White Stripes: a kevesebb több

Vágólapra másolva!
Kevesen gondolták volna néhány éve, hogy manapság egy szigorúan retrohangzással operáló testvérpár, gitár-dob felállásban kereskedelmileg is sikeres lehet. A White Stripes azonban visszahozta a rockzenébe a spontaneitást, megmutatta, hogy a legszokatlanabb hangzással is lehet valaki világsztár, és persze mindemellé elsőrangú dalokat is jegyez. Hallgasd a Get Behind Me Satan című lemezt szerda déltől csütörtök délig, és nyerd is meg az [origo]-n!
Vágólapra másolva!

Az új évezred kezdetére már egyre többen gondolták úgy, hogy a rockzenében minden ötletet ellőttek, és a gitárnak, dobnak meg hasonló középkori hangszereknek már semmi keresnivalójuk nem lesz a slágerlistákon. Főleg hihetetlennek tűnt akkor, hogy a 21. század egyik új sztárja egy detroiti testvérpár lesz, akik gitár-dob felállásban írják slágereik java részét. Márpedig ez a helyzet, a White Stripes mára igazi világsztár, az új lemez minden fontosabb albumlistán a Top 10-be került, Jack White pedig elismerten az egyik legötletesebb dalszerző manapság.

Jack és a nővére, Meg 1997-ben alakították meg zenekarukat, és kezdettől fogva egyszerű, nyers rockzenét akartak játszani, egyszerű eszközökkel. Még az sem zavarta őket, hogy nincs a zenekarban basszusgitár, nem hogy bármilyen elektronikus kütyüt megtűrtek volna a környezetükben: Jack gitározott és énekelt, Meg pedig dobolt. A minimál-felállás minimál hangzást is eredményezett, amelyre olyan műfajok voltak hatással, mint a blues, a country és a hatvanas évek garázsrockja - nem éppen a legdivatosabb stílusok voltak ezek a kilencvenes évek végén. Ennek ellenére a White Stripes egyáltalán nem hangzott anakronisztikusan, hanem rövid idő alatt hírnevet szereztek az amerikai független zenei színtéren.

A dalok amellett, hogy nyersen és dögösen szóltak, elég ügyesen voltak hangszerelve ahhoz, hogy a hallgató ne hiányolja a basszust, és az is hamar kiderült, hogy Jack egyaránt elsőrangú szövegíró és énekes, aki a legváltozatosabb stílusokban is feltalálja magát, ugyanakkor erős érzelmi töltetet visz a legprimitívebb garázspunk számokba is.

Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy a zene mellett a White Stripes páratlanul ügyes marketinghúzásai is szerepet játszottak a duó népszerűvé válásában. Egyrészt a védjegyszerű piros-fehér színkombináció bizonyult jó ötletnek, másrészt a sajtót is homályban hagyták a Jack és Meg közötti valós viszony kapcsán, és állandó hírek reppentek fel arról, hogy testvéri viszony helyett valójában házasok voltak, arról nem is beszélve, hogy a két sztori vérfertőzést sugalló egyesítése a legbizarrabb találgatásokra is lehetőséget adott. És Jack ugyan nemrég kikelt a rosszindulatú híresztelések ellen a Guardiannek adott interjújában, azért ő is jól tudja, hogy ha valaki jól járt ezekkel a pletykákkal és a velük járó publicitással, az éppen a Whites Stripes volt.

Forrás: Red Dot

A zenekar a második albumával (De Stijl, 2000) már nemzetközi hírnevet is szerzett, és a sikeres koncertturnék hatására tovább nőtt az ismertsége, így minden készen állt arra, hogy a harmadik lemez szélesebb körben is népszerűvé tegye a duót. S lőn, a 2001 nyarán megjelenő White Blood Cells ha nem is rögtön, de egy év leforgása alatt a legsikeresebb új rockzenekarok közé repítette a White Stripest. Segített a lemeznek az akkoriban kibontakozó rock revival, vagyis a régi rockzene modernizálásával megjelenő új csapatok sikere: 2002-ben már az angol rocksajtó az új zenekaroktól és a hülye nevű "Új Rock Forradalomtól" volt hangos, míg a sikerlistákon egymást követték a The... kezdetű gitárzenekarok: The Strokes, The Hives, The Vines stb.

Közülük hamar az egyik legnépszerűbbé vált a White Stripes, amelyről aztán könnyen kideríthető volt, hogy kevés köze van például a Vineshoz, ám az új jelenség emlegetése és a rockzene feltámasztásáról írott lelkes újságcikkek valamennyi új bandának segítettek. Még többet segített Michel Gondry, aki a Fell In Love With A Girl című, kevesebb mint kétperces garázspunk hajszához egy többszörös díjnyertes klipet rendezett, Lego-animációval. A további ötletes videóknak, az energikus koncerteknek és persze a remek daloknak köszönhetően a White Stripes igazi világsztár lett. Amikor aztán 2003-ban két hét alatt (!) rögzítették új albumukat, sokan már a rock'n'roll hőskorszakát emlegették Jack munkamódszereivel kapcsolatban.