Az autószerelő és a pincér évtizede

Ami a nyolcvanas években a Stock Aitken Waterman trió volt a popzenében (velük két hete foglalkoztunk), körülbelül ugyanazt jelentette egy évtizeddel korábban a Chinn-Chapman szerzőpáros, mely egy időben kibérelte szerzeményeinek a slágerlisták csúcsát, számos előadóból az ő világslágereik csináltak sztárt. Bár a Sweet, Suzi Quatro vagy a Mud sikerdalairól gyakran szokás lekicsinylően nyilatkozni, bevallhatjuk, hogy soha rosszabb slágereket, mint amilyenekkel ez a két dalszerző megajándékozta a világot.

Nicky Chinn és Mike Chapman legfőbb erénye talán az volt, hogy nemcsak egy bizonyos stílusban mozogtak otthon, hanem képesek voltak a megújulásra. Nevük leginkább a glam rock sztárjaival kapcsolódott össze, de korántsem csak ebben a közegben tudtak érvényesülni, és sikereik a glam-korszak lecsengése után sem apadtak el, és már előtte is megalapozták dalszerzői hírnevüket. Sőt, Chapman producerként az új hullám sztárjaival is megtalálta a hangot, és fűződnek még sikerdalok a nevéhez a következő évtizedben is.

Ahogyan a Stock Aitken Waterman trióból is akadt egy "diktátor" típus Pete Waterman személyében, addig a brit sajtóban csak "Chinnichap" néven emlegetett párosból egyértelműen Mike Chapman volt a vezérürü, aki később Chinn nélkül is talpon tudott maradni a popvilágban, és a producer szerepe is tökéletesen feküdt neki.

Az ausztrál születésű Chapman zenészként kevés sikerrel próbált érvényesülni Nagy-Britanniában a Tangerine Peel nevű zenekarral, majd a szerencse összehozta Chinnel, aki nem sokkal korábban döntött úgy, hogy mégsem autószerelőként szeretni megélni a továbbiakban, hanem inkább dalszerzőként. A tehetsége hamar meg is nyilvánult, de igazán csak akkor nyert teret, amikor a véletlen összehozta Chapmannel, aki abban az étteremben dolgozott pincérként, ahová Chinn járt.

A Chinn-Chapman tandem 1970-ben állt össze, és céltudatosan megkeresték a korszak egyik legsikeresebb producerét, Mickie Mostot, akinek már saját lemezkiadója is volt RAK Records néven. Chinn visszaemlékezése szerint az otthoni számán keresték meg, és ajánlották fel szolgálataikat, mire a pragmatikus Most rögtön másnapra találkozót beszélt meg velük, és ugyan a páros által mutatott dalok közül csak egy tetszett neki (Tom Tom Turnaround), arra rögtön lecsapott, és a New World nevű együttes sikerre is vitte.

Chinn és Chapman lettek tehát a RAK házi szerzői, és 1971-től kezdve egy feltörekvő zenekart, a Sweetet látták el slágerekkel. Kezdetben a korszak divatának megfelelően könnyed, akár bugyutának is nevezhető bubblegum dalokat bocsátottak a Sweet rendelkezésére (Funny Funny, Co Co, Poppa Joe, stb.), melyek hamar komoly slágerek lettek nemzetközi szinten is. A Sweet tagjainak azonban nem tetszett ez a marionettfigura szerep (főleg, hogy több felvételen nem is ők, hanem stúdiózenészek játszottak), és szerették volna eltolni a súlypontot az általuk favorizált keményebb stílus felé, melyből egyébként ízelítőt is adtak azokon a saját szerzeményeiken, melyek nagy ritkán felkerülhettek egy albumra vagy inkább egy kislemez b-oldalára.

A Sweet slágerei fokozatosan tolódtak tehát a zenekar által is favorizált hardrockosabb irányba, bizonyíték erre a Little Willy, mely azonban még mindig nem tetszett a tagoknak, ám hiába: "Hát nem volt éppen egy szimfónia, viszont sláger volt, és megmondtuk nekik, hogy márpedig meg fog jelenni, akármit is gondolnak" - mondta erről Chinn.

Az igazi csúcskorszak azonban akkor jött el, amikor sikerült a Sweet és a szerzőpáros igényeit is egyaránt érvényesíteni, vagyis megmaradt a slágeres dallamvezetés, ám ehhez rockos, kemény gitárhangzás társult, döngölős alappal - ez lett az új Chinn-Chapman formula, mely később más előadókat is segített. Persze akkor már tombolt a glam-korszak Angliában, ahol a T. Rex volt a szupersztár, de gyorsan felzárkózott mellé David Bowie. A glam rock hamar kitermelte a maga slágeresebb oldalát is, melyet egyesek megkülönböztetőleg glitter rocknak neveznek, mindenesetre ide szokás sorolni a kellően excentrikus megjelenésű, viszont sorozatban rendkívül fülbemászó slágereket kitermelő előadókat, mint Gary Glitter és a Chinn-Chapman páros védencei, főként a Sweet.

A Wig-Wam Bam (1972) volt az első olyan sláger, melyen ténylegesen a Sweet tagok is játszottak, és ezt olyan megaslágerek követték, mint a Blockbuster, a Hell Raiser, a Ballroom Blitz vagy a Teenage Rampage. Egytől egyig energikus és fülbemászó darabok, melyek megfelelően agresszív tematikájúak is a tizenéves célközönségnek, és amelyek világszerte a tinédzserek kedvenceivé tették a Sweetet 1973 és 1974 között.

Chapman, Suzi Quatro és férje, Len Tuckey

Ez amúgy is a Chinn-Chapman páros legjobb két éve volt, összesen 19 slágerrel képviseltették magukat a brit Top 40-ben, melyek között több No. 1 is akadt, és nemcsak a Sweetnek köszönhetően. Ekkor már ők egyengették az amerikai basszusgitáros-énekesnő, Suzi Quatro pályáját is, aki rövidesen szintén a legnagyobb sztárok közé tartozott, csupa Chinnichap slágerrel. Ezek mind a bevált formulán alapultak: törzsi ritmusok, kemény rockos alap, és mindent vivő refrének. A korszak harmadik sikercsapata, melyet Chapmanék tettek fel a világtérképre, a Mud volt, mely tehetséges zenészekből állt ugyan, "mindössze" a slágerek hiányoztak, ám a párosnak köszönhetően ezek is meglettek: Tiger Feet, Dyna-Mite, The Cat Crept In, Lonely This Christmas - az utóbbi kivételével mind kellően táncolható, slágeres rock & roll szám, ellenállhatatlan refrénekkel.