Magyar uralom a hazai listákon

Vágólapra másolva!
Míg a legtöbb országban a helyi zene mellett igencsak kelendő a külföldi muzsika is, a hazai helyzet valamivel eltér ettől: a legkelendőbb nagylemezek listáján alig találni külföldi előadót. Karácsony után újra támad a mulatós muzsika.
Vágólapra másolva!

A MAHASZ-listát magabiztosan uralja az Irigy Hónaljmirigy: immár tíz hete van a listán a Bazi nagy lagzi - és nem mutatja gyengülés jeleit. (Interjú az együttes tagjaival). A lemezeladási adatok alapján MC Hawer és a Tekknő került a második helyre - azaz a mulatós paródiák után egy igazi, lagzis muzsikát tartalmazó korong futott be. Érdekesség, hogy az első tízből pusztán egy külföldi, a többi mind hazai: a Roméo & Juliette musical zenéjét tartalmazó korong a harmadik, ebből már több mint 35 ezer darab fogyott. Ez utóbbi volt tavaly a legkeresettebb album is egyben, természetesen platinalemez, akárcsak Oláh Ibolya albuma, mely a hetedik pozícióban található.

Feltűnő, hogy míg más európai országokban az eladott lemezeknek körülbelül 30 százaléka hazai, Magyarországon, 2004-ben tíz albumból hat volt ilyen. Négy évvel ezelőtt még a megvett nagylemezek kevesebb, mint fele volt magyar - ez az arány azóta módosult, és hazai sajátosságnak is tekinthető.

Az első tíz igen vegyes csapatot alkot: Zámbó Jimmy újabb posztumusz-albuma mellett hallható még víg harmonikaszó (Márió), dübörgő, őszinte rock (Tankcsapda) vagy újabb mulatós muzsika (Bódi Guszti). A hazai, markáns fölényre jellemző, hogy a 12. helyen egy már-már idegengyanús lemez található, de valójában a Sramli Kingz két német nyelvóra után elkészített Ich Liebe Dich című albuma sem import, az is erős hazai.

Az elmúlt héten külföldi előadók közül a U2 tudott felmutatni valamit a hazai lemezpiacon (How To Dismantle An Atomic Bomb). Ez már aranylemez, de itthon nemzetközi kiadvány esetében elég a 10 ezer példány ehhez - nem úgy, mint a magyar albumok esetében, itt 15 ezret kell eladni hozzá. Külföldiek közül tisztességes eredményt ért el Robbie Williams és Shania Twain is - mindkettő Best Of albumot adott ki a közelmúltban.

A kereskedelmi rádiók játszási listáját ellenben egy külföldi dal vezeti, a Duran Duran (Reach Up For The) Sunrise című száma áll az élen - de rögvest utána már hazai előadók jönnek, Gáspár Laci és Zsédenyi Adrienn személyében.

A kislemezek esetében is jelentős a magyar fölény, legalábbis a lista élén. A dobogón - sajátos szendvicset alkotva - a Scooter be tudott fészkelődni Zorán (A körben) és Ágnes Vanilla (Csak egy éjszaka volt) közé, majd Zséda Motel-je jön. Továbbra is parádésan szerepel az Emil Rulez Hello Tourist-ja, ez a kislemez 57 hete van a listán.