Lily Allen mégsem büszke az alakjára

Vágólapra másolva!
Lily Allen legújabb önvallomásában rusnyának és kövérnek írja le önmagát. És akihez hasonlítja magát, nem más, mint fő vetélytársa, Amy Winehouse. Vajon sikerül feldühítenie egy újabb kollégát?
Vágólapra másolva!

Lily Allen legutóbbi blogbejegyzésében - amit a MySpace.om/lilymusic alatt lehet elolvasni - bizony elég pesszimistán nyilatkozott önmagáról.

A fiatal énekesnő eddig büszke volt teltebb alkatára, de mostanra kezd ráébredni, hogy mégiscsak vékonyan szép az élet egy sztár számára. Még a plasztikai műtét gondolatával is eljátszott az elmúlt időszakban. Megjegyzésével pedig valószínűleg még egy zenész kolleginát. Amy Winehouse-t is szépen megbánthatott, akinek - szerinte rusnya - külsejéhez hasonlította önmagát.

"Kövér és csúnya vagyok, sőt még szarabbul nézek ki, mint Winehouse"- írja a blogjában.

Ezt a bejegyzést egyébként az amerikai promóturnéja közben írta. Allen igaz, hogy áprilisban fáradtságra hivatkozva lefújta a nyári amerikai turnéjának szinte valamennyi állomását, de a kinti promóciós fellépéseit és interjúkötelezettségeit nem úszhatta meg.

"Ez is én vagyok, most épp egyedül a nagy Amerikában. Sokáig büszke voltam magamra, hogy erős akaratú vagyok és nem hagyom, hogy néhány hülye csajszi hatására változtassak a külsőmön. Úgy éreztem, hogy teljesen mindegy, hogy ducibb az alkatom, hiszen nem model, hanem énekesnő vagyok" - folytatta Lily Allen.

"Mostanra viszont félek, hogy már nem vagyok elég erős és én is ennek az ördögi gépezetnek az áldozata leszek. Tudjátok, hogy épp könnyek között írom e sorokat egy Seattle-i hotelszobában. Az elmúlt pár órában a gyomorgyűrűzéssel és a lézeres zsírleszívással kapcsolatos oldalakt olvasgattam."

A tavalyi év egyik legnagyobb brit felfedezettjének blogja nem először kerül a hírekbe, hiszen beszólt ott már több popsztárnak is, Bob Geldoftól a Kooksig.