Vége a gyásznak, jön a zene

Vágólapra másolva!
Felébredt a bódultságból és a gyászból az argentin rockzene aközel kétszáz halottat követelő diszkótűz után. Az eddigieknél sokkal jobban ügyelnek majd a biztonságra - szükség is lesz erre, mert odaát nyár van, kezdődnek a nagyobb fesztiválok.
Vágólapra másolva!

A Buenos Aireshez tartozó Once nevű negyed egyik szórakozóhelyén, egy helyi rockegyüttes koncertjén csaptak fel a lángok, tavaly, december 30-án. A Los Callejeros nevű formáció túlélte, ellenben a menedzser felesége - sok más zenerajongó mellett - a helyszínen meghalt, sokakat kórházban ápoltak füstmérgezéssel és égési sérülésekkel. A tűzoltók hiába fékezték meg viszonylag hamar a lángokat, a szemtanúk és a mentésben részt vevők szerint azért lett mégis ilyen iszonyatos mértékű a szerencsétlenség, mert a füst és a koncertteremben uralkodó sötétség megnehezítette a gyors tájékozódást a menekülők számára, másrészt pedig mert a nagyméretű teremnek csupán egyetlen vészkijárata volt. Az áldozatok legtöbbje füstmérgezést szenvedett.

182 halott és 700 sebesült után felébredt a rémálomból az argentin zene, húsznapos gyász után holnap startol a négynapos Gesell Rock nevű fesztivál, melyet az ország egyik legfelkapottabb tengerparti üdülőhelyén, egy Villa Gesell nevű városban rendeznek meg. Olyan együttesek lépnek fel a "Pampák Tengerén" az első nap, mint a 250 Centavos (az amerikai rapperre lehet asszociálni a névből), a Vía Varela, a La Zurda, a Pier vagy a No te va a gustar (Nem fog neked tetszeni) nevű formációk - írja a La Nación. A Callejeros is szerepelt korábban a listán, de mivel szemtanúi voltak a tragédiának, nem hajlandóak még fellépni.

A második estétől kezdve olyan "öreg", már a hetvenes-nyolcvanas években is aktív, neves zenészek lépnek fel, mint León Gieco vagy Charly García, különböző rockcsapatok - El Otro Yo (A másik énem), Almafuerte (Erős lélek), vagy a nem csak gasztronómiáról éneklő Gazpacho - mellett.

A szervezők szerint a nemzeti gyász után a zenekarok igyekeznek majd életet lehelni a fürdővárosba, megpróbálnak majd némi vidámságot visszacsempészni a színpadra. A fesztivál helyszíne a városka korábbi autósmozija lesz, mely a hatvanas években a hippik fészke, majd a rockerek egyik kedvelt bulihelye volt.