Fatboy Slim: The Greatest Hits (Why Try Harder)
Előzmények: Quentin "Norman" Cookról még mindig elég kevesen tudják, hogy boldogult ifjúkorában egy hagyományos brit gitárzenekarban, a Housemartinsban basszusgitározott. Az idén 43 éves DJ szupersztár nem esett kétségbe, amikor a zenekar 1987-ben feloszlott, hiszen az akkor kibontakozó acid house mozgalom rövid idő alatt ráállította az elektronikus zenére. Cook egyszerre több projektben is dolgozott: sikeres volt a Beats International nevű együttessel, majd a Freak Power gitárosaként és a Pizzaman nevű techno formáció agyaként is. Aztán találta meg az igazi önmagát Fatboy Slimként (a borítón is a kövér fiú képe szerepel), és innentől kezdve már ismerős a sztori: remixek, majd slágerek, amik a kilencvenes évek második felének egyik legsikeresebb és legkeresettebb előadójává tették. A big beatnek nevezett stílus virágzása idején Fatboy volt a műfaj legnagyobb sztárja - pech, hogy rövid életű big beat hanyatlása magával vonta Fatboy Slim elhalványulását is, és inkább mixalbumokon dolgozott, miközben a két évvel ezelőtti, Palookaville című lemeze különösebb feltűnés nélkül került a boltokba.
Eredmény: Mi más hozhatná hát vissza a köztudatba Fatboy Slim nevét, mint egy válogatás, a legnagyobb slágerekkel? Bár a techno különböző ágai az igen gyorsan avuló kategóriába tartoznak, és ez alól a big beat sem kivétel, Fatboynak azért vannak olyan számai, amelyek nemcsak 1998-ban számíthattak érdeklődésre: a Rockafeller Skank vagy a Praise You például még ma is fel-feltűnik a rádiókban. Egy évtized munkáját öleli fel a lemez, rajta 18 szám, még a Groove Armadának készített I See You Baby és a Cornershopot befuttató Brimful of Asha is, valamint egy új kislemez, The Old Pair Of Jeans címmel.
Kiknek ajánlható: Akik el akarják adni a régi Fatboy Slim-lemezeiket - igazság szerint tényleg elég egy válogatás Norman Cook munkásságáról, nehéz elhinni, hogy a slágerein kívül a lemezeket kitöltő, gyakran 7-8 perces ecstasy fűtötte partiszámokat bárki is végig tudná hallgatni 2006-ban.
Olyan, mint: Egy best of lemez esetén ez a kategória felesleges is.
Diana Ross: Blue
Előzmények: A már 62 éves soul-díva igen ritkán jelentet meg már új lemezeket (utoljára hét évvel ezelőtt), és most is egy évtizedekig a polcon porosodó anyagot poroltak le újra. Így aztán Diana Ross szép lassan kikopott a köztudatból, noha minden idők egyik legsikeresebb énekesnője, kezdetben a Supremes tagjaként volt a vezető énekesnője a korszak legnépszerűbb csajtriójának, majd annak feloszlása után, 1969-től szólóban is megőrizte pozícióját az elitben. Így történt ez egészen a nyolcvanas évek közepéig, még filmszínészként is igen gyakran foglalkoztatták, ám szép lassan eltűnt a porondról, és visszatérő lemezei sem hozták meg a kívánt hatást.
Eredmény: A Blue felvételei 1972-ben készültek, nem sokkal azután, hogy Ross eljátszotta Billie Holiday szerepét a Lady Sings The Blues című filmben, ahol tökéletesen adta elő Holiday klasszikusait. Ezen felbuzdulva készített egy másik lemezt, melyen 12 dzsessz-standard szerepelt. Ross híres kiadója, a Motown vezetője, Berry Gordy azonban úgy döntött, hogy az énekesnő karrierjének többet használna, ha visszatérne a poposabb hangvételű zenéhez, és így a Blue maradt szalagon. Most végre kiadták, négy másik felvétellel együtt, és Ross mindegyiket sikerrel igazította a saját egyéniségéhez.
Kiknek ajánlható: A vokális dzsessz és Gershwin rajongói, Diana Ross kedvelői, és mindenki más, aki érdeklődik egy 24 évig titkolt klasszikus iránt.
Olyan, mint: "Csak" a világ egyik legjobb énekesnője énekel évtizedekkel korábbi klasszikusokat a maga módján, szóval semmi különös.