Zenei tömegvallás a Szigeten

Vágólapra másolva!
Az idei Sziget egyik legnagyobb ütőkártyája egész biztosan az a zenekar lesz, amely szinte már vallást teremtett a zenéjéből, és spirituális szeánsszá alakította a koncertjeit. A Tool szférákat átívelő art rock show-ja olyan esemény lesz, amire hazánkban még nem nagyon volt példa, és hogy hogyan is lett egy együttesből szakrális élmény, azt megpróbáljuk összefoglalni a következő összeállításban.
Vágólapra másolva!

A Tool zenekar rajongótáborát, elért kereskedelmi és kritikai sikereit és a köré épült elképesztő művészi mikro-univerzumot leginkább könyv terjedelemben lehetne taglalni, de most megkíséreljük röviden áttekinteni, hogy miről szól ez a zene és ami mögötte van. Mert a Tool egy zenekar, ez eddig tiszta sor, azonban az együttes tagjai, az őket körülvevő mítosz és az a multiművészeti produktum, amit létrehoznak, messze túlmutat egy hagyományos zenekaron.

A történet valamikor az 1980-as években kezdődött, amikor egy Maynard James Keenan nevű alig húszéves srác meglépett a seregből és a katonai suliból, hogy művészetet tanuljon egy michigani főiskolán, majd kisállatboltok belterét rendezgesse Los Angelesben. Ez idő tájt hozta össze a sors közös ismerősök révén a később Toolként egyesült bandát: Adam Jones gitárral, Paul d'Amour basszusgitárral szállt be. A teljességhez már csak egy dobos hiányzott, a jelentkezők viszont sorra lemondták a próbákat, míg végül Danny Carey megsajnálva a bénázó triót beszállt néhány jammelés erejéig, amiből aztán létrejött a Tool, és megkezdődött a legendagyártás.

Az első ködös történet mindjárt a névválasztás körül leng, ugyanis jó ideig egészen komolyan gondolva hirdették, hogy a csapat neve szoros összefüggésben áll egy lakrimológia nevű filozófiával, amit bizonyos Ronald P. Vincen alapított, könyvében lefektetve az alapokat. Ennek - mondták a tagok - a lényege a fájdalom és szenvedés útján elért "magasabbrendű létezés", amihez az ő zenéjük egy eszköz, ha úgy tetszik útmutató (a tool szó magyarul szerszámot, eszközt jelent). Mivel a történetnek semmilyen hiteles valóságalapja nem mutatható fel, például az emlegetett könyvről sem található érdemi referencia, így valószínűsíthető, hogy az egész csupán a zenekar kitalációja és a szcientológiára adott szatirikus riposztja, de azt a későbbiekben is fenntartották, hogy zenéjük katalizátora annak, hogy az ember megtalálja, amit keres, legyen az bármilyen igazság.

Az ilyen és ehhez hasonló, alaposan túlmisztifikált magyarázatok, történetek és mellékszálak jól jellemzik a zenekar teljes életútját, azonban nem csupán a kitalált történetek miatt van a Toolnak egyfajta túlvilági hangulata. Ott van mindjárt a zenei stílus, ami bár a kezdetekben erőteljesebb és nyersebb hangzású volt, mint a későbbi, sokkal letisztultabb anyagok, de már az első felvételek is jellemzően lassabb tempójú, húzós dinamikájú dalok voltak, magukon hordozva a nagy hatású elődökként megjelölt King Crimson és Pink Floyd hipnotikus ritmusainak nyomait. Ehhez jön hozzá a sokszor spirituális témákat feldolgozó, máskor lázadó, de minden esetben mély és nehezen emészthető szövegvilág.

A zenei stílust meghatározni már nehéz feladat, hiszen ebben még talán a tagok maguk sem tudnának teljesen megegyező álláspontra jutni. Leggyakrabban nem is a ritmika, a hangszerek vagy a dallamok alapján szokás behatárolni a Toolt, sokkal inkább maga a jelenség, az egész zene esszenciája nyomán lehet ráhúzni a neoprogesszív vagy art rock (esetleg a keménység szubjektív megítélése függvényében a rock szót metálra cserélve) jelzőket. Ettől eltérő kategorizálást pedig már csak azért sincs értelme ráerőltetni a bandára, mert az életútjában folyamatosan annyira meghatározóak a kísérő művészeti mellékágak, hogy emiatt is a legjobb az art jelzőt a meghatározásba építeni.