Letartóztatták a Korn-koncerten történt gyilkosság gyanúsítottját

Vágólapra másolva!
A Korn és a Deftones koncertjén augusztus 1-jén történt halálesettel kapcsolatban eddig egy férfit tartóztatott le az atlantai rendőrség.
Vágólapra másolva!

Egy 24 éves férfit vádolnak a hatóságok azzal, hogy az atlantai HiFi Buys Amphitheatre-ben rendezett koncerten olyan súlyosan bántalmazta a 30 éves Andy Richardsont, hogy az két nappal később belehalt sérüléseibe.

A BBC által idézett közlemény szerint Michael Scott Axley és egyelőre ismeretlen társai keveredtek konfliktusba Richardsonnal és társaságával, miután Axley-ék a tanúk vallomása szerint folyamatosan kötekedtek a színpad előtt kialakult dühöngőben, és egyértelműen keresték a konfliktust.

A nyomozás eddigi eredményei alapján Richardsonnak és társaságának már a végzetes támadás előtt is volt konfliktusa két, szemmel láthatóan ittas férfival a koncert alatt, mert aggódott, hogy veszélyeztetik terhes barátnője és a velük levő, mentálisan sérült gyermekük egészségét.

Az áldozat barátai elmondták, hogy látták, amint a visszatérő támadók egyike megüti Richardsont, aki a betonozott talajra esett, olyan szerencsétlenül, hogy koponyalapjával érte a földet. A Korn, amely a koncert fő fellépője volt, közleményben ítélte el az esetet, és mindenkit megkért a hatóságokkal való együttműködésre.