Az ausztrálok sem kérnek Snoop Doggból

Vágólapra másolva!
"Nem az ilyen fickókat várjuk Ausztráliába" - ezt a sommás indoklást adta csütörtökön  Kevin Andrews ausztrál bevándorlási miniszter annak kapcsán, hogy a brit hatóságok után az ausztrálok sem adtak vízumot Snoop Doggnak, a "gangsta rap" sztárjának.
Vágólapra másolva!

Snoop Doggot, igazi nevén Calvin Broadust, az ausztrál MTV videódíjainak hét végi gálájára hívták volna az ötödik kontinensre.

"Egy rakás ítélet van a rovásán. Az az ember egy Los Angeles-i banda tagja volt és láthatóan ma is kapcsolatban áll régi társaival. Köze volt gyilkossági, rablási és drogügyekhez is" - tette hozzá a miniszter. Tény, hogy a 35 éves rappert április 11-én ítélték el három évi felfüggesztett börtönre, öt évi próbaidőre Kaliforniában kábítószer- és lőfegyverbirtoklás címén.

Rövid időn belül ez a második eset, hogy Snoop Doggtól megtagadják a beutazási vízumot egy országban. Márciusban nagy-britanniai turnéját volt kénytelen lemondani, mert egy évvel korábban, a londoni Heathrow repülőtéren stábja öt tagjával letartóztatták, miután a rendőrökkel való szóváltásuk tettlegességig fajult és a verekedésben nyolc rendőr megsebesült.

Ezt követően Snoop az egész európai turnéját lemondta, ennek megfelelően az április 5-re tervezett, budapesti fellépése is elmaradt.