Bezár a világ leghíresebb rockklubja

Vágólapra másolva!
A legendás New York-i CBGB klub október 15-én egy utolsó nagy koncerttel búcsúzik el a rajongóktól. A rockzene történetének egyik legfontosabb klubja volt hőseivel köszön el a közönségtől.
Vágólapra másolva!

A CBGB klub 1973 decemberében nyitotta meg kapuit New Yorkban, és bár a rövidítés a "country, bluegrass, blues" stílusokat takarja, a klub mégis a punk és a new wave bölcsőjeként szolgált. Itt váltak ismertté olyan alapvető jelentőségű előadók, mint a Ramones, a Blondie, a Talking Heads, a Television vagy Patti Smith. Utóbbi színpadra is lép a záróesten, de játszik a Blondie is egy akusztikus szettet, illetve a hely más törzsfellépői is láthatók lesznek majd.

33 évvel a nyitás után az utolsó koncertre stílszerűen 33 dollárért lehetett jegyet kapni, de természetesen már minden jegy elkelt a vasárnapi eseményre. A CBGB-nek azért kell bezárnia kapuit, mert a klubnak otthont adó ingatlan tulajdonosa nem újítja meg az alapító Hilly Kristal bérleti szerződését, mivel nem tudtak megegyezni a bérleti díj összegében.

A CBGB nem tűnik el, csak átalakul: a tervek szerint rövidesen újra megnyitja kapuit, de már Las Vegasban. Kristal úgy nyilatkozott az AP hírügynökségnek, hogy minden mozdíthatót magával visz, még a piszoárt is.