Ismét letartóztatták Scott Weilandot

Vágólapra másolva!
A Velvet Revolver énekesét, Scott Weilandot tudatmódosító szer hatása alatti vezetés és ebben az állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmény miatt tartóztatták le. Jelenleg 40 ezer dollár óvadék fejében szabadlábon védekezhet. Az énekes még november 21-én balesetet okozott Kaliforniában.
Vágólapra másolva!

A korábban évekig drogfüggőséggel kezelt Scott Weiland újra nehéz napok elé néz.

A Velvet Revolver jelenlegi, és a Stone Temple Pilots volt énekesét ugyanis illuminált állapotban elkövetett közlekedési bűncselekmény vádjával tartóztatták le a napokban. Weiland november 21-én Kalifornia államban közúti balesetet okozott. Az eset során a helyszínre kiérkező rendőrök megszondáztatták a zenészt, akinél azonnal kimutatható volt az ittas állapot. Weilandot így rögvest bekísérték a helyi rendőrörsre, ahol hiába próbálkoztak vizelet és vérvizsgálattal, az énekes nem ment bele. Csak 40 ezer dollár óvadék fejében távozhatott szabadlábon, és az első bírósági tárgyalásra december 13-án kerülhet sor.

Weiland sajtószóvivői természetesen tagadják, hogy bármilyen befolyásoltságban lehetett volna a zenész a baleset bekövetkeztekor, és álláspontjuk szerint csak egy kisebb közúti baleset történt. "Önkéntesen vállalta a helyszínen a szondáztatást, aminek eredménye a védelem szerint bőven a megengedett érték alatt volt" - nyilatkozta Kristine Ashton-Magnuson, Scott Weiland sajtószóvivője. Aki hozzáfűzte: "Weiland izgatottan várja a bírósági tárgyalást. Már csak azért is, hogy tisztázni tudja az ügyet."

A hatóságok egyébként nem hozták nyilvánosságra, hogy az immár négy éve "tiszta" Weilandot kábítószeres vagy pedig alkoholos befolyásoltsággal gyanúsítják.