Eladó a halott rocklegenda háza

Vágólapra másolva!
A Pink Floyd júliusban elhunyt alapítójának, Syd Barrettnek az eladásra kínált háza sok érdeklődőt vonz, és a reménybeli vevőket a néhai zenész saját dekorációi sem riasztják el.
Vágólapra másolva!

Syd Barrett 1981-ben költözött a harmincas években épült, három hálószobás, kétszintes cambridge-i ikerház egyik felébe, melyet csak szombaton negyvennél is többen tekintettek meg. A házat áruló ingatlanügynökség szerint igen nagy az érdeklődés a 300 ezer font irányárral értékesítésre kínált ház iránt, és már több konkrét vételi ajánlat is érkezett.

A házban megmaradtak a hatvanéves korában meghalt Barrett saját készítésű - a Reuters fogalmazása szerint "szedett-vedett" - dekorációi is, melyek további vonzerőt jelentenek a rajongók számára. "Barrett egy ikon volt, úgyhogy természetes az átlagosnál nagyobb érdeklődés" - mondta a Cheffins ingatlanügynökség munkatársa. Hozzátette, hogy a házat megtekintő, több tucat érdeklődő között feltehetően többen is voltak, akik csak kíváncsiságból nézték meg a volt rocksztár lakását.

A Roger Keith Barrett néven anyakönyvezett Sydtől 1968-ban vált meg a Pink Floyd, miután a hallucinogén drogok mértéktelen fogyasztása következtében az alapból is meglevő pszichés zavarai egyre jobban eluralkodtak rajta. Barrett idegösszeomlását követően még két szólólemezt készített, ám ezt követően gyakorlatilag kivonult a társadalomból, és elrejtőzött a külvilág elől.

A magányosan élő Barrett kertészkedéssel, festegetéssel és a ház körüli teendők elvégzésével múlatta az időt, és nem volt hajlandó foglalkozni korábbi életével, így a néha megjelenő rajongókkal vagy újságírókkal sem állt szóba. Ez a rejtélyes viselkedése csak fokozta Syd kultuszát, noha az volt róla a közvélekedés, hogy egyszerűen csak elborult elmével élte végig élete utolsó harminc évét.

A rendezett, takaros ház egyébként ápolt kertjével egyáltalán nem egy rocksztár otthonának tűnik, és nővére, Rosemary Breen szerint is Syd Barrett "a csendet és a nyugalmat" szerette a házában.