Orosz tinilányok a Fonogram-díj átadásán

Vágólapra másolva!
A korábbiaktól eltérően idén látványos gálával készülnek a hazai zenei élet legnagyobbnak számító díjátadójára, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által megszervezésre kerülő Fonogram-díj-kiosztó ünnepségre.
Vágólapra másolva!

2006. január 21-én a Budapesti Kongresszusi Központban adják át az idei Fonogram-díjakat 12 hazai és 6 külföldi kategóriában. Az előző pár évtől eltérően most újból egy hangosabb, jóval látványosabb rendezvényre készülnek a szervezők. A korábbi években főleg a hanglemezpiac hazai helyzetére hivatkozva szűkebb keretek között került megrendezésre, egy belterjesebb, főleg a szakma számára szóló eseménnyé zsugorodott a díjátadó. Idén szeretnék az eseményt kellő módon megünnepelni: az elmúlt évben legkiemelkedőbb teljesítményeit nyújtó hazai zenekarok, a NOX-tól az Irigy Hónaljmirigyen át a Depressziótól a Kistehén Tánczenekarig, szinte valamennyi műfajt képviselve lépnek élőben színpadra az est folyamán.

Ezenkívül külföldi fellépőkre is számíthatunk: a múlt év egyik nagy kontinentális felfedezettjének számító iráni származású, ma már Svédországban élő Arash lép fel, akit egyébként utoljára a VIVA Comet díjátadóján láthattunk hazánkban. Ezen az estén többek között élőben hallhatjuk a Tike Tike Kardi című dalának remix változatát, melyet elkövetőivel, a Balkan Fanatikkal kiegészülve adják elő.

Rajta kívül az év nagy visszatérőinek számító orosz lánycsapat, a t.A.T.u. vendégeskedik az eseményen. A lányokat hazánkban eddig még nem láthattuk élőben, igaz, pár éve egy azóta eltűnt rendezvényszervező cég velük hirdetett meg egy repülőtéri többnapos rendezvényt, az együttes fellépése akkor sajnos elmaradt.

Az idei Fonogram-díjra jelölteket hamarosan a szakmai bizottság tagjainak döntése alapján hozzák nyilvánosságra: valamennyi kategóriában 5-5 jelöltből kerül ki majd a győztes. Az "év hazai dala" kategóriában a győztest sms-szavazás útján a közönség fogja kiválasztani, aminek részleteiről rövidesen beszámolunk.

A díjkiosztó ünnepségre ezúttal a közönségnek is lesz lehetősége jegyet vásárolni, bár a Kongresszusi Központ adottságai miatt valószínűleg elég limitált számban. De az sem marad le semmiről, aki már nem kap jegyet, hiszen a kétórás díjátadót a Magyar Televízió élő adásban fogja közvetíteni, így otthonról is lehet követni az eseményt.