így megszülethetett néhány teljes karrier-keresztmetszet (Bob Dylan: Dylan, Rolling Stones: Forty Licks, The Who: The Ultimate Collection, Pink Floyd: Echoes, Lou Reed: NYC Man, David Bowie: Best Of Bowie, Iggy Pop: A Million In Prizes, Bruce Springsteen: The Essential Bruce Springsteen, Elton John: Greatest Hits 1970-2002, Aerosmith: Oh, Yeah stb.). A nyolcvanas-kilencvenes évek legnagyobb rockzenekarai azonban még nem jutottak el idáig, az R.E.M. (And I Feel Fine - The Best Of I.R.S. Years 1982-1987, In Time - The Best Of R.E.M. 1988-2003) és a U2 (The Best Of 1980-1990, The Best Of 1990-2000) esetében két-két válogatást kell beszereznünk az eddigi (majdnem) teljességhez.