Új énekesnővel folytatja a Sugarloaf

Vágólapra másolva!
A Sugarloaf zenekar énekest váltott. Jövő évtől Era helyett a Megasztárból ismert Dér Heni énekel majd.
Vágólapra másolva!

A Sugarloaf és az eddigi énekesnő közti viszony, az elmúlt hónapokban megromlott és végül közösen hozták meg a döntést: Era nélkül folytatják tovább a munkát. Az együttes pedig új énekesnő után nézett, a választás pedig a Megasztár első szériájából megismert vajdasági lányra, Dér Henriettára esett. Jövő évtől a tagok már vele folytatják a zenélést és készítik következő lemezüket.

A Sugarloaf történetében ez már a második eset, hogy frontember-cserére került sor, 2002. őszén az együttes egyik alapítója, az énekesi pozíciót betöltő Pepe távozott, akit pár hónap múlva Kövér Erika váltott fel. Erát annak idején egy egyszerű újsághirdetésen keresztül szervezett castingon találták meg, bár arca és hangja már ismerős lehetett a tévénézők számára, hiszen az akkoriban futó, a TV2 által indított Popsztárok című tehetségkutató műsorban szerepelt. Érdekes, hogy utódját is hasonlóan, egy tehetségkutató show-műsor által ismerték meg.