Énekes nélkül maradt a UB40

Vágólapra másolva!
Szóló zenei elképzelései miatt kilépett zenekarából a UB40 frontembere, Ali Campbell. Az énekes közel 30 éven át volt meghatározó alakja zenekarának. A UB40 tagjai szomorúan vették tudomásul csapattársuk döntését, de a zenekar folytatni kívánja, és nem oszlik fel. A Campbell helyére kerülő esetleges utódról viszont még nem döntöttek.
Vágólapra másolva!

Közel 30 évnyi közös zenélés után szólókarrierére kíván koncentrálni a UB40 énekese, Ali Campbell, és emiatt véglegesen kiszáll zenekarából.

Döntése zenekarára is lesújtóan hatott, ám ennek ellenére a maradék hét tag együtt szeretne maradni, és az esetleges utód személyéről a közeljövőben döntenek. A birminghami illetőségű reggae-zenekar még pár koncertet ad eredeti felállásában: a jövő hónap során Ausztráliában, Új-Zélandon és Ugandában lépnek fel.

"Ali Campbell a jövőben szólókarrierére szeretne koncentrálni, s emiatt már nem tud a UB40-beli kötelezettségeinek eleget tenni. Természetesen lesújtóan érintette ez a UB40 többi tagját, akik szomorúan vették tudomásul Campbell döntését, hiszen közel 30 esztendeje zenélnek együtt, barátság és szinte családi kötelék alakult ki közöttük az évek során" - jelentette be a hírt az együttes sajtószóvivője.

"A UB40 mindezek ellenére együtt marad, és a maradék hét tag továbbra is ebben a felállásban fog zenélni, és lemezeket is készít. A UB40 sosem egyének közösségéről szólt, sokkal inkább csapatjátékról, olyan zenészek közös munkájáról, akik egy teljesen egyedi hangzásvilágot teremtettek, s ezzel tették ismertté a UB40-t az elmúlt három évtizedben" - fűzte hozzá sajtósuk.

Az együttes következő lemeze - amit egyébként még Campbell-lel vettek fel - 24/7 címmel a tervek szerint hamarosan meg fog jelenni.

A UB40 1978-ban alakult meg Birmingham városában. Az elmúlt harminc esztendőben 70 millió példányt adtak el lemezeikből, és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Red, Red Wine vagy az I Got You Babe és a Can't Help Falling In Love reggae-feldolgozásai.