Valentin-napi magány - hallgasd meg a Linkin Park új lemezét!

Megy az idő a Linkin Parkkal is: a nu-metal egyik legnagyobb sztárcsapata harmadik sorlemezén sikeresen folytatja az előző albumán már megkezdett folyamatot, és sikeresen vedlik át modern rockzenekarrá, amely élvezhető akár 15-től 40 éves korig is. Hallgasd meg a Linkin Park Minutes to Midnight című lemezét csütörtök délig az [origo]-n!

Hét év szinte minden szempontból sok idő, de a popzenében különösen. Amikor 2000-ben a Linkin Park megjelentette a bemutatkozó lemezét, a rap-metál volt az uralkodó műfaj az amerikai tinédzserek között, és ez a három évvel későbbi Meteora lemez idején sem változott még meg, bár az együttes már akkor is próbálta bebizonyítani, hogy több lábon áll.

Most azonban már nincs is más választása, ha életben akar maradni: rap-metállal már kevés lemezt lehet eladni manapság, a régi rajongók is kinőttek a tinédzserkorból, a mai tizenévesek tömegeit pedig már az emo hívószóval jobban meg lehet fogni. Ami még ennél is fontosabb, már maguk a tagok sem ugyanazokkal a kamaszkori problémákkal küzdenek, hanem beléptek az ugyancsak embert próbáló késő húszas éveikbe.

A zenekar (Chester Bennington, Mike Shinoda, Brad Delson, Dave "Phoenix" Farrell, Rob Bourdon és Joseph Hahn) utoljára 2004-ben a hiphop-szupersztár, Jay-Z közreműködésével készült Collision Course-szal jelentkezett utoljára. A furcsa párosítás egy egész új, még szélesebb plénum elé is kivitte a zenekart, mindeközben pedig Mike Shinoda is újra felfedezhette hiphopos gyökereit, ami a Jay-Z által producerelt side-projectet, a Fort Minort eredményezte.

A héten megjelenő Minutes to Midnight pedig ez előzetes nyilatkozatoknak megfelelően a zenekar eddigi legambiciózusabb és ugyanakkor a konvencionális rockzenéhez leginkább közelítő anyaga. A sztárproducer, Rick Rubin irányításával készült anyagon a legnagyobb újdonságot talán a gazdag és ebben a stílusban kevéssé megszokott hangszerelés jelenti, no meg az, hogy - néhány pattogós daltól eltekintve - a Linkin Park is beállt azon zenekarok sorába, amelyek a U2 és a Coldplay stadiontöltő populáris rockzenéje révén próbálnak megújulni.

A zenekar új hangzásától azonban nem idegenek az emós stílusjegyek sem (a megtört férfiszívek belsejét megvilágító szövegek olyan témákról, hogy milyen rossz épp Valentin-napon magányosnak lenni, továbbá "őszinte, szívből jövő" énekhang, a szükséges melodrámával), a metálos gitárriffből pont annyi van, ami még egy "modern rockzenekar" esetében épp elvárható, Mike Shinoda pedig kicsit háttérbe szorul ugyan - de amikor előkerül, általában ő viszi el a show-t.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a Linkin Park túléli az őt híressé tevő műfaj halálát, hiszen a Minutes to Midnight ugyan semmi olyat nem mutat, ami az elmúlt öt-tíz évben az újdonság varázsával járt volna, de borítékolhatóan sikeresen érez rá arra, mit is akar hallani tőle a közönsége. És jelen esetben ez a legfontosabb.