Nemcsak nálunk tarol a Megasztár

Vágólapra másolva!
A héten kevés új lemez jelent meg a tengerentúlon, így még mindig a country uralja a listát. A britek legújabb megasztárjukat juttatták a csúcsra, a német poppiacra lengyel tinilányok törtek be, nálunk pedig Bartók Eszter vette üldözőbe Zámbó Jimmyt.
Vágólapra másolva!

A tengerentúli albumlistát továbbra is a Rascal Flatts nevű country trió vezeti Me and My Gang című lemezével - utoljára a Coldplay X&Y-ja állt folyamatosan három hétig az élen, még tavaly júniusban. A country előadók közül ez a teljesítmény legutóbb a Dixie Chicks Home című albumának sikerült 2002-ben, ennél tovább ebben a műfajban Shania Twain Up!-ja uralta a listát, amely szintén 2002-ben öt hetet töltött egyhuzamban a csúcson. A Rascal Flatts albumából eddig több, mint 1 200 000 darab talált gazdára három hét alatt, míg a country listán már a lemez címadó dala is bekerült a legjobb negyvenbe. Ezenkívül hallhatók lesznek a nemsokára a filmszínházakba kerülő, Cars (Verdák) című animációs családi mozi filmzenealbumán is.

A második helyre visszatért a NOW! válogatásszéria huszonegyes számú darabja, míg egy helyet javított a High School Musical filmzenealbuma. A Zac Efron főszereplésével készült mozi zenei anyaga, a maga 1,7 milliós eladásával vezeti az eddigi összetett 2006-os lemezeladási adatokat. Filmzenealbum legutóbb 1998-ban volt az év bestsellere, akkor a Titanic és Leonardo DiCaprio nem csak a jéghegy, de a Billboard lista csúcsát is eltalálta, és tizenhat hétnek kellett eltelnie, míg végül a lista második helyére süllyedt.

A múlt héthez képest Tim McGraw egy, James Blunt három pozícióval került feljebb, és Shakira Oral Fixation Vol. 2 című anyaga a Hips Don't Lie sikerének köszönhetően újra a Top 10-ben található, akárcsak a kanadai Daniel Powter, aki megőrizte kilencedik helyét, Bad Day című slágere pedig már ötödik hete vezeti a Hot 100-ot. Pink legújabb albuma két pozíciót esett vissza, és vele kapcsolatos hír még, hogy európai turnéja szeptember 27-én kezdődik Zürichben és egészen december 12-ig járja a kontinens nagyvárosait. Hozzánk legközelebb december 10-én Bécsben lép fel. Mi azonban előbb is láthatjuk, hiszen ő lesz az idei Kapcsolat koncert sztárvendége június 18-án a Felvonulás téren. Jelenleg a második kislemezdal, a Who Knew videóján végzi az utolsó simításokat.

Forrás: EMI

Panic! At The Disco


A Top 20-ba újra visszatért Sean Paul legújabb, The Trinity című lemeze, valamint a The Legend of Johnny Cash című válogatásalbum, míg a Las Vegas-i Panic! At the Disco nevű emo-rockcsapat A Fever You Can't Sweat Out című bemutatkozó lemeze először szerepel a húsz legkelendőbb album között. Az énekes, Brendon Urie emellett feltűnik a hasonszőrű Fall Out Boy legújabb, A Little Less Sixteen Candles, a Little More "Touch Me" című dalához készült videóklipben is. A houstoni rapper, Chamillionaire The Sound of Revenge című korongja ugrott még huszonhárom helyet felfelé a listán, és ezzel éppen befért a Top 20-ba, a lemez második sikerének a Ridin' című számnak köszönhetően.

Forrás: www.dresdendolls.com

Dresden Dolls


Az ötvenes mezőnyben mindössze három új album nyitott. Ezek közül a legmagasabb helyen, negyvenkettedikként, a bostoni Dresden Dolls duó második, Yes, Virginia... című lemeze debütált. Az Amanda Palmer és Brian Viglione alkotta kettős bizarr módon ötvözi a rockzenét a húszas-harmincas évek német kabaréjával, ehhez képest a lemezük egész jól fogy. Negyvenhatodik a lassan veterán kaliforniai punkcsapat, az NOFX legújabb albuma, mely a Wolves in Wolves' Clothing címet kapta (a lemezt március közepén a Never Trust a Hippy című EP előzte meg, amelynek első két felvétele a mostani albumon is megtalálható). Az ötvenedik helyen az alternatív rockot a Lynyrd Skynyrd-fémjelezte déli rockkal beoltó Drive-by Truckers A Blessing and a Curse című lemeze nyitott - a csapat előző The Dirty South névre keresztelt munkája jó száz hellyel volt lejjebb 2004-ben.