A stúdiót stadionra cseréli a Coldplay

Vágólapra másolva!
Mindenki kedvenc háttérzenekara júniusban jelenteti meg következő nagylemezét, és ezt minden eddiginél nagyobb koncertekkel tervezik megünnepelni. A mindig mélabús Chris Martin és ugyancsak szomorú barátai nyári brit stadionturnéjuk minden állomásán több tízezer ember előtt lépnek majd fel.
Vágólapra másolva!

Majdnem három év után jelentkezik új lemezzel a kimért, visszafogott gitárpopban utazó Coldplay. Eddigi utolsó, sorrendben második albumuk, a Rush of Blood to the Heart milliós eladásokat produkált, és hozzásegítette a zenekart az amerikai befutáshoz is, amelyről a legtöbb európai zenekar csak álmodozni mer. Így aztán nem túlzás, ha világszerte érdeklődéssel várt új lemezről beszélünk az új Coldplay album esetében.

Sokan persze arra is kíváncsiak, hogy milyen hatással lesz az apaság Chris Martin elpusztíthatatlannak tűnő melankóliájára. Az énekesnek Gwyneth Paltrow még tavaly májusban szült egy kislányt, Apple-t, de Martin nem beszélt arról, hogy ez bármennyire is befolyásolta volna a lemez felvételét.

A New Musical Express munkatársa már belehallgatott a készülő anyagba, és állítása szerint a zenekar eltávolodott a klasszikus Coldplay-hangzástól, és a lemezen a hetvenes évek elektronikus zenéjének hatása érezhető, így például helyenként a Kraftwerké is.

"Hosszú időt töltöttünk a stúdióban, és már másfél éve nem koncerteztünk, így már alig várjuk, hogy élőben játszhassuk el az új dalainkat" - mondta Jonny Buckland gitáros.

A kvartett eddig összesen hat fellépést kötött le a nyárra, ötöt Nagy-Britanniában és egyet Dublinban. A koncertek érdekessége, hogy valamennyit nagy stadionokban tartják, így körülbelül harmincezer néző előtt játszhatnak minden alkalommal - ilyen nagy koncertekre a Coldplay még nem vállalkozott eddig. Ezt követően a tervek szerint világturnéra indul a csapat, de a koncertdátumokat idáig még nem kötötték le.