Engedd, hogy béke legyen!

Harmincöt évvel ezelőtt, 1973. január 27-én az Egyesült Államok súlyos veszteségeket elszenvedve kilépett a vietnami háborúból. A közel tíz éven át tartó viszály alatt soha nem látott, mindent elsöprő tiltakozáshullám indult meg Amerikában, melynek a kulturális vetülete a poptörténelemben is mély nyomot hagyott. Lássuk, milyen hatással volt a vietnami konfliktus a zenére!

A korabeli indokínai haditudósítások sokkal brutálisabb színben tüntették fel a harcokat, mint bármilyen korábbi háborús beszámolók. Ennek következtében az emberek közelebb kerültek a borzalmakhoz, a televízión bemutatott képsorok mindenkire hatással voltak. A döntő többség elítélte az eseményeket, s a hadkötelezettséggel szembeni ellenállás is különböző békemozgalmak kialakulásához vezetett.

1970-ben megöltek négy egyetemistát Ohióban, amiért tiltakoztak a háború ellen. Ettől kezdve Vietnam ott volt az amerikaiak mindennapjaiban, több millió embert zsibbasztott le a nemzeti gárda által alkalmazott erőszak, amit a kenti egyetemről szóló tudósításokban láttak. A nemzet hangulata és az emberek háborúról alkotott véleménye változóban volt, a felsőoktatási intézetek tanulói a haragjukat többféleképp is kifejezhették. Az egyik ilyen fontos és a véleménynyilvánításra alkalmas kifejezőeszköz a zene volt.

Szinte megszámlálhatatlan dalt ihletett ez a háború is a hatvanas, hetvenes években. A megszületett szerzemények többsége úgynevezett "protest song", azaz tiltakozó dal volt. Ez a műfaj már hosszú ideje jelen van a történelemben, az első darabját 1381-ben, a Wat Tyler-féle parasztfelkelés alatt alkották The Crutty Wren címmel. Az ellenállási dalok eredeti műfaja a folk volt, mára azonban a legtöbb zenei stílusba beépültek. Jelentőségük az egyes társadalmi megmozdulások idején erősödik fel igazán.

Mint láthatjuk, a zene és azon belül a dalok üzenete nagyon fontos eleme a tiltakozásoknak. A hatvanas évek elején egy viszonylag kicsi, de odaadó közönséget érintett meg az a fajta folkkal átitatott tiltakozó muzsika, melyet Joan Baez vagy Bob Dylan neve fémjelzett. Ők a dalaikon keresztül a polgárjogokért zajló küzdelembe kapcsolódtak be. Az olyan szerzemények, mint The Lonesome Death of Hattie Carroll Bob Dylantől vagy a Birmingham Sunday Joan Baeztől a polgárjogi harcok veszteségeit hangsúlyozták.

Amint az Egyesült Államok beavatkozott a második indokínai háborúba, a polgárjogokért éneklő szerzők immáron a hadviselés ellen is protestáltak. Az elkövetkező néhány évben a háborúellenes tiltakozás több amerikai egyetemre is átterjedt. Hamarosan folkénekesek és rocksztárok is megjelentek a nagygyűléseken.

A háború eszkalálódása magában hordozta annak a lehetőségét, hogy egyre több és több fiatalt soroznak be a hadseregbe. Ebben a hangulatban született meg a I Feel Like I'm Fixing to Die Rag című dal, melyet Country Joe MacDonald írt. A keserű szövegű szerzemény ("Legyetek ti az elsők a környéken, akiknek a fia egy dobozban jön haza") jelképe lett a tiltakozó akcióknak, újra és újra felcsendült a tüntetéseken, s a fiatalok egymásnak énekelték.

1967 októberében hozták először színre a vietnami háború ellen tiltakozó mozgalom egyik fő jelképévé vált zenei darabját, a Hair-t. A műben felcsendülő szerzemények háborúellenes hippihimuszokká váltak. Az új stílust teremtő alkotásnak a szövegét - mely egyúttal több tabut is megdöntött - James Rado és Gerome Ragni írta, zenéjét Galt MacDelmot szerezte. A Hair sikere szinte megállíthatatlan volt, 1750-szer játszották a Broadwayn, s 12 évvel a bemutató után Milos Forman rendezésében filmet is készítettek belőle.

A legendás woodstocki fesztiválnak, a flower power szárnyalása és a hippi-generáció mámoros örömünnepe mellett szintén volt háborúellenes felhangja. Ebben az időszakban a protest dalok új köntöst nyertek, a korábbi folkos beütésű számok helyett immár tiltakozó rockdalok is születtek. A politikai demonstrációk egybeolvadtak a kulturális megmozdulásokkal. A hippi-éra két kedvenc San Franciscó-i zenekara, a Jefferson Airplane és a Grateful Dead szintén kapcsolatba hozhatók a korabeli békemozgalmakkal, igaz, a munkásságukról legtöbbeknek a drogba-öltött acid-rock jut eszébe.

Emlékezetes momentuma a woodstocki népünnepélynek, mikor a fesztiválozók az Egyesült Államok zászlóját égették el, majd Jimi Hendrix eljátszotta az amerikai nemzeti himnuszt - egy meglehetősen szokatlan verzióban. Természetesen felléptek a fesztiválon azok a művészek is, akik már a rendezvény előtt is szót emeltek a vietnami beavatkozás ellen. Country Joe eljátszotta az addigra háborúellenes himnusszá váló dalait, a Crosby, Stills, Nash and Young nevű formáció pedig a kenti egyetemisták emlékére írt Ohio-t.

Nixon elnök vietnami politikája - amelynek során amerikai katonákat vontak ki a csatatérről - megnyugvást eredményezett. Az egyetemi diáktüntetések száma is fokozatosan csökkent, amint a béketárgyalások kedvező fordulatot vettek. Ezzel a konfliktussal kapcsolatos egyik utolsó tiltakozó dalt 1972-ben írta Joan Baez Hanoi bombázásáról.

De lássuk, melyek voltak a legjellemzőbb vietnami témájú szerzemények a korszakból!