Iggy Pop továbbra is a péniszéről szeretne énekelni

Vágólapra másolva!
Iggy Pop a napokban adott interjújában újfent arról beszélt, hogy továbbra is szeretne dalokat énekelni a nemi szervéről. A rocklegenda azt is hozzáfűzte, hogy főleg olyan dolgokról szeret énekelni, aminek van valamilyen jelentősége. A péniszét bizony ide sorolja.
Vágólapra másolva!

A 60 éves ősrocker, Iggy Pop botrányos viselkedésével eddig is rendszeresen felhívta magára a sajtó figyelmét, és az idő múlásával mit sem változott mindez.

Nemrégiben új dalszövegei kapcsán került a kritikusok látókörébe, különösen egyik régi újságíró barátja, a korábban a New Musical Expressnél dolgozó Nick Kent esett a zenésznek a legutóbbi Stooges-albumon, a The Weirdness-en szereplő szövegekért.

A támadás alapja, hogy Iggy kicsit sokan emlegeti dalaiban a nemi szervét, többek között a Trollin' című számban a "my dick is turning into a tree" (kb. "a péniszem fává változik") sor váltotta ki a kritikusok ellenszenvét. De Iggy szerint ezzel semmi baj nincs, hiszen a zenéjében - akárcsak az élete más területén is - komoly szerepet tölt be a pénisze. Legalábbis ezt támasztja alá a nemrégiben a Rolling Stone magazinnak adott interjúja: "Az ember arról ír, ami igazán fontos számára." És hogy a nemi szerve ennyire fontos lenne? A válasz persze, igen. "Most őszintén. Hányszor gondolok a péniszemre? Szinte folyamatosan. És jogom van hozzá, hogy erről énekeljek. Meg aztán ez egy teljesen természetes dolog" - fűzte hozzá Iggy.

Iggy Pop régi bandája, a Stooges első, rocktörténeti jelentőségű, cím nélküli lemeze 1969-ben jelent meg, és ugyan megjelenésekor nem keltett nagy feltűnést, de a zenekar hamar kultikus státusra tett szert, és a pár évvel később kibontakozó punkmozgalom idején már egyöntetű tisztelet övezte a bandát. Az együttes azonban ezt a sikert már nem érte meg, 1973-ban ugyanis feloszlott, és frontembere, Iggy Pop (eredeti nevén James Newell Ostenberg) sikeres, noha számos buktató nehezítette szólókarrierbe kezdett. A Stoogest - valamennyi balhés és önpusztító rockzenekar prototípusa - igazán az ezredforduló utáni garázsrock-revival kapcsán emlegették sokat, akkor már nem volt olyan valamirevaló zenekar, amely ne emlegette volna Iggyéket a legfontosabb ihletői között. Az idén 34 év szünet után újra lemezzel jelentkező együttes albumát a kritikák nem dicsérték az egekig.