Katie Melua: ódivatú, de mégis friss

Az angol zenei szaklapok valóságos "új sanzonénekes generációt" emlegettek már tavaly, amikor egymás után több fiatal előadó tűnt fel, dzsessz, blues és más, hasonlóan finom és nagy múltú műfajok modernizálásával. Közülük is az egyik legsikeresebb Katie Melua, akinek új albuma meg is nyerhető.

Jamie Cullum, Michael Bublé vagy Amy Winehouse mellett Katie Melua az, aki élvezettel nyúl nem éppen divatos műfajokhoz - és mégis óriási sikert arat.

A grúziai születésű, húszéves gitáros-énekesnőt egyenesen Norah Jones nagy-britanniai megfelelőjének is nevezték, és valóban érezhető is a hasonlóság: kellemes és ízléses zene, ami főként az idősebb generációk szívét hódította meg.

Katie Melua még gyerekkorában érkezett családjával előbb Belfastba, majd később Londonba, ahol egy híres, előadó-művészek "kitermelésére" szakosodott iskolában képezte magát tovább. Itt fedezte fel tehetségét Mike Batt dalszerző-producer, aki már évtizedek óta tevékenykedik a műfajban, most pedig saját szerzeményeihez próbált előadót szerezni.

Melua úgy került a képbe, hogy Batt kimondottan bluesban és dzsesszben járatos énekesnőt keresett, majd amikor rátalált a tehetsége mellett vonzó külsejével feltűnő lányra, nem is kellett tovább kutatnia. A 2003 novemberében megjelent lemez szinte pillanatok alatt hatalmas siker lett, és azóta már 1,7 millió kelt el belőle csak brit földön.

A Call Off The Search című album hat hétig vezette is a brit lemezlistát, majd szerte Európában a legnépszerűbb kiadványok közé került, miközben a The Closest Thing To Crazy című kislemez is megjárta a slágerlisták csúcsát.

Az album tökéletesen alkalmas arra, hogy népszerűsítsen olyan, a szélesebb rétegek számára kissé "öregesnek" tűnő műfajokat, mint a dzsessz és a blues. Katie Melua nemcsak hibátlanul énekel, de a gitárjátéka is elsőrangú, és nagyszerűen egészítik ki a vendégzenészek, így a többek között zongorán kísérő Batt, illetve a rutinos és elismert gitáros, Chris Spedding.

Batt szerzeményei mellett Melua is jegyez két dalt a lemezen, és jó néhány feldolgozás is hallható, egyebek között John Mayall és Randy Newman egy-egy számát formálja a maga képére az énekesnő. A Faraway Voice című számot Melua annak az Eva Cassidynek címezte, aki bevallottan a példaképe, és az énekstílusa is hasonló a daganatos megbetegedésben fájdalmasan fiatalon elhunyt énekesnőéhez.

Az egységes hangzású lemez mindenképpen élvezetes hallgatnivaló, Katie Melua azonban egyelőre híján van annak az eredetiségnek (sőt, géniusznak), amely az általa csodált elődökben - Billie Holiday, Ella Fitzgerald vagy Edith Piaf - feltétlenül megvolt. Mindez persze nem is lehet mérce, igazságtalanság bármilyen előadót rögtön a legnagyobbakhoz mérni, ám az is igaz, hogy Katie Meluának még sok albumon keresztül kell fejlődnie ahhoz, hogy ne csak kellemes háttérzenét jelentsen a legtöbb hallgatónak, hanem valódi egyéniséggel bíró, önálló előadót, aki nem mellesleg a saját szerzeményeit énekli.

A lényeg, hogy itt van egy egzotikus szépségű, tehetséges lány, nagyszerű énekhanggal és egy tizennyolc évesen rögzített lemezzel. Hogy aztán az album milyen karrier kezdetét jelenti, arra csak a jövő adhatja meg a választ.

Inkei Bence

Nyerd meg a lemezt!

Katie Melua-játékunkban három példányt sorsolunk ki a Call Off The Search című lemezből.

Kérdésünk: Mi Katie Melua édesapjának foglalkozása?

A helyes megfejtéseket május 31-ig a [email protected] címre várjuk. A levél tárgya ez legyen: Melua.