Lehet, hogy Morrissey is fellép Iránban

Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy Irán egyre inkább nyit a nyugati popzenék felé. Nemrég számoltunk be arról, hogy hosszú idő elteltével Chris De Burgh lehet az első európai zenész, aki a közel-keleti országban léphet fel. Ezúttal a Smiths egykori énekeséről kaptunk hasonló híreket.
Vágólapra másolva!

Lehetséges, hogy mégsem Chris De Burgh lesz az első Nyugatról jött zenész, aki Iránban koncertezhet az ország 1979-es forradalma óta, ugyanis a népszerű angol énekes, Morrissey közel-keleti turnét szervez az év második felére, melynek keretei között Iránban is szívesen fellépne.

Ha a tárgyalások sikerrel járnak, akkor Morrissey a közkedvelt arab popénekessel, Kazem Al Sahirral koncertezhet közösen. Az ügyről természetesen az iráni kormány kulturális vezetése mondja ki a végső szót. Mint ismeretes, az iszlám országban szigorúan szabályozzák, hogy milyen könnyűzenei előadók szerepelhetnek a helyi televízióban és rádióban. Nyugati popdalokat is csak instrumentális verzióban sugároznak, s azokat is nagy ritkán, s a lemezboltokban is fehér hollónak számít egy-egy nyugati nagylemez.

Az angol énekes a közel-keleti turnéját mindenképp megtartja, mint azt Merck Mercuriadis, Morrissey menedzsere elmondta, s a koncertsorozat olyan városokat fog érinteni, mint Bejrút vagy Jeruzsálem. A menedzser reményei szerint az iráni fellépésnek sem lesz akadálya.

A menedzsment egyelőre várja az iráni kulturális minisztérium és az iszlám vezetés formális válaszát. Amennyiben pozitív válasz érkezik, arra következtethetünk, hogy Irán egyre inkább nyitottabbá válik a Nyugatról érkező popzenék s ezen keresztül a nyugati kultúra irányába.