Ali G vezeti az MTV-díjátadót

Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták a 2005-ös európai MTV-díjkiosztó jelöltjeinek listáját, de igazán nagy meglepetésekkel nem kellett számolni: élen a Coldplay és a Gorillaz, valamint Gwen Stefani, de hogy ki söpri be a legtöbb díjat, az csak novemberben derül majd ki.
Vágólapra másolva!

November 3-án Lisszabonban tartják az MTV Europe zenei díjkiosztójának idei fordulóját. A rangos eseménynek a portugál fővárosban található Atlantic Pavilon ad otthon, az est házigazdája pedig a brit komikus, az Ali G-ként befutó Sacha Baron Cohen lesz, aki az általa megalkotott figura, Borat Sagdiyev, a kazah újságíró bőrébe bújva vezényli majd le a show-t.

A jelöltek listája a minap látott napvilágot, ami alapján úgy tűnik, a Coldplay és a Gorillaz nagy csatája lesz az idei esemény. Mindkét csapat öt-öt jelölést kapott, amelyek közt akadnak különböző kategóriák is, de közösen szállnak ringbe a legjobb együttes, legjobb dal és legjobb nagy-britanniai és írországi zenekar címekért. Az esélyesek listáján a második helyet Gwen Stefani foglalja el, aki négy címet gyűjthet be. Többszörös jelölt még 50 Cent, a Green Day, Snoop Dogg, a U2 és James Blunt is, akik három-három díjra fenhetik a fogukat.

Az MTV-díjak történetében idén először adják majd át a legjobb afrikai produkciónak járó szobrot is, melynek idei jelöltjei (2 Face, Kaysha, Kleptomaniax, 02 és Zamajobe) most még idegen csengésű nevek, de a kategória nyertese valószínűleg jó eséllyel számíthat ismertségre a díjkiosztó után. Az este folyamán természetesen hatalmas show is várható, ahol zenél majd a két legesélyesebb csapat, de fellép még Robbie Williams, a Foo Fighters, a Green Day és a Black Eyed Peas is.

A jelöltek teljes listája a következő:

Legjobb férfi előadó

50 Cent
Eminem
Moby
Robbie Williams
Snoop Dogg

Legjobb női előadó

Alicia Keys
Gwen Stefani
Mariah Carey
Missy Elliott

Legjobb együttes

Coldplay
Green Day
Gorillaz
The Black Eyed Peas
U2

Legjobb rockegyüttes

Coldplay
Green Day
Foo Fighters
Franz Ferdinand
U2

Legjobb hiphopelőadó

50 Cent
Akon
Kanye West
Missy Elliott
Snoop Dogg

Legjobb alternatív együttes

Beck
Bloc Party
Goldfrapp
System of a Down
The White Stripes

Legjobb dal

Coldplay - Speed of Sound
Gorillaz - Feel Good Inc.
James Blunt - You're Beautiful
Snoop Dogg (feat. Justin Timberlake) - Signs
The Chemical Brothers - Galvanise

Legjobb R&B-előadó

Alicia Keys
John Legend
Mariah Carey
Mario
Usher

Legjobb popegyüttes

Gorillaz
Gwen Stefani
Robbie Williams
Shakira
The Black Eyed Peas

Legjobb album

50 Cent - The Massacre
Coldplay - X&Y
Green Day - American Idiot
Gwen Stefani - Love. Angel. Music. Baby
U2 - How to Dismantle an Atomic Bomb

Legjobb új produkció

Akon
Daniel Powter
James Blunt
Kaiser Chiefs
Rihanna

Legjobb videó

Beck - E-Pro
Gorillaz - Feel Good Inc.
Gwen Stefani - What Are You Waiting For?
Rammstein - Keine Lust
The Chemical Brothers - Believe